2016.02.3 10:56; Frissítve: 2016.02.3 10:56


Átadták a felújított szakrendelőt

Átadták a felújított szakrendelőt
hiba beküldése

rendeloFoto pesterzseb_opt

Január 27-én adták át ünnepélyes keretek között Pesterzsébeten a felújított Ady Endre utcai szakrendelőt.

A 150 millió forintos beruházás az Európai Unió és Magyarország Kormányának társfinanszírozásával, a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) támogatásával jött létre. A KEOP projekt során az épület 4340 négyzetméternyi külső felülete újult meg, és 270 nyílászárót cseréltek ki.

– A rendszeresen ide járók az elmúlt 3 évben folyamatos fejlődést észlelhettek, melyeket részben saját forrásból, részben Pesterzsébet Önkormányzata támogatásából finanszíroztunk. Emellett próbáltuk a munkafolyamatok szervezésével, átalakításával javítani az egészségügyi ellátás színvonalát – mondta köszöntőjében dr. Ralovich Zsolt főigazgató, aki kitért a jövőbeni feladatokra is, hiszen, mint hangsúlyozta, további jelentős beruházásokra van szükség ahhoz, hogy 21. századi ellátást tudjanak nyújtani a külsőleg megújult intézményben.

Fotó: pesterzsebet.hu



További hírek a Dél-Pest kategóriából
Folyamatosan bővül az akadálymentes útvonaltervező
Tízezernél is több magyarországi hely került fel a Route4u akadálymentes útvonaltervező adatbázisába az [...] tovább »
Változtak a jogosulatlan úthasználat szabályai
Változtak a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) bírságolási szabályai, vasárnaptól a [...] tovább »
Irány a végtelen játékhétvége!
November 17-19. között nyitja meg kapuit a KidExpo, az ősz legnagyobb családi eseménye. Száznál több [...] tovább »
Megújul az M3-as metróvonal
Elkezdődött a főváros egyik legjelentősebb közlekedési beruházása, a napi mintegy 500 ezer utast [...] tovább »
Új helytörténeti kiállítás nyílt
Színről színre - a színjátszás kezdetei Erzsébeten címmel nyílt helytörténeti kiállítás október 11-én [...] tovább »
Mesemondó verseny
Idén ötödik alkalommal rendezte meg a pesterzsébeti Marót utcai Szociális Szolgáltató Központ a Mesemondó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fiatalos lendülettel a Főnixben
Debrecen - Kemény erőpróba vár Trencsényiékre, akik a csehekkel, szlovákokkal és horvátokkal mérkőznek meg. tovább »
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: a bajnokság élvez elsőbbséget
Balmazújváros - Az újvárosiak azért dolgoznak, hogy az idény végén alattuk húzzák meg a vonalat. tovább »
DVSC-TVP: percekig élt a remény
Debrecen - A jól játszó Érd ellen nem volt esélye a sokat hibázó DVSC-TVP-nek. tovább »
A mumus mumus maradt, az esély úszni látszik
Nyíregyháza - Tucatnyi meccs után is pont nélküli a bajnokságban a nyíregyházi tekecsapat. tovább »
Vegyész RC: Ismét lehetőséget adna mindenkinek
Kazincbarcika - Vasárnap hazai környezetben játszik a Vegyész RC a férfi röplabda­­­­ NB I-ben. tovább »
Kétszeri ráadásban, de legalább nyertek
Nyíregyháza - A rendes játékidőben az Nyíregyházi Kosársuli kezében volt a meccs, ám végül csak ötvenperces [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása