Ifjúsági Bélyegtábor és Kiállítás Mártélyon

Ifjúsági Bélyegtábor és Kiállítás Mártélyon

2014. július 31-től augusztus 3-ig négynapos nemzetközi Ifjúsági Bélyegtábort rendez az Internetes Bélyeggyűjtő Klub (IBK) Mártélyon, az Erdei Iskolában az Országgyűlés Elnökének kiemelt pénzügyi támogatásával.
tovább »
Nagy Arnold Magyar Bajnok

Nagy Arnold Magyar Bajnok

A vásárhelyi kerékpárversenyző egy héttel ezelőtt Gencsapátiban megnyerte a BMX Országos bajnokság 3. fordulóját.
tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen

Családi események Hódmezővásárhelyen

A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a házasságkötésekről és az elhalálozásokról tájékoztatjuk a Tisztelt Olvasókat.
tovább »

Képek Hódmezővásárhely-ról


    Világbajnoki pontszerzés Bakuban

    Világbajnoki pontszerzés Bakuban

    Berei Béla, a Máté Taekwondo és Hapkido Egyesület 13 éves versenyzője 2014. július 21-én indult el a Magyar Kadet Taekwondo Válogatott tagjaként Azerbajdzsán fővárosába, Bakuba.
    tovább »

    Útvonaltervezéstől a jegynyomtatásig – korszerű automaták egyre több állomáson

    Útvonaltervezéstől a jegynyomtatásig – korszerű automaták egyre több állomáson

    Modern, érintőképernyős jegyértékesítő automatákat telepített a MÁV-START  a Keleti és a Déli pályaudvarra is.
    tovább »
    KÖZLEMÉNY

    KÖZLEMÉNY

      A Csongrád Megyei Kormányhivatal Hódmezővásárhelyi Járás Járási Állategészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Hivatalának főállatorvosa határozata alapján az alábbi tájékoztatást adta ki.
    tovább »

    Lakossági tájékoztatás

    Lakossági tájékoztatás

    Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok!
    tovább »
    Harcászati napok a lövészeknek

    Harcászati napok a lövészeknek

    A 62. Lövészzászlóalj raj ellenőrző - felmérő foglalkozást tartott július közepén az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségéhez tartozó gyakorlótéren.
    tovább »
    Kriván Ferenc szobrászművész emlékére

    Kriván Ferenc szobrászművész emlékére

    Az első világháborús emlékművek alkotójának nyílik kiállítása a Tornyai-múzeumban.
    tovább »
    Hódmezővásárhelyre érkezik a Virágos Magyarország verseny zsűrije

    Hódmezővásárhelyre érkezik a Virágos Magyarország verseny zsűrije

    A Virágos Magyarország környezetszépítő verseny zsűrije Hódmezővásárhelyre érkezik.
    tovább »
    Hódmezővásárhelyen a Magyar Paralimpiai Csapat

    Hódmezővásárhelyen a Magyar Paralimpiai Csapat

    A Magyar Paralimpiai Csapat Hódmezővásárhelyen tart edzőtábort, amelynek keretében 2014. július 16-án 11.30 perckor megtekintették Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalát.
    tovább »
    Július 18-án és 19-én szúnyogirtás lesz Hódmezővásárhelyen

    Július 18-án és 19-én szúnyogirtás lesz Hódmezővásárhelyen

    Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok!
    tovább »
    EFOTT: hosszabb vonatok Miskolcra és vissza

    EFOTT: hosszabb vonatok Miskolcra és vissza

    InterCity-vel komfortosabb, elővételben megváltott helyjeggyel biztosabb a kiválasztott vonaton az utazás.
    tovább »
    Családi események Hódmezővásárhelyen

    Családi események Hódmezővásárhelyen

    A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a házasságkötésekről és az elhalálozásokról tájékoztatjuk a Tisztelt Olvasókat.
    tovább »
    Berei Béla, a Máté Taekwondo és Hapkido Egyesület 13 éves versenyzője, a világbajnoki felkészülés finisébe érkezett.

    Berei Béla, a Máté Taekwondo és Hapkido Egyesület 13 éves versenyzője, a világbajnoki felkészülés finisébe érkezett.

    Máté Zsolt tanítványa július 21-én indul el a Magyar Kadet Taekwondo Válogatott tagjaként Azerbajdzsán fővárosába, Bakuba, ahol július 23 és 26 között kerül megrendezésre az első Kadet Világbajnokság.
    tovább »
    Hervé fotókiállítás a Budai Várban

    Hervé fotókiállítás a Budai Várban

    Rodolf és Lucien Hervé műveiből nyílik kiállítás a Nemzeti Táncszínház Kerengő Galériájában.
    tovább »
    Vízilabda Európa-bajnokság – Utazzon vonattal, fél áron!

    Vízilabda Európa-bajnokság – Utazzon vonattal, fél áron!

    A MÁV-START Zrt. a 2014. július 14-27. között Budapesten megrendezésre kerülő Vízilabda Európa-bajnokságra utazóknak ötven százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapest-Keleti, Budapest-Nyugati, Budapest-Déli és Kelenföld pályaudvarra.
    tovább »
    IX. Nándorfehérvári Emléknapok Szegeden 2014. július 18-19-én

    IX. Nándorfehérvári Emléknapok Szegeden 2014. július 18-19-én

    2014-ben immáron kilencedik alkalommal kerül megrendezésre Szeged-Alsóvároson a Mátyás téren a Nándorfehérvári Emléknapok.
    tovább »
    Sebők Dezső 90 éves!

    Sebők Dezső 90 éves!

    Sebők Dezső csütörtökön töltötte be a 90 életévét, a jeles évfordulón a Polgármesteri Hivatal munkatársai is köszöntötték.
    tovább »
    Nohab mozdonnyal, étkezőkocsival a Balatonhoz

    Nohab mozdonnyal, étkezőkocsival a Balatonhoz

    Újra jár a világ egyik legszebb dízelmozdonyának tartott Nohab a Balaton északi partján, július 12-étől.
    tovább »
    Pályafelújítások és menetrendi módosítások a vasútvonalakon

    Pályafelújítások és menetrendi módosítások a vasútvonalakon

    A vasúti pályafelújítások, karbantartások és fejlesztések miatt néhány vasútvonalon a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek, egyes szakaszokon vonatpótló autóbuszok szállítják az utasokat.
    tovább »
    Albert Flórián, a „Császár” nevét viseli  a MÁV Nosztalgia felújított étkezőkocsija

    Albert Flórián, a „Császár” nevét viseli a MÁV Nosztalgia felújított étkezőkocsija

    Ünnepélyes keretek között ma avatták fel a Nyugati pályaudvar királyi várója előtt az Albert Flórián, a „Császár” nevét viselő étkezőkocsit, melyet kívülről a legendás focista portréja és neve díszít.
    tovább »
    Hódmezővásárhely a díszvendége a Bajai Halfőző Fesztiválnak

    Hódmezővásárhely a díszvendége a Bajai Halfőző Fesztiválnak

    Fotókkal, zenével és népművészeti hagyományaival mutatkozik be Hódmezővásárhely.
    tovább »
    Állampapír befektetések a Magyar Államkincstárban

    Állampapír befektetések a Magyar Államkincstárban

    Az állampapírok jelentik a legbiztonságosabb és az egyik legmagasabb hozamú befektetési lehetőséget, ugyanis az állam biztos pénzügyi partner mindenki számára.
    tovább »
    Utcai lakossági fórum Hódmezővásárhelyen

    Utcai lakossági fórum Hódmezővásárhelyen

    Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok!
    tovább »
    Balaton Sound Zamárdi: rövidebb pénztári sorok, hosszabb vonatok

    Balaton Sound Zamárdi: rövidebb pénztári sorok, hosszabb vonatok

    Állomási wifi, kitelepült jegypénztár hosszított nyitva tartással, és több kocsival megerősített járatok is segítik az idei Balaton Sound fesztiválra vonattal utazók kényelmét Zamárdiban.
    tovább »
    Vác állomás: megújult csarnok és 24 órás pénztárak várják az utasokat

    Vác állomás: megújult csarnok és 24 órás pénztárak várják az utasokat

    Megnyílt az újjáépített utascsarnok Vác vasútállomáson, ahol a napi közel 7000 utast éjjel-nappal nyitva tartó pénztárakkal várja a MÁV-START. Az állomás műemléki igényességű, teljes rekonstrukciója folyamatban van, de az utazók számára – a magasabb szintű kiszolgálásuk érdekében – már rendelkezésre áll a megszépült csarnok.
    tovább »
    Szépkorút köszöntött a város - Radics János 90 éves

    Szépkorút köszöntött a város - Radics János 90 éves

    Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselője köszöntötte 90. születésnapján Radics Jánost.
    tovább »
    Családi események Hódmezővásárhelyen

    Családi események Hódmezővásárhelyen

    A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a házasságkötésekről és az elhalálozásokról tájékoztatjuk a Tisztelt Olvasókat.
    tovább »
    „Az utat kijártuk…”

    „Az utat kijártuk…”

    Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár műszaki katonái júniusban két hetes gyakorlaton vettek részt a Tisza partján.
    tovább »
    Az agyag és a népművészet mestere–Szénási János fazekas kiállítása a Tornyai-múzeumban

    Az agyag és a népművészet mestere–Szénási János fazekas kiállítása a Tornyai-múzeumban

    Életmű kiállítása nyílik Szénási János fazekasnak, a Népművészet Mesterének július 3-án, csütörtökön délután 4 órakor a Tornyai János Múzeumban.
    tovább »
    Egyenesen a Hungaroringre

    Egyenesen a Hungaroringre

    A 2014. július 27-ei FORMULA 1 PIRELLI   MAGYAR NAGYDÍJRA 9.900 Ft-os állójeggyel illetve 19.900 Ft-os ülőjeggyel rendelkezők részére a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. díjmentes utazást biztosít bármely belföldi állomásról Gödöllő állomásra.
    tovább »
    Lakossági fórum Susánban

    Lakossági fórum Susánban

    Tisztelt Susáni Polgárok!
    tovább »
    Családi események Hódmezővásárhelyen

    Családi események Hódmezővásárhelyen

    A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a házasságkötésekről és az elhalálozásokról tájékoztatjuk a Tisztelt Olvasókat.
    tovább »
    Amerikából jöttek, mesterségük címere…

    Amerikából jöttek, mesterségük címere…

    Júniusban három hétig a Magyar Honvédség három helyőrsége – köztük az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanyája – adott otthont az Amerikai Egyesült Államok hadserege által indított CULP (Cultural Understanding and Language Proficiency – Kulturális megismerés és nyelvi fejlesztés) programnak.
    tovább »
    „Civilek” a laktanyában

    „Civilek” a laktanyában

    A Lövészek napja alkalmából Nyílt Laktanyanapot tartottak az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében június 27-én.
    tovább »
    Harcászat a Tiszán

    Harcászat a Tiszán

    Komplex harcászati mozzanatot gyakoroltak június végén az MH 5. Bocskai István Lövészdandár katonái. 
    tovább »
    Rostás János sírjánál emlékezett az Emlékpont a kuláküldözés áldozataira

    Rostás János sírjánál emlékezett az Emlékpont a kuláküldözés áldozataira

    Az Emlékpont munkatársai koszorúzással emlékeztek ma délelőtt a közelmúltban elhunyt Rostás János, Székkutas díszpolgára, a Fehér Gárda ellenállási mozgalom tagjának sírjánál a kuláküldözés áldozatainak emléknapja alkalmából.
    tovább »
    A Vészkorszak mártírjaira emlékeznek Hódmezővásárhelyen

    A Vészkorszak mártírjaira emlékeznek Hódmezővásárhelyen

    Otthontalálkozó, filmbemutató és mártír istentisztelet a holokauszt 70. évfordulóján.
    tovább »
    Koszta színeiről a művész szemével

    Koszta színeiről a művész szemével

    Kedvezményes belépők és Keserű Ilona tárlatvezetése a záró hétvégén.
    tovább »
    Gondolatban veled leszek Első világháborús katonaportrék és egyenruhák az Emlékpontban

    Gondolatban veled leszek Első világháborús katonaportrék és egyenruhák az Emlékpontban

    Egy portré, egy családi kép, mely a viszontlátás reménységét csepegtette a lövészárkok borzalmai és az otthoni várakozás nehéz pillanatai közé.
    tovább »
    Harcjárművek a Tiszán

    Harcjárművek a Tiszán

    Az MH 5. Bocskai István Lövészdandár harcjármű-vezetői is gyakorolták a vízi vezetést júniusban a Tiszán.
    tovább »
    START Klub kártyával a FORMA–1-re? – Ajándék állójegy az első száz vásárló számára

    START Klub kártyával a FORMA–1-re? – Ajándék állójegy az első száz vásárló számára

    A MÁV-START számos kedvezményt kínál a START Klub Bónusz, a START Klub VIP vagy a START Klub Prémium kártyával rendelkező utasai számára.
    tovább »
    Katasztrófák elhárítására előre kell készülni

    Katasztrófák elhárítására előre kell készülni

    Kihelyezett védelmi bizottsági ülést tartottak június 23-án az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanyában.
    tovább »
    Vonaton is két keréken  – Folyamatosan nő a kerékpárjukkal együtt utazók száma

    Vonaton is két keréken – Folyamatosan nő a kerékpárjukkal együtt utazók száma

    Évente már közel 370 ezer bringázó választja utazásához a vonatokat, a MÁV-START  folyamatosan bővülő kerékpáros szolgáltatásának köszönhetően.
    tovább »

    Több hír 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6

    Hódmezővásárhely.
    szuperinfo.hu





     


    Belépés



    Elfelejtetted a jelszavad?
    Új felhasználó regisztrálása