Csongrádi betörők előzetesben

Csongrádi betörők előzetesben
Egy 40 és egy 29 éves férfit gyanúsít a Csongrádi Rendőrkapitányság azzal, hogy tavaly novemberben betörtek egy Bethlen Gábor utcai családi házba, ahonnan ékszereket vittek magukkal.


A Csongrádi Rendőrkapitányság nyomkövető kutyája még a bejelentés napján egészen a gyanúsítottak házáig vezette a rendőröket, de mivel akkor még más bizonyíték nem állt a nyomozók rendelkezésére, csak tanúként hallgathatták ki a most elfogott férfiakat.

A nyomozás eredményeként azonban mostanra elegendő információk birtokába kerültek a rendőrök, így előállították a büntettet előéletű gyanúsítottakat, akiket őrizetbe is vettek, a bíróság pedig elrendelte előzetes letartóztatásukat.

A csongrádi rendőrök vizsgálják, hogy a párosnak más betörésekhez van-e köze.

– Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság –



.
SZUPERINFO.HU