Frissítve:

Csurgó Sándor: Családi gyógynövénytár

Csurgó Sándor: Családi gyógynövénytár
Egyes növények gyógyhatásának ismerete szinte egyidős az emberiséggel. Miért szedünk akkor napjainkban mégis annyi vegyi úton előállított gyógyszert? Csurgó Sándor természetgyógyász véleménye szerint azért, mert nem ismerjük a gyógynövényeket.

hiba beküldése

Új könyvének decemberi bemutatóján azt hangsúlyozta, hogy ha legalább egy családtag rendelkezne a legalapvetőbb ismeretekkel, akkor a többiek egészségmegőrzése, betegségből való gyógyulása sokkal eredményesebb lenne.

A Családi gyógynövénytár című könyvében a szerző az általános tudnivalókon kívül több mint 40 növényt, az aloe verától a homoktövisen át a zsályáig részletesen is ismertet. A hosszú évtizedek alatt megtanult, tapasztalt ismereteit olvasmányosan adja át a neves tamási természetgyógyász a 220 oldalon. Az esten elhangzott az is, hogy Csurgó Sándor és Örményi János a tervek szerint kis füzetekben igyekszik majd az emberiséget leginkább sújtó betegségek megelőzésére, kezelésére természetes gyógymódokat ajánlani. A tavasszal megjelenő első füzet tervezett témája a magas vérnyomás lesz.

A Könnyü László Városi Könyvtárban a könyvbemutatót követően a hallgatóság kóstolón is megízlelhette az író laborjában készült lekvárokat, a velük készült süteményeket. Külön érdekessége volt az ételbemutatónak, hogy édesítőként természetes édesítőt, sztíviát használtak.

A Családi gyógynövénytár naponta használatos olvasmánya legyen minden tamási háztartásnak! Keressék és vásárolják meg a kötetet a könyvtárban, vagy a szerző Kossuth téri Biofontana laborjában!

 Örményi



További hírek a Tamási kategóriából
Segíts, hogy segíthessünk!
Évente egyre több gyerek tűnik el! 2011-ben több mint 10.000 bejelentett eset, 2012-ben 16.000 gyermek tűnt el. tovább »
Rendkívüli segítségre várnak a Fülöp-szigeteken!
Az UNICEF legfontosabb feladata katasztrófahelyzetekben a gyermekek és családtagjaik számára az életmentő [...] tovább »
Az utolsó hegycsúcs
Az utolsó hegycsúcs (La última cima) című spanyol dokumentumfilmet egy 2009-ben hegymászóbalesetben elhunyt [...] tovább »
Szőlészet, borászat
Több éve népszerű a Városi Művelődési Központ és az Észak-Tolnai Hegyközség szőlészeti, borászati [...] tovább »
Szabadtéri tüzek megelőzése
A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy tavasszal a jó idő beköszöntével ugrásszerűen megnő a [...] tovább »
Üdülési pályázatok 2013
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány kiírta 2013-as pályázatait a nyugdíjasok, a nagycsaládosak és a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda NB I – A Csurgó nem tudta megszorítani a Veszprémet
Budapest/Csurgó - A címvédő Veszprém tizennégy góllal nyert a Csurgó vendégeként a férfi kézilabda NB I [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Kapás arany-, Kenderesi bronzérmes a zárónapon, második Magyarország az éremtáblázaton
Budapest/Koppenhága - Kapás Boglárka révén egy arany-, valamint Kenderesi Tamás által egy bronzérmet nyertek a [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Éremtáblázat
Budapest - A magyar válogatott nyolc arany-, három ezüst- és két bronzéremmel az oroszok mögött a második [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Eredmények
Budapest - Kapás Boglárka révén egy arany-, valamint Kenderesi Tamás által egy bronzérmet nyertek a magyar [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – A DVTK 41 ponttal nyert
Budapest - A DVTK Miskolc 41 ponttal nyert a BEAC Újbuda vendégeként a női kosárlabda NB I vasárnapi első [...] tovább »
A 3. helyen zárt a megyei válogatott
Borsod-Abaúj-Zemplén - A győriek nyertek a borsodiak ellen, akik azonban a tolnaiakat megverték. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása