Frissítve:

Curling Eb – Túlórában győztek a magyar férfiak

Budapest/St. Gallen – A magyar férfiválogatott 8-7-re nyert a St. Gallen-i curling Európa-bajnokság B divíziójának keddi játéknapján Észtország ellen.

A nemzetközi szövetség honlapja szerint a Fóti Balázs, Riesz Gábor, Varga Balázs, Ézsöl Gábor, Kalocsay Ottó Dániel összeállítású csapat az első endet követően még 2-0-ra vezetett, a folytatásban viszont jelentős hátrányba került. A hatodik end után az észtek 6-3-ra vezettek, a magyaroknak azonban sikerült egyenlíteniük a tizedik endben (7-7), majd az extra endben is jobbnak bizonyultak riválisaiknál, akik így a negyedik találkozójukat is elveszítették.

A magyarok két győzelemmel és három vereséggel állnak az A csoportban.

A csapatnak a nyolcas csoportban az első három között kellene végeznie ahhoz, hogy versenyben legyen a két feljutó helyért. A győztes egyúttal a vb-részvételért is harcba szállhat a legjobbak nyolcadik helyezettjével.

A női válogatott – amely öt mérkőzés után szintén két győzelemmel és három vereséggel áll – az A divízióban 14 órától Svédországgal mérkőzik meg.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Sport kategóriából
Fotók: Kerekesek az Egyetem­városban
Miskolc - Mintegy 170-en indultak tegnap a Miskolc-Egyetemvárosban, a Herman Ottó Tudományos Közhasznú Egyesület [...] tovább »
Nagy Kinga bronzérmes lett Spanyolországban
Burgos - Junior párbajtőr Világkupa-versenyt rendeztek szombaton a spanyolországi Burgosban – 189 indulóval. tovább »
Pető Tibor lett a Magyar Evezős Szövetség új elnöke
Budapest - A kétszeres világbajnok Pető Tibor lett a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) új elnöke, mivel hétfőn az [...] tovább »
DVSC-TVP: visszatérnek a debreceni vb-szereplők
Debrecen - Három DVSC-TVP-játékos lépett pályára a németországi világbajnokságon. Madalina Zamfirescu [...] tovább »
DVSC: Takács Tamás volt a leghatékonyabb, óránként betalált az ellenfélnek
Debrecen - Az NB I góllövőlistáját Varga Roland vezeti 13 találattal, ám van egy játékos, aki őt és a teljes [...] tovább »
Videó: A gokartpálya közepén bunyózott két pilóta
Brazíila - A futamon Felipe Massa korábbi F1-versenyző is indult, az ő csapattársa volt az egyik résztvevő. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: Sigérről tárgyaltak, az Uzoma-transzfer kacsa
Balmazújváros – Üveggyöngyért nem engedünk el senkit – fogalmazott dr. Tiba István, a Balmazújváros [...] tovább »


Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása