Czibere: infokommunikációs akadálymentesítő alkalmazás készül autistáknak

  22 nov 2017

Budapest – Autistáknak készít infokommunikációs alapú akadálymentesítő alkalmazást az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ), a fejlesztést a kormány 450 millió forinttal támogatja – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Czibere Károly közölte, áprilisban hirdetett meg a kormány egy négymilliárd forintos keretösszegű pályázatot az Országos Fogyatékosságügyi Tanács tagjainak, ezen a kiíráson nyert el forrást az AOSZ a Digitális autonómiatámogatás az autizmus spektrumon (Data) nevű program kidolgozására.
Az infokommunikációs technológia nagyban hozzájárulhat az érintettek életminőségének javulásához és támogathatja önálló életvitelüket – emelte ki az államtitkár.
Czibere Károly szólt arról is, hogy a kormány több eszközzel is segíti a civil fenntartású, fogyatékossággal élőket segítő szervezeteket.
Elmondta, a civil szervezetek évente körülbelül 5300 fogyatékos embert látnak el, támogatásukra 3,4 milliárd forintot fordított tavaly és idén is a központi költségvetésből a kormány.
Mivel az egyházi, állami és önkormányzati fenntartású intézményekkel szemben a civil fenntartóknak nincsenek többletbevételi lehetőségeik, nekik minden évben pályázati úton is biztosítanak forrást a stabil működéshez.
Jövő hétfőig 200 millió forintra tudnak pályázni a fenntartók. Az összeg két részre oszlik: jelentkezhetnek egyrészt az autistákat, másrészt a fogyatékossággal élőket segítő szervezetek – közölte az államtitkár.
Hozzátette, hogy a kormány emellett a minimálbér növekedésével járó többletköltségeket is átvállalja a civil fenntartóktól idén és jövőre. Erre 1,4 milliárd forintot fordítanak.
Kővári Edit, az AOSZ elnöke elmondta, a Data az autisták napi életvitelét támogatja majd, így segíthet a pénzkezelésben, az időbeosztásban, a hivatali ügyintézésben, az önálló közlekedésben vagy a munkakeresésben is.
Az IOS-re és Androidra készülő applikáció egy keretrendszert biztosít majd, amelyre személyre szabható tartalmakat lehet feltölteni az adott ember életkorához, képességeihez és szükségleteihez igazítva – ismertette.
Hozzátette, hogy a fejlesztési folyamat a jövő év elején kezdődik majd meg.
– MTI –