Dámóci mérgezés – M1: egy idős nő és egy fiú a halálos áldozat

  06 nov 2017

Budapest, Dámóc – Egy 70 év körüli nő és egy 14 éves fiú halt meg a hétvégén a dámóci mérgezésben – hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap esti Híradójában.
A tudósítás szerint a fiú vasárnap hajnalban halt meg. A szomszédok azt mondták: a családból több embert elvittek a mentők, a fiú 19 éves testvére életveszélyes állapotban van.
Összesen kilencen ittak a – helyiek elmondása szerint – pálinkaként árult italból. A Borsod megyei kórház előtt álló tudósító elmondta: hat ember életveszélyes állapotban van. Közülük hárman a toxikológiai, hárman a műveseosztályon vannak, többen lélegeztetőgépen.
Tiba Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója a csatorna hírműsorában azt mondta: metil-alkohol-mérgezés történt. Közölte: a metil-alkohol sejtméreg, amely károsíthatja a vesét, a májat, légzési nehézséget, vakságot is okozhat.
A bodrogközi település polgármestere, Tömös Béla Gyuláné (független) az M1-nek nyilatkozva elmondta: minden házban szóltak, hogy ismeretlen helyről származó pálinkát vagy más szeszes italt ne fogyasszanak, ha pedig már fogyasztottak, kérjenek orvosi segítséget. Ezt követően háromszor is fordult a mentő – mondta a település vezetője.
Korábban a Borsod megyei rendőrség azt írta: az esettel összefüggésben a rendőrök előállítottak egy helyi férfit – akitől az áldozatok a beszerzett információk szerint a mérgező folyadékot vásárolták – és gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. Délután azt közölték: az eljárás további szakaszában a nyomozók egy másik, lácacsékei férfit is őrizetbe vettek, akitől a gyanú szerint a mérgező ital származik.
– MTI –

Videó: Tények


[related-post post_id=”3670677″]
[related-post post_id=”3670447″]
[related-post post_id=”3670169″]
[related-post post_id=”3669526″]