2013.03.18 15:53; Frissítve: 2013.03.18 15:54


Március 15-i megemlékezés Szentesen

Március 15-i megemlékezés Szentesen
Ritkán van módunk ennyire élethűen megélni egy történelmi esemény körülményeit. Az 1848. március 15-i forradalmat szokás némi iróniával esernyős forradalomnak nevezni. Akkor havas eső esett. Most igazi hó. A koszorúzást természetesen megtartotta a város a Kossuth és a Horváth Mihály szobornál, de az ünnepségek már a Zeneiskolában és a Megyeházán zajlottak.


A Zeneiskolában Szirbik Imre polgármester emlékezett meg a több mint 150 éves ünnep lényegéről, örökérvényűségéről. Majd Katona Tamás történész lépett az emelvényre, és mesélni kezdett. Olyan hihetetlen megjelenítő erővel, hogy a hallgatók személyes ismeretségbe kerülhettek Petőfivel, Jókaival, Vasvárival. A felmérhetetlen tudás és a csodálatra méltó szellem (a szó ’humor’ értelmében is!) áradt előadásából. Röpült az idő. Nem csak a kb. háromnegyed óra, de a századok is percekké váltak.

Aztán a történelemtudomány átadta a színpadot a művészetnek. Először a szentesi születésű karizmatikus színész, Gáspár Tibor mondta el Petőfi A honvéd c. versét. Ezután a Bácskatopolyáról érkezett Cimbalom néptáncegyüttes és a Csalóka zenekar adta elő a 48-49-es eseményeket egy gyönyörűen megszerkesztett és előadott kompozícióban. Tánc, vers és népdal olvadt itt egységbe. Tiszta szó, tiszta ének, tiszta mozdulatok. Gyönyörű, méltó ünneplés volt ez.

hiba beküldése



További hírek a Orosháza kategóriából
Orosházi úszó a legjobbak között
Antal András, az Orosháza Úszó Egyesület fiatal tehetsége remekül helyt állt a II. Cápa Országos Úszó [...] tovább »
Könyvbemutató, mesemondók találkozója, könyvkiárusítás a könyvhéten Orosházán
A Justh Zsigmond Városi Könyvtár szeretettel vár  mindenkit  A lusta dög  című könyvet bemutató [...] tovább »
Atlétika eredmények a diákolimpián
Az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola sportolói eredményesen szerepeltek az Atlétika [...] tovább »
Szarvasi úszó eredmények: 5 arany-, 8 ezüst-, 4 bronzérem
12 egyesület 212 indulója 717-szer rajtolt el a hétvégi szarvasi úszóversenyen. A VII. Szuse Kupa a [...] tovább »
3 arany-, 5 ezüst-, 7 bronzérem Algyőről az úszóknak
  15 éremmel tértek haza az orosházi úszókközelmúltban rendezték meg Algyőn, a Tavaszköszöntő [...] tovább »
Eredményesen angolul az Előd utcai iskolában
Az Orosházi Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 7. osztályos tanulója, Alzubi Fatima kitűnő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Férfi kézilabda NB I – Idegenbeli sikerek
Budapest - A címvédő Veszprém, valamint a Szeged is idegenben nyert a férfi kézilabda NB I keddi játéknapján. tovább »
Dávid a naményi Góliát
Vásárosnamény - A beregi támadó klasszikus mesternyolcassal tette emlékezetessé maga számára az idényt. tovább »
Túl a koponyaműtéten: Dávid jól van!
Kótaj - A három órás beavatkozást követően a huszonegy éves játékos nem érez fájdalmat. tovább »
Szpari – Túl a műtéten, jöhet a rehabilitáció
Nyíregyháza - Szokol Zsolt lőni készült, amikor részlegesen szakadt a szalag, de ez később derült ki. tovább »
Berki Krisztiánnak már csak minimális fájdalmai vannak
Budapest - Szeptemberi vállműtéte után jól halad a felépülése Berki Krisztián olimpiai, világ- és [...] tovább »
Ilyen, amikor a név kötelez
Nyíregyháza - Gönczi János kapitányként debütált, a fiai pedig diadalmaskodtak a küzdősport gálán. tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása