2013.05.7 19:28; Frissítve: 2013.05.7 19:41


Végső búcsú az Erdésztől

Végső búcsú az Erdésztől
A legnagyobb kincset, magát az életet hagyta örökül túlélőire Wentzely Dénes, keszthelyi erdész, író.
hiba beküldése

A város társadalmi és kulturális közéletének ismert, 84 éves korában elhunyt alakja az utókornak szóló üzenetét így fogalmazta meg: „Vágyam, ha elmegyek jó szívvel gondoljanak rám, én pedig érzem a földben, hogy boldog a népem és drága magyar hazám.” Szavainak idézete a belvárosban, a Kossuth út 12 szám alatt lévő, Túri Török Tibor múzeumalapító-eredetkutató és szobrász által tavaly készített relief-tablón olvasható, portréja alatt. A táblaképen Keszthely történelmi nagyjainak domborművei láthatók, a köztiszteletet hangsúlyozza, hogy a 35 híresség közé egyedül került fel élő személyként Wentzely Dénes. Arcélét most gyászkeret veszi körül. Ahogy mindenki ismerte, az Erdész 70 esztendős koráig dolgozott a szakmájában, számos lépcsőfokot járt meg, hosszú időt töltött el a Balaton-felvidéki Erdőgazdaságnál, tagja volt az Országos Trófeabíráló Bizottságnak. Városában 1990-ben önkormányzati képviselővé választották, de a ciklust nem töltötte ki, 1992-ben lemondott mandátumáról. Hét könyve jelent meg, íróként 20 évvel ezelőtt debütált, Üzen az erdő című művével, s verseskötettel is gazdagította a természeti ihletésű irodalmat. Kitüntetései sorában van a Hubertusz Kereszt, a Hazáért Érdemrend, a Kossuth Lajos emlékérem. Hamvait május 7-én, végakarata szerint Veszprém megyében, az uzsai temetőben helyezték örök nyugalomba.
H. Á.



További hírek a Szentes kategóriából
Sajtóközlemény
2015 | 08 | 31. Sajtóközlemény BEFEJEZŐDTEK A NAPELEMES ENERGIATERMELÉS KIVITELEZÉSI MUNKÁLATAI A [...] tovább »
Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó
2015. augusztus 23-án a Megyeháza szabadtéri színpadán négy fúvószenekar muzsikált felváltva. tovább »
Augusztus 20. Szentesen
Idén délután 6-kor kezdődtek az ünnepi műsorok a Művelődési és Ifjúsági Ház melletti „gödörben”. tovább »
Nagy János orgonahangversenye
István király ünnepének előestéjén gyönyörű hangversenyt hallhattunk a Szent Anna templomban. tovább »
Virtuózok!?
A virtuóz szónak van egy kis mellékzöngéje, ami a művészi átélés helyett elsősorban a technikai tudás [...] tovább »
Legyetek jók Szentesen is!
Ki ne ismerné ezt a méltán híres filmet, melynek zenéjét magyarul is feldolgozták? tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
PannErgy-Miskolci VLC: Hullámvasutas meccsen kaptak ki
Miskolc - Szombaton idegenben játszott az élvonalbeli miskolci pólógárda. tovább »
Jégkorong osztrák bajnokság – Carruth lett a legjobb kapus
Bécs/Budapest - A kapott gólátlag és a védési hatékonyság alapján MacMillan Carruth, a Fehérvár AV19 amerikai [...] tovább »
Curling vegyespáros vb – Harmadszor is győzött a magyar kettős
Budapest/Östersund - Harmadik mérkőzését is megnyerte a magyar kettős a svédországi curling vegyespáros [...] tovább »
Fernando lett a DVTK vezetőedzője
Miskolc - A Real Madrid és a DVTK korábbi játékosa Fernando Miguel Fernandez Escribano ül a DVTK kispadjára. [...] tovább »
A Böszörmény jutott be a futsalbajnokság döntőbe
Hajdúböszörmény - A harmadik mérkőzésre került sor a Hajdúböszörményi TE és a BrandMission-Artifex Tolna [...] tovább »
Kajak-kenu vk – Hatvan ország közel ezer versenyzője a jövő évi vb szegedi főpróbáján
Budapest - Hatvan ország közel ezer versenyzőjét várják Szegedre, a május 17. és 20. között sorra kerülő [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása