2017.12.15 10:34; Frissítve: 2017.12.15 10:34


Jövőre számos pozitív változás lesz a cafeteriában

Jövőre számos pozitív változás lesz a cafeteriában © Forrás: lokal.hu
Budapest – A cafeteriában az adómentes juttatások idén is meglévő elemei közé jövőre bekerül a diákhitel-törlesztés támogatása, egyebek mellett jelentősen kedvezőbbé válnak a lakhatási támogatás feltételei is – közölte a BDO Magyarország az MTI-vel.
hiba beküldése

A cég közleménye szerint a végleges feltételek ismeretében a munkáltatóknak még decemberben célszerű összeállítaniuk a jövő évi cafeteria-rendszerüket, amelynek ismeretében az alkalmazottak január közepéig nyilatkozhatnak, milyen juttatásokban kívánnak részesülni 2018 folyamán.

Az új elemként megjelenő diákhitel-törlesztési támogatás a törlesztőrészlet erejéig, de legfeljebb havi 27 600 forintig adható adómentesen, és a munkavállalónak igazolnia kell mind a hitel fennállását, mind a havi törlesztések teljesítését.

Makár Andrea, a BDO Magyarország vezető cafeteria tanácsadója kifejtette: a mobilitási célú lakhatási támogatást, ismertebb nevén az albérlet-támogatást idén alig vették igénybe, így szükségessé vált a feltételek enyhítése. Rámutatott: a jövőben a támogatás immár határozott idejű munkaszerződés mellett is igénybe vehető lesz, emellett a kedvezményességet biztosító összeghatárok is emelkednek, például a foglalkoztatás első két évében az eddigi 40 helyett a minimálbér 60 százalékáig, vagyis 51 ezer helyett közel 83 ezer forintig lesz adómentes ez a juttatás.

A BDO közleményében jelezték: eddig az is feltétel volt, hogy a munkavállalónak ne legyen lakástulajdona, illetve haszonélvezeti joga se legyen a munkahely 60 kilométeres körzetében, illetve olyan helyen, ami onnan tömegközlekedési eszközzel 3 óra alatt megközelíthető. Jövőre már csak a többségi tulajdon lesz a kizáró ok.

Egyes meghatározott juttatások esetében (ide tartozik az Erzsébet-utalvány, a munkahelyi étkeztetés, a helyi bérlet, az iskolakezdési támogatás, az ajándékutalvány, valamint az egészség-és nyugdíjpénztári hozzájárulás) a munkáltatói terhek 43,66-ról 40,71 százalékra csökkennek. Ez azt jelenti, hogy adott munkáltatói keretösszegből jövőre nagyobb összegben részesülhetnek a dolgozók.

A cafeteriában történő készpénz-kifizetés, illetve a Széchenyi Kártya különböző alszámláin (vendéglátás, szállás, szabadidő) adható juttatások közterhei jövőre is változatlanul 34,22 százalékos mértékűek, amennyiben együttes értékük nem haladja meg a 450 ezer forintot. Az e feletti kifizetések esetén 40,71 százalékos adó- és közteherrel kell számolni.

A BDO globálisan az egyik legnagyobb lefedettségű, 162 országban, több mint 1500 irodával jelen lévő könyvvizsgáló és tanácsadó hálózat. A BDO International munkatársainak száma 2017-ben több mint 73 ezer fő volt, a csoport árbevétele az idén szeptemberben záruló pénzügyi évben elérte a 8,1 milliárd amerikai dollárt.

– MTI –



További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából
Interjú: Aranyosi Péter&Dombóvári István
Miskolc - A Dumaszínház két nagyágyúja, Aranyosi Péter, valamint Dombóvári István voltak Béres Szabi [...] tovább »
Fotók: Megmutatta magát a tél Borsodban
Miskolc - A hétvégén, ha nem is sok, de esett megyénkben is az igazi tél fontos „kellékéből”, a hóból. tovább »
Novák: idén is lehet igényelni az első házasok adókedvezményét
Budapest - Idén is lehet igényelni az első házasok adókedvezményét - mondta az Emberi Erőforrások [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. január 16.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
OH: szombaton tartják a középfokú felvételi írásbeli vizsgákat
Budapest - Szombaton tartják a középfokú felvételi központi írásbeli vizsgáit a 8 és a 6 évfolyamos [...] tovább »
Közel 3 milliárd forint értékben újulhatnak meg turistaházak a következő két évben
Budapest - Közel hárommilliárd forint értékben újulhatnak meg turistaházak, erdei szállások országszerte a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Műkorcsolya Eb – Tóth Ivett és Medgyesi Fruzsina az olimpiai indulásért küzd
Budapest - Magyar szempontból az a szerdán kezdődő műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság legnagyobb [...] tovább »
Putnok FC: Szabadban, teremben
Putnok - Hétfőn délután látott munkához a Putnok FC NB III-as labdarúgócsapata. tovább »
Budapesti challenger-tenisztorna – Fucsovics az első kiemelt
Budapest, Nyíregyháza - Fucsovics Márton lesz az első helyen kiemelt teniszező a február 4-én kezdődő, 64 ezer [...] tovább »
Videó: 123 km/h-val találta arcon a korong, kórházba került a kanadai hokis
Az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokságban, az NHL-ben magyar idő szerint hétfőn lejátszott Montreal [...] tovább »
DVTK: Nagyon sima vereség a Pécsi EAC ellen
Miskolc - Nem sikerült egy meccset sem hoznia a diósgyőri asztalitenisz-csapatnak. tovább »
Férfi kézilabda Eb – Lékai: mi vagyunk az esélyesek a csehek ellen
Muraszentmárton - Lékai Máté esélyesebbnek tartja a magyar válogatottat Csehország csapatánál a horvátországi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása