2017.12.15 13:36; Frissítve: 2017.12.15 13:37


Miskolci társasháztűz – Egy ember van még kórházban

Miskolci társasháztűz – Egy ember van még kórházban
Miskolc – Már csak egy embert kezelnek füstmérgezés miatt a kórházban a miskolci társasháztűz sérültjei közül – közölte Tóth István, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház orvosigazgató-helyettese pénteken az MTI-vel.
hiba beküldése

A Szilvás utcai társasházban csütörtökön keletkezett tűz, hét lakót vittek a mentők kórházba, egyiküket súlyos, három embert közepesen súlyos, kettőt pedig enyhe füstmérgezéssel. Utóbbiak egyike egy várandós nő volt. Rajtuk kívül egy gyermeket is bevittek megfigyelésre.

Az orvosigazgató-helyettes elmondta: pénteken már csak a súlyos füstmérgezéssel kezelt beteg szorult utógondozásra, a többieket hazaengedték.

– MTI –

tuz-volt-az-avason01-st


tuz-volt-az-avason12-st
Miskolc - Gyermek és várandós nő is van a csütörtök délelőtti miskolci társasháztűz füstmérgezést szenvedett sérültjei között - közölte Tiba Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója az MTI-vel. Mint elmondta, heten kerültek kórházba, mindannyian ...

Paneltűz az Avason, a tűzoltók 28 embert menekítettek ki
Miskolc - Lángok csaptak fel Miskolcon a Szilvás utcában egy társasház ötödik emeleti lakásában csütörtökön. Eloltották azt a tüzet, amely Miskolcon, a Szilvás utcában ütött ki egy társasházi lakásban. A lángokat a miskolci hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányításával ...



További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából
Interjú: Aranyosi Péter&Dombóvári István
Miskolc - A Dumaszínház két nagyágyúja, Aranyosi Péter, valamint Dombóvári István voltak Béres Szabi [...] tovább »
Fotók: Megmutatta magát a tél Borsodban
Miskolc - A hétvégén, ha nem is sok, de esett megyénkben is az igazi tél fontos „kellékéből”, a hóból. tovább »
Novák: idén is lehet igényelni az első házasok adókedvezményét
Budapest - Idén is lehet igényelni az első házasok adókedvezményét - mondta az Emberi Erőforrások [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. január 16.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
OH: szombaton tartják a középfokú felvételi írásbeli vizsgákat
Budapest - Szombaton tartják a középfokú felvételi központi írásbeli vizsgáit a 8 és a 6 évfolyamos [...] tovább »
Közel 3 milliárd forint értékben újulhatnak meg turistaházak a következő két évben
Budapest - Közel hárommilliárd forint értékben újulhatnak meg turistaházak, erdei szállások országszerte a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Műkorcsolya Eb – Tóth Ivett és Medgyesi Fruzsina az olimpiai indulásért küzd
Budapest - Magyar szempontból az a szerdán kezdődő műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság legnagyobb [...] tovább »
Putnok FC: Szabadban, teremben
Putnok - Hétfőn délután látott munkához a Putnok FC NB III-as labdarúgócsapata. tovább »
Budapesti challenger-tenisztorna – Fucsovics az első kiemelt
Budapest, Nyíregyháza - Fucsovics Márton lesz az első helyen kiemelt teniszező a február 4-én kezdődő, 64 ezer [...] tovább »
Videó: 123 km/h-val találta arcon a korong, kórházba került a kanadai hokis
Az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokságban, az NHL-ben magyar idő szerint hétfőn lejátszott Montreal [...] tovább »
DVTK: Nagyon sima vereség a Pécsi EAC ellen
Miskolc - Nem sikerült egy meccset sem hoznia a diósgyőri asztalitenisz-csapatnak. tovább »
Férfi kézilabda Eb – Lékai: mi vagyunk az esélyesek a csehek ellen
Muraszentmárton - Lékai Máté esélyesebbnek tartja a magyar válogatottat Csehország csapatánál a horvátországi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása