2017.12.17 19:11; Frissítve: 2017.12.17 19:11


Obama-interjú a BBC rádióban – a kérdező: Harry herceg

Barack Obama és Harry herceg Barack Obama és Harry herceg - © Forrás: CNN.com
London – Barack Obamával közöl interjút karácsony után a BBC rádió. A műsor különlegessége, hogy a volt amerikai elnököt Harry herceg faggatja.
hiba beküldése

Az interjú december 27-én hangzik el a BBC rádió közéleti 4-es csatornájának Today (Ma) című reggeli politikai magazinprogramjában.

A Kensington-palota – Harry londoni rezidenciája és hivatala – vasárnapi ismertetése szerint Obama és Harry beszélgetésének középpontjában az áll, hogy miként lehetne elősegíteni a fiatal vezetők új nemzedékének kinevelését és pályafutásuk elindulását, de kitérnek arra is, hogy a volt amerikai elnök milyen emlékeket őriz utolsó hivatali napjáról, és milyen reményeket táplál az elnöksége utáni időszakra.

A Kensington-palota által a Twitter üzenőportálon vasárnap közzétett 48 másodperces, jó kedélyű csipkelődéssel tarkított felvételrészletben hallható, amint Obama tréfálkozva megkérdezi Harryt, hogy brit akcentussal kell-e beszélnie az interjúban, vagy beszeljen-e a szokásosnál gyorsabban, mivel lassú beszédű.

A 33 éves herceg – II. Erzsébet királynő unokája – közölte, hogy erre nincs szükség, de azt kilátásba helyezte, hogy ha beszélgetőpartnere túl hosszú szüneteket tart a válaszok között, akkor ő “grimaszt” fog vágni, és Obama kérésére be is mutatja, hogy interjúalanya milyen megrovó tekintetre számíthat.

Harry bevallja a volt amerikai elnöknek, hogy idegesen készül a beszélgetésre, mire Obama felajánlja, hogy akkor inkább ő interjúvolja meg a herceget. Harry azonban közli, hogy ragaszkodna az eredeti felálláshoz.

A herceg elmondja azt is Obamának, hogy a beszélgetés 40 perces lesz, és ebből húszpercnyit vágnak majd össze a BBC-műsor számára, viszont a program elhangzása után podcast formátumban az interjút teljes hosszában közzéteszik.

A karácsony után elhangzó interjút még szeptemberben vették fel a kanadai Torontóban, ahol Harry a maradandó sérüléseket szenvedett brit és nemzetközösségi katonák megsegítésére általa kezdeményezett nagyszabású éves nemzetközi sportviadal, az Invictus Games promóciós rendezvényein vett részt.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Havazás – Az országban többfelé esik a hó
Budapest - Az országban többfelé havazik. Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap reggeli adatai szerint [...] tovább »
Tállai: ötmillió forintig adómentesen támogatható a dolgozó lakásvásárlásra
Budapest - A vállalkozások 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, [...] tovább »
Rekordforgalom volt a használt autók magyarországi piacán tavaly
Budapest - Rekordforgalom volt tavaly a magyarországi használtautó-piacon, ahol változatlan a 10 évnél idősebb [...] tovább »
A Dal 2018 – A Leander Kills és Süle Zsolt nyerte az első válogatót
Budapest - A Leander Kills és Süle Zsolt nyerte holtversenyben A Dal 2018 első válogatóműsorát szombaton. A [...] tovább »
Egyszerűbb, mint gondolnád, a legtöbb ember mégsem jön rá, milyen szám áll a kérdőjel helyén!
Jöhet egy trükkös matekfeladvány? A legtöbb ember, amikor ránéz erre az ábrára, valami nagyon bonyolult [...] tovább »
Videó: Emberölés Tornyospálcán – Olyan sokszor megszúrta, hogy az apának esélye sem volt
Tornyospálca - Másodszor is bestiálisan gyilkolt egy 36 éves férfi Tornyospálcán. Minden ok nélkül halálra [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kétszeri ráadásban, de legalább nyertek
Nyíregyháza - A rendes játékidőben az Nyíregyházi Kosársuli kezében volt a meccs, ám végül csak ötvenperces [...] tovább »
Jégkorong Magyar Kupa – Aranyérmes a DVTK Jegesmedvék
Miskolc - A DVTK Jegesmedvék csapata nyerte a jégkorong Magyar Kupát, miután a szombati döntőben 4-0-ra [...] tovább »
Férfi kézilabda Eb – A házigazda legyőzte a világbajnoki ezüstérmest
Budapest/Zágráb - A házigazda horvát válogatott négy góllal legyőzte a világbajnoki ezüstérmes Norvégia [...] tovább »
Férfi kosárlabda NB I – Kecskeméten nyert az éllovas Szolnok
Budapest - A Kecskemét vendégeként tizenkét ponttal nyert az éllovas Szolnoki Olaj a férfi kosárlabda NB I [...] tovább »
Női vízilabda Euroliga – Javított a Dunaújváros
Budapest/Barcelona - Javított a Dunaújváros a női vízilabda Euroliga barcelonai csoportselejtezőjében: a magyar [...] tovább »
Osztrák jégkorongliga – A Fehérvár kikapott Salzburgban
Budapest/Salzburg - A Fehérvár AV19 kétgólos vereséget szenvedett Salzburgban az osztrák jégkorongligában (EBEL). tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása