Frissítve:

Döntőt játszik a Vasast másodszor is legyőző ZF-Eger vízilabda csapata

Biros Péterék átjátszottak a Vasas feje fölött, s megérdemelten jutottak a fináléba. Biros Péterék átjátszottak a Vasas feje fölött, s megérdemelten jutottak a fináléba.
Most már csak az a kérdés, hogy ki lesz a ZF-Eger férfi vízilabda csapatának ellenfele a fináléban, hisz az itthoni diadalt követően, az elődöntő második mérkőzésén, melyet a Komjádi Uszodában rendeztek, az egriek 8-6-ra legyőzték az örök rivális Vasas gárdáját. Köszönhetően elsősorban a második negyedben nyújtott kimagasló teljesítményüknek.

hiba beküldése

©

Ezúttal Szécsi Zoltán őrizte az egri hálót, s kellett is a jó teljesítmény. Bár már a mérkőzés elején beköszönt a Vasasnak Gór Nagy Miklós, de hamar egyenlítettek az angyalföldiek. És az egész első negyedet kiegyenlített játék jellemezte. A mieink Kovács Gábor révén ismét vezetést szereztek, de Katonás újabb találatával 2-2-vel zárult ez a játékrész.

A nagyszünetig aztán működésbe lépett az egri henger. A második negyedben a fővárosiak egyetlen találatot értek el, míg a ZF játékosai ötször zörgették meg a Vasas hálóját. A ZF pólósai mindenféle gólt bemutattak a fővárosban. Salamon Ferenc szabaddobásból volt eredményes, Kevin Graham centergólt szerzett, Bátori Bence akciógólnak örülhetett, míg a csapatkapitány, Biros Péter előbb egy emberelőnyös szituációban bizonyította klasszisát, majd megúszásból mattolta Nagy Viktort.

A térfélcserével azonban a játék képe is megváltozott. Az angyalföldi gárda fölébredt és előbb akciógóllal, majd büntetővel kozmetikázott az eredményen, 2-0-ra hozva ezzel a harmadik negyedet. Az állás, a mindent eldöntő, utolsó etap előtt 5–7 volt a ZF-Eger javára.

A negyedik negyedet rögtön egy kihagyott előnnyel kezdte a hevesi csapat, de szerencsére a kispestiek is elügyetlenkedtek egy előnyt, s maradt az állás. Azonban ekkorra végleg cserével három sárga-kék játékosnak – Bundschuh, Gór Nagy, Gerritse – is el kellett hagyni a medencét, míg a Vasas öt góljából kettő büntetőből született. Másfél perccel a mérkőzés lefújása előtt egy kiállítást követően Gerendás György időt kért, s Biros remek bejátszásából Semen Lukas zörgette meg nyolcadszor Nagy Viktor hálóját (5–8). Ugyan Angyal Dániel még szépített az eredményen, tizenhárom másodperccel a vége előtt, de ez már csak szépségflastrom a Vasas számára, hisz a döntőben a ZF-Eger játszhat a bajnoki címért!

Teva-Vasas– ZF-Eger
6-8 ( 2-2, 1-5, 2-0, 1-1 )

VASAS: Nagy, Brguljan Drasko, Csapó, Katonás 3, Fazekas, Angyal 1, Vámos 1, Manherc, Hőna, Oeler Moritz, Takács 1, Hárai, Steinmetz, Barabás.
Edző: Földi László.
EGER: Szécsi, Gerritse, Bátori 1, Graham 1, Salamon 1, Kovács 1, Mezei, Varga, Seman Lukas 1, Gór Nagy Miklós 1, Chilkó, Bundschuh, Biros 2, Bisztritsányi.
Edzők: Gerendás György és Tóth Kálmán. 

Az hogy ki lesz az ellenfél, még nagy kérdés, hisz a Szolnok meglepetésre Szegeden tudta legyűrni a Hidat, s így a holnapi második, otthoni mérkőzésükön akár meg is szerezhetik a döntőbejutás jogát. De a Szeged azért végzett az alapszakaszban tabella élén, mert igen jó csapat, így könnyen lehet, hogy az elődöntő másik ágán csak a harmadik mérkőzésre marad a döntés.



További hírek a Eger kategóriából
Hétvégi országos sportműsor
Budapest - A fontosabb hétvégi hazai sportesemények. tovább »
Új helyre költözött az egri okmányiroda – kormányablak nyílt Egerben
2015. október 9-én bezárt az egri Szvorényi utcai okmányiroda. Funkcióját teljes egészében a Barkóczy u. 7. [...] tovább »
Földhöz juthatnak a gazdák – megkezdődött az árverési hirdetményi időszak
A Magyar Állam, mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a [...] tovább »
Csütörtökön kezdődik a Korunk zenéje fesztivál
Budapest, 2015. szeptember 30., szerda (MTI) - Csütörtökön kezdődik a Korunk zenéje fesztivál, amely az idén a [...] tovább »
Élményalapú programozó iskola nyílik gyerekek számára
A gyerekeknek természetes, hogy számítógépet, tabletet, okostelefont használnak. Itt a lehetőség, hogy olyan [...] tovább »
Töltse le a 2015-ös falinaptárat!
Az egri Szuperinfó falinaptárával nem marad le a fontos eseményekről! tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
“A kupában a lényeg mindig a továbbjutás, a többi csak beszéd”
Mezőkövesd, Miskolc - „Ez a siker erőt adhat a Debrecen elleni bajnokira” - nyilatkozta Horváth Ferenc, a [...] tovább »
Női kézilabda BL – A Szerencsejáték Zrt. lesz a négyes döntő névadó támogatója
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. lesz a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjének névadó támogatója, [...] tovább »
46 nap túrázás, 840 megtett kilométer
Debrecen - Az Atlanti-óceántól a Földközi-tengerig, gyalog a Pireneusokon keresztül. Interjú Radics Tamás [...] tovább »
BOON-ÉLŐ – Magyar Kupa: DVTK vs. Cegléd 2-0 (2-0)
Mezőkövesd, Miskolc - A labdarúgó Magyar Kupa 9. fordulójának 2. mérkőzésén a Diósgyőri VTK csapata [...] tovább »
Putyin: az orosz doppingellenes rendszer nem működött
Moszkva - Az orosz doppingellenes rendszer nem működött, Oroszországnak alkalmazkodnia kell a Nemzetközi [...] tovább »
Futsal NB II: négy Tamás-gól a debreceni rangadón
Debrecen - A hétfői zárómeccsen a DEAC ellenfele erősen kezdve megszerezte a vezetést, de még a félidőben [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása