DVSC vs. DVTK – Edzői nyilatkozatok

Akt.:
DVSC vs. DVTK – Edzői nyilatkozatok
© Fotó: Kovács Péter
Debrecen, Miskolc – A DVSC vs. DVTK (1-0) OTP Bank Liga-mérkőzés után a két edző, Herczeg András és Fernando Fernandez értékelte a látottakat.

Herczeg András: Óriási lelkesedéssel, hatalmas akarattal játszott a gárda. Az elején jól játszottunk, a gól előtt kipasszoltuk az ellenfelet. A második félidőben siettettük a játékot, türelmetlenek voltunk. Volt időszak, amikor meg kellett volna fogni a labdát. Akkor is mentek előre, és ez magában hordozta a hibázás lehetőségét. Nagyon fontos találkozót nyert meg a csapat, fontos három pontot szerzett meg a gárda.

Fernando Fernandez: Érzésem az a mai mérkőzéssel kapcsolatban, ha egy csapat 13-szor lő kapura és van 20 beadása, akkor az egy pontra rászolgálna. Úgy érzem, ma egy csapat volt a pályán. Az első félidőben a gól előtt jobb teljesítményt játszottunk, az ellenfél tizenhatosa előtt kell javulnunk. A Debrecen a második félidőben mélyen védekezett, ezt a helyzetet nem oldottuk meg helyesen.


Debrecen, Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga 2018/2019-es szezonjának 25. fordulójában a Debreceni VSC csapata a Diósgyőri VTK együttesét fogadta szombaton 19:30-tól a Nagyerdei Stadionban. Az összecsapásról élőben tudósítottunk portálunkon! Labdarúgó OTP Bank Liga NB I, 25. fordul...



.
SZUPERINFO.HU