DVTK Jegesmedvék: Láda volt a döntőbíró

Voltak nagyon kemény ütközetek is
Voltak nagyon kemény ütközetek is - © Fotó: Ádám János
Miskolc – A Tipsport Liga keretében pénteken hazai meccset játszottak a DVTK Jegesmedvék.

A Maciknál felépült és játékra jelentkezett Vas, a válogatott csatár, aki újra elfoglalta helyét az első sor támadószekciójának centerposztján. Hajós és Ritó azonban továbbra is a maródiak listáján van, ennek következtében a hazaiak gyakorlatilag három sorral indultak a csatába.

Hat perc emberfór

Mindössze tizennyolc másodperc telt el, amikor bottal akasztásért Saliját kiállították, és ez alighanem gyorsasági rekord a miskolci meccsek történetében – az pedig már már kérdés, hogy a fórból semmi nem sült ki. Sokat lőttek kapura a miskolciak, a védők is elszántan célozgattak a harmadhatárt jelentő kék vonal közeléből. A 7. percben Miskolczi úgy ment előre, mint forró kés a vajba, csak a befejezésre fogyott el a tudománya. Mlynarovic ütésért ült ki, azaz jött a második diósgyőri öt a négy ellen szituáció, biztató koreográfiával, de eredmény nélkül.

A bolt pedig beindult, a 10. percben Olejnik ment ,,jutalomüdülésre”. A 15. percben Kiss D. korcsolyázott a ketrec elé, és egyszeriben a portással találta magát szemben, ettől megijedt, fonákja fenn is akadt a poprádi őrségvezetőn. Keveset mutattak a szlovákok, akik előrejátékban semmit nem mutattak. Az első harmad végén a negyedik százhúsz másodpercből sem tudott ,,megtollasodni” a piros-fehér alakulat, és ez már több volt mint luxus.

Egy ide, egy oda

A 23. percben Kiss D. és Loiseau magánszámai következtek a népkerti oldalon lévő kapunál, szépen cicomáztak, mígnem Nechvátal ráfeküdt a játékszerre. A 27. percben megjáratott korong Zagrapanhoz került, aki távolról elemi erővel lőtt és már csak azt lehetett látni, hogy púposodik a háló Vay mögött (0-1). Ezután felborult a pálya, és jött az egyenlítés a 32. percben. Magosit fellökték, de estében Kiss D. elé passzolt, a hátvéd meg elegánsan a bal sarokba helyezett (1-1). Egy perccel később Pance kinézte magának a jobb felső sarkot, és mindössze tíz centimétert tévedett. Olykor átkecmeregtek a kékek a miskolci kapu elé, foganat nélkül, majd a 35. percben fordult a kocka: Vas balról, 8 méterről Nechvátal lábai között betermelte a vezető gólt (2-1). A második harmad vége felé Galanisz buktatott, ebből baj nem lett, mert Abdul adott egy nyaklevest, így kétszer négy mezőnyjátékos maradt a jégen.

Nagyot bunyóztak

Az utolsó szakasz elején kicsit megerőszakolta saját magát a Poprád, hogy kozmetikázzon eddigi halvány teljesítményén. A 42. percben például Paukovcek egyenlíthetett volna, hiszen Vay mellett üresen árválkodott a kapu bal oldala, de nem ivott célzóvizet. Nyílttá vált a mérkőzés, elsősorban azért, meg a vendégek megnyomták a pánikgombot és nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért. A Jegesmedvék azonban tartották magukat, energikusak voltak a jégen, erővel nagyszerűen bírták a csatát.

A küzdelmet mindenki élvezte, az apró technikai hibákkal meg senki nem foglalkozott. Ilyen volt például, amikor a 47. percben Zagrapan ziccerben nem tudta lekezelni a hozzá gurított korongot, jobban járt volna, ha egyből céloz. Láda B. kétperceséből megszületett az egyenlítés, Brejcak lövését Vay próbálta meg védeni, de ez nem sikerült neki (2-2). Az 52. percben a nem sokkal korábban kiküldött Láda B. jobbról, távolról, szinte méregből bevágta a győztes gólt (3-2). Az 55. percben Galanisz Forma-1-es sebességgel száguldott, szépen fedezte a korongot, egészen a kapuig csatangolt, csupán a listára nem sikerült feliratkoznia. Vas és Harrison olyan helyzetben rontott, amelyet szinte nem is lehet elrontani, aztán jött Harrison és Mlynarovic magánszáma. Olyan ökölvívómeccset adtak elő, amelyet a műfaj hivatásos művelői is megemlegethetnének, és kis idő múlva már elhangzott a dudaszó.

Következik: vasárnap 17 órától Banská Bystrica – DVTK Jegesmedvék.

Kolodzey Tamás


Jegyzőkönyv: DVTK Jegesmedvék – HK Poprad 3-2 (0-0, 2-1, 1-1)

Miskolc, 1215 néző. V.: Fridrich, Stefik – Kacej, Synek (szlovákok).

DVTK Jegesmedvék: Vay – Crawford, Kiss D. 1, Pance (1), Vas 1, Kulmala – Szirányi, T. Slovák, Harrison, Loiseau (1), Magosi (1) – Gőz, Milam (1), Miskolczi, Galanisz, Somogyi – Láda B. 1, Vojtkó – Adorján (kapus). Vezetőedző: Glen Hanlon.

HK Poprad: Nechvátal – Petra, Salija, Takac (2), Zagrapan 1, Abdul – Fabian, Erving, Olejnik, Mlynarovic, Svitana (1) – Brejcak 1 (1), Brincko, Bondra, Heizer, Lichanec – Kundrik, Cesanek, Bellus, Paukovcek, Macik – Pavlicko (kapus). Vezetőedző: Roman Stantien.

Kiállítások: 10 perc, plusz 10 perc fegyelmi (Harrison), ill. 16 perc, plusz 10 perc fegyelmi (Mlynarovic).

Glen Hanlon: – Olyan sebességgel próbáltunk jégkorongozni, mint a poprádiak. Az első két harmadunk nagyon jó volt, örültünk a kiváló játéknak – és természetesen a győzelemnek is.

Roman Stantien: – Az első harmadban sok kiállítást engedtünk meg magunknak, a másodikban már taktikusabban hokiztunk. A záró felvonásra úgy mentünk ki, egyenlítünk, ez sikerült, de végül sokat kellett védekeznünk, és ezért buktunk.



Illusztráció
Miskolc - Ismertté vált a Magyar Kupa helyosztóinak programja. Mint ismeretes, az elődöntőben a címvédő DVTK Jegesmedvék gárdája Székesfehérvárott szétlövés után 4-3-ra veszített a Fehérvár AV19 csapatával szemben, így a piros-fehérek számára hazai bronzmérkőzés következik az FTC-Telekom ellen –...

Ezúttal a szlovákok nyertek
Miskolc - Kedden este Gyetván veszített a DVTK Jegesmedvék Tipsport-ligás jégkorongcsapata. A Macik néhány nappal ezelőtt hazai környezetben kikaptak a szlovák együttestől, így a visszavágás reményében utaztak aktuális ellenfelükhöz. Vendégfölény Somogyi jobbról leadott lövése jelentette az els...

Az egyenlő erők küzdelmét a piros-fehérek nyerték meg
Miskolc - Vasárnap 41. mérkőzését játszotta a DVTK Jegesmedvék Tipsport-­ligás hokicsapata. A kezdés előtti nagy kérdést az adta, hogy a Macik betegséggel és sérüléssel bajlódó sportolói közül kik tudják vállalni a játékot és kik lesznek a hiányzók. Az erőltetett menetet teljesítő miskolci gárda ...

A DVTK Jegesmedvék vereséget szenvedtek
Miskolc - Pénteken este a jégkorong Tisport Liga keretében Miskolcon mérte össze tudását a DVTK Jegesmedvék és a HC 07 Detva együttese. DVTK Jegesmedvék – HC 07 Detva 1-2 (0-0, 1-1, 0-1) Miskolc, 1370 néző. V.: Kalina, Stefik – Bogdan, Chudada (szlovákok). DVTK: Vay – Crawford, Vojtkó, Pance, Mis...



.
SZUPERINFO.HU