Frissítve:

Égbekiáltás a délvidéki magyar népirtásról

Égbekiáltás a délvidéki magyar népirtásról
A második világháború végén magyarellenes etnikai tisztogatásokra került sor a szomszédos országokban. A délvidéki népirtást évtizedeken keresztül hallgatás övezte.

hiba beküldése

A témában nemrégiben jelent meg egy összefoglaló tanulmánykötet Délvidéki Magyar Golgota 1944-45 címmel, melynek egyik szerzőjével, Bank Barbara történész-levéltárossal Gulyás László történész beszélget, érintve a kutatások, a kegyeletadás, a rehabilitáció és a kárpótlás akadályait, ellentmondásait és lehetőségeit március 27-én, szerdán 17 órakor a hódmezővásárhelyi Emlékpontban.

 

1944-45-ben, brutális támadás érte a magyarságot a Délvidéken. A Tito partizánjai vezényletével végrehajtott több tízezer ártatlan magyar áldozatot és még több kifosztottat, lágernyomorítottat eredményező népirtásról hosszú évtizedekig még beszélni sem lehetett. A rendszerváltást követő húsz év is alig hozott változást: szerb elzárkózás, relativizálás és jelentéktelenítés, valamint visszatérően erőtlen, elvtelen és kényszeres magyar igazodási lépések kettőssége jellemezte a délvidéki népirtást értelmezni igyekvő politikai szándékokat.

 

2010 óta a magyar politikában, közbeszédben és tudományos erőfeszítésekben jól érzékelhetően lassú paradigmaváltás zajlik az 1944-45-ös délvidéki események megítélésével és értelmezésével kapcsolatban. Eme szemléletváltás kiemelkedő eseménye volt, amikor 2011-ben a magyar állam a legmagasabb szinten nyilvánította ki, hogy 1944-45-ben a Délvidéken a magyarok ellen elkövettet népirtás zajlott, amelynek feltárása és jóvátétele a szerb államnak és szerb társadalomnak is elsőrangú felelőssége.

 

2011. november 25-27 között a Magyar Országgyűlésben, a Magyar Tudományos Akadémián, a Trianon Múzeumban és a Szent István Bazilikában új korszakot nyitó megemlékezéseket, rendezvényeket, konferenciákat tartottak, kiállításokat nyitottak meg. A Délvidéki Magyar Golgota 1944-45 című tanulmánykötet e korszakos rendezvények legfontosabb gondolatait és kapcsolódó dokumentumait mutatja be.



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nyírgyulajból is pont nélkül tért haza a DEAC
Debrecen - Egyre nehezebb helyzetbe sodorja magát a DEAC csapata a férfi futsal NB I-ben: a rájátszás ötödik [...] tovább »
Szpari – Az utolsó passzok fontossága
Nyíregyháza - Szerda este a Szparinak nyomás alatt kell tartania a vendég barcikaiakat. tovább »
Bajnokcsapat a lakótelepről
Nyíregyháza - Húsz éve annak, hogy a két kubai játékossal megerősített nyíregyházi röplabdacsapat bajnok lett. tovább »
Közgyűlés: új lakópark épülhet, a Loki pénzügyei is terítéken
Debrecen - Elkészítette a 2017-re vonatkozó pénzügyi beszámolóját a DVSC Futball Szervező Zrt., melyet minden [...] tovább »
Munkába állt Fernando, a DVTK új „megmentője”
Miskolc - Megérkezett Spanyolországból a Diósgyőr labdarúgócsapatának 51. élvonalbeli szakvezetője. tovább »
Budapesti férfi tenisztorna – Balázs Attila is kiesett
Budapest - Fucsovics Márton után Balázs Attila is kiesett az első fordulóban a budapesti 501 ezer euró (156 [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása