Frissítve:

Eger az elsők közt segít az árvíz károsultjain

Fotó: MTI/ – Koszticsák Szilárd Fotó: MTI/ – Koszticsák Szilárd
Ötmillió forinttal járul hozzá az árvízvédelmi munkálatokhoz és a keletkezett károk helyreállításához Eger Önkormányzata – döntött június 13-án tartott rendkívüli ülésén a megyeszékhely Közgyűlése.

hiba beküldése

Habis László polgármester nagy többséggel elfogadott előterjesztése alapján Eger jelentősnek mondható segítséget nyújt a hazánkban több évtizede nem látott katasztrófahelyzetben. Heves megye eddig is példát mutatott összefogásban és segítségnyújtásban, többek között a megyei katasztrófavédelem, az egri Agria Speciális Mentő és Tűzoltó Csoport tagjai, és sok önkéntes is csatlakozott az országos árvízvédelmi munkálatokhoz.

Ezzel összefüggésben a Megyei Jogú Városok Szövetsége is kezdeményezte, hogy tagjaik anyagi felajánlásaikkal is fejezzék ki szolidaritásukat az árvíz sújtotta településekkel. Eger Önkormányzata a mai lépéssel az elsők között csatlakozott az MJVSZ kezdeményezéséhez.

Az elmúlt időszakban városunkban is több helyen keletkeztek kisebb károk a rendkívüli időjárási helyzet miatt. Jelen körülmények között nagy összefogásra van szükség, ezért a Közgyűlés ezért arról is döntött: lehetőséget biztosít azoknak, akik pénzbeli adománnyal kívánják segíteni a viharkárt szenvedett lakótársaikat, hogy befizetéssel élhessenek az önkormányzat 12033007-00102883-03200009-as számú letéti számlájára. Az így beérkező összegek felhasználásáról külön előterjesztés készül a Közgyűlés részére.



További hírek a Eger kategóriából
Hétvégi országos sportműsor
Budapest - A fontosabb hétvégi hazai sportesemények. tovább »
Új helyre költözött az egri okmányiroda – kormányablak nyílt Egerben
2015. október 9-én bezárt az egri Szvorényi utcai okmányiroda. Funkcióját teljes egészében a Barkóczy u. 7. [...] tovább »
Földhöz juthatnak a gazdák – megkezdődött az árverési hirdetményi időszak
A Magyar Állam, mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a [...] tovább »
Csütörtökön kezdődik a Korunk zenéje fesztivál
Budapest, 2015. szeptember 30., szerda (MTI) - Csütörtökön kezdődik a Korunk zenéje fesztivál, amely az idén a [...] tovább »
Élményalapú programozó iskola nyílik gyerekek számára
A gyerekeknek természetes, hogy számítógépet, tabletet, okostelefont használnak. Itt a lehetőség, hogy olyan [...] tovább »
Töltse le a 2015-ös falinaptárat!
Az egri Szuperinfó falinaptárával nem marad le a fontos eseményekről! tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
TOTÓ-eredmények – 3/1. hét
Budapest - A TOTÓ 3. heti, első fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: tovább »
Férfi kézilabda-vb – Sima horvát és svéd siker
Budapest/Metz/Rouen/Párizs - A horvátok a várakozásnak megfelelően simán verték a chileieket a magyar [...] tovább »
Férfi kosárlabda EK – Hosszabbításos fehérvári siker Csehországban
Budapest/Pardubice - Az Alba Fehérvár hosszabbításban győzött a Pardubice otthonában szerdán a férfi [...] tovább »
Férfi vízilabda BL – Háromgólos egri győzelem a Hannover ellen
Budapest/Eger - Az Eger három góllal nyert a Hannover ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének [...] tovább »
Női röplabda Magyar Kupa – Idegenben győzött a Vasas
Budapest/Jászberény - Négyszettes győzelmet aratott a Vasas a Jászberény otthonában a női röplabda Magyar Kupa [...] tovább »
Férfi vízilabda BL – Az OSC döntetlenre végzett a Bresciával
Budapest - Döntetlent játszott az OSC hazai medencében az olasz Bresciával a férfi vízilabda Bajnokok Ligája [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása