Frissítve:

Eger belvárosában sivítanak és füstölnek majd a driftesek kerekei

Eger belvárosában sivítanak és füstölnek majd a driftesek kerekei
A Magyar Profi Drift Bajnokság szervezője a Drifting.hu csapata 2013-ban is színvonalas, izgalmas, élményekkel teli versenysorozatot kínál a drift szerelmeseinek. A bajnokság döntőjét pedig egy igazán különleges helyszínen rendezik meg. Idén először viszik a versenyt városba, mégpedig Eger belvárosába.

hiba beküldése

A Hunakamo Drift Sportegyesület jelenleg egyedüliként szervez immáron 6 éve Magyarországon profi drift versenyeket, 2013-ban öt alkalommal győződhetnek meg a nézők arról, hogy méltán lett napjaink egyik legnépszerűbb autós sportága a driftelés.

A versenyek tavasztól őszig, szinte minden hónapban látványos időtöltést, kikapcsolódást kínálnak a hétvégékre. Az idei versenynaptár több különlegességet is tartogat az érdeklődők számára.

A legfontosabb azonban az, hogy a versenyévad zárófordulója szeptemberben Egerben lesz. Ez az első eset, hogy Magyarországon egy épített pályára kitalált versenyt városi, utcai körülmények között valósítsanak meg.

Mint Rázsi Botond, Eger alpolgármestere portálunk érdeklődésére elmondta, a versenysorozat szervezői keresték meg az önkormányzatot az ötlettel, mert úgy gondolták, hogy részben Eger neve jól cseng országszerte, másrészt – bejárva a várost – úgy találták, hogy van alkalmas hely ennek a különleges versenynek a megrendezésére.

– A város mellé állt a kezdeményezésnek. Biztosítjuk a helyszínt, megteremtjük a feltételeket, beszerezzük a szükséges engedélyeket, hogy a futamot zavartalanul bonyolíthassák le nálunk – meséli Rázsi Botond. – Úgy gondoljuk, a drift egyre népszerűbb sportág, s nagy számú érdeklődőt fog vonzani Egerbe szeptember közepén. A pályát pedig a Bazilika melletti kereszteződésben jelölik majd ki. A küzdelem a főiskola, a törvényház és a színház által határolt háromszögben zajlik majd.

Az alpolgármester azt a tényt is siet kiemelni, hogy bár Eger nem a technikai sportágakról híres, mégis itt rendezik a honi rali bajnokság nyitó, illetve a driftesek küzdelemsorozatának záró fordulóját, s ez magáért beszél.

 

Driftprogramok országszerte:
Április 6-7. Kilinccsel Előre™ Drift Kupa. Pro és Amatőr verseny Kakucsring – Kakucs
Május 19-20. RallyCross & Drift Fesztivál. Pro verseny Rabócsiring – Máriapócs
Július 6-7. Drift Kihívás Napja™. Amatőr verseny Rabócsiring – Máriapócs
                        Pro verseny Rabócsiring – Máriapócs
                        Pro Kihívásos verseny Rabócsiring – Máriapócs
Augusztus 22-23-24. Trackwood™& Drift Allstars  Drift Fesztivál. Nemzetközi Drift Allstars verseny Rabócsiring – Máriapócs
                        Pro verseny Rabócsiring – Máriapócs
Szeptember 14-15. EGER Drift™. Pro Döntő verseny Eger

A szeptember tehát különlegesnek ígérkezik a drift rajongók számára, mert az egri Bazilika és környéke a szeptember 14-i hétvégén gumicsikorgatástól lesz hangos a drifterek végső, vérre menő küzdelmének köszönhetően. Az egri borászok borai pedig gondoskodnak a jó hangulatról, persze csak a nap végén.

– Az egyre nagyobb nézőszámot vonzó sportág, a drift nem csupán sokak által csúszkálásnak nevezett autós mutatvány. Ennél sokkal több és komolyabb felkészülést igényel. – mondja Béres Szabolcs a Drifting.hu alapítója és a rendezvénysorozat tulajdonosa. – Egy drifter elengedhetetlen tulajdonságai közé tartozik a jó koncentrációs képesség, a szemmérték, a vakmerőség, az erős idegrendszer. Ez alapvetően az autós sportot űzőkre egyaránt jellemzőek – állítja az alapító.

– A drift ideális esetben zárt pályán történik, itt nem az időeredmény alapján kerülnek ki a győztesek, hanem ív, sebesség, szög és összkép azok a bírálandó tényezők, melyek alapján kialakul a sorrend. Így az értékelés nagyobb terhet ró a bírókra. A versenyzők számára a nemzetközi színvonalat idén holland bíró szereplése garantálja – tette hozzá érdeklődésünkre Béres Szabolcs.



További hírek a Eger kategóriából
Hétvégi országos sportműsor
Budapest - A fontosabb hétvégi hazai sportesemények. tovább »
Új helyre költözött az egri okmányiroda – kormányablak nyílt Egerben
2015. október 9-én bezárt az egri Szvorényi utcai okmányiroda. Funkcióját teljes egészében a Barkóczy u. 7. [...] tovább »
Földhöz juthatnak a gazdák – megkezdődött az árverési hirdetményi időszak
A Magyar Állam, mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a [...] tovább »
Csütörtökön kezdődik a Korunk zenéje fesztivál
Budapest, 2015. szeptember 30., szerda (MTI) - Csütörtökön kezdődik a Korunk zenéje fesztivál, amely az idén a [...] tovább »
Élményalapú programozó iskola nyílik gyerekek számára
A gyerekeknek természetes, hogy számítógépet, tabletet, okostelefont használnak. Itt a lehetőség, hogy olyan [...] tovább »
Töltse le a 2015-ös falinaptárat!
Az egri Szuperinfó falinaptárával nem marad le a fontos eseményekről! tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
BOON-ÉLŐ – FTC vs. DVTK
Budapest, Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 10. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Ferencvárosi TC [...] tovább »
Fotók: Erőemelő-verseny Hajdúböszörményben
Hajdúböszörmény - Erőemelő-versenyt rendeztek Hajdúböszörmény főterén szombaton. A viadalt Kathi Béla [...] tovább »
HAON-ÉLŐ – DVSC vs. Puskás Akadémia
Debrecen - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I. 2017/2018-as szezonjának 10. fordulójában a DVSC csapata a Puskás [...] tovább »
Női röplabda Eb – Újabb ötszettes meccset buktak az ukránok
Baku - Második mérkőzésén is ötszettes vereséget szenvedett az ukrán válogatott a női röplabda [...] tovább »
Fotók: Félmaratont futottak a Nagyerdőn
Debrecen - Több száz fő részvételével rendezték meg szombaton a III. Decathlon Nagyerdei Félmaratont Debrecenben. tovább »
Barcikai lett a Miskolci FE
Miskolc, Kazincbarcika - Úgy tűnik, hogy új otthonra lel az OB II-es férfi-floorballcsapat. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása