2013.01.25 17:29; Frissítve: 2013.01.26 10:00


A múltból táplálkozva, hittel építik a jövőt Eger negyedmesterei

A város első negyedében Dula Bence borász lesz 2013-ban a negyedmester A város első negyedében Dula Bence borász lesz 2013-ban a negyedmester
írta Ebner Béla - Mint minden évben, így idén januárban is toros közgyűlésre gyűltek össze Eger város fertálymesterei szombaton, a Szent Hedvig Kollégium éttermébe, ahol értékelték az elmúlt évet, elfogadták a 2013-as esztendő programját és hivatalosan is megválasztották az új negyedmestereket. Az este hagyományosan disznótorral zárult.
hiba beküldése

Már a közgyűlést megelőző napon megkezdődtek az előkészületek az év egyik legnagyobb eseményére, az egri negyedmesterek életében. Montvai Miklós vezérletével a kemény mag reggeltől estig a disznó feldolgozásával volt elfoglalva, hogy minél finomabb hurka, kolbász, húsok és persze remek leves kerüljön majd a közgyűlés utáni vacsorán az asztalra.

A közgyűlés aztán, mint minden alkalommal most is közös imával és az elhunyt negyedmesterekre való emlékezéssel  kezdődött. Az eltávozottak közt a közelmúltban elhunyt, a nyáron még Egerben gyémántmiséző, Jáki Sándor Teodóz atyára külön is emlékeztek, aki tiszteletbeli fertálymester volt, s évről évre elkísérte az egri tizedeseket a csíksomlyói búcsúba.

©

Várkonyi György főkapitány értékelvén az elmúlt esztendőt elmondta, hogy egyre inkább sikerül a testületben elérni azt az alapvető célt, hogy a a negyedekből és az azokat alkotó szép virágszálakból igazán színes csokrot kössenek. Külön kiemelte, hogy a havonként megrendezett suttogók, melyeken az egyes negyedek mutatkoznak be, igen értékesekké váltak, s láthatóan minden fertály igyekszik földolgozni és megismertetni értékeit, mégpedig igen magas színvonalon.

A közgyűlés elfogadta a főkapitány beszámolóját és a pénzügyi beszámolót is, mely procedúrákat talán a legfontosabb esemény követte, mégpedig az új, 2013-ra elválasztott negyedmesterek megválasztása. Őket a negyedek suttogóin jelölték a negyedmesterek, s már a karácsony előtti összejövetelen be is mutatkoztak a testület előtt. Most, a közgyűlés hivatalosan is megválasztotta, öket, akik az Úr 2013. esztendejében kezükbe ragadják hivataluk jelképét, a szalagos botot,  s vállukra veszik a százráncú köpenyt, csakúgy, mint negyedük minden gondját.

Íme 2013 fertálymesterei:

1. Város I. negyed: Dula Bence kertészmérnök, borász
2. Város II. negyed: Kovács István kereskedő
3. Város III. negyed: Gyetvai Zsolt gépészmérnök, ügyvezető
4. Város IV. negyed: Dr. Abonyi János főorvos
5. Szt. János város Hatvan I. negyed: Juhász László gépészmérnök
6. Szt. János város Hatvan II. negyed: Kovács Gábor növényvédő szakmérnök
7. Alsó-Károlyváros Hatvan III. negyed: Dr. Körösy Gyula marketinges, közgazdász
8. Felső-Károlyváros Hatvan III. negyed: Rózsa Kálmán kőműves mester
9. Rác hóstya negyed: Pogonyi László számítógép programozó
10. Cifra sánc negyed: Rüll Gusztáv agrármérnök
11. Maklár I. negyed: Puskás Zsolt vegyészmérnök
12. Maklár II. negyed: Somody Zoltán építészmérnök
13. Szt. István város: Csernóczki Péter erdésztechnikus
14. Szt. Lajosváros: Simon László asztalos mester
15, Felsőváros negyed: Őzse Pál híradós technikus
16. Felnémet negyed: Dósa Tibor királyi főszakács

Őket február 9-én, szombaton – éppen Szent Apollónia napján – avatják majd fertálymesterré a Bazilikában tartandó szentmisét követően a városházán, ahol a város főbírája Habis László – maga is kiérdemesült negyedmester – veszi ki tőlük az esküt.

Az új negyedmesterek megválasztását követően Várkonyi főkapitány a testület előtt álló feladatokról szólva figyelmeztetett arra, hogy a város talán legnagyobb civil szervezeteként legfontosabb feladata a negyedmestereknek, hogy példát mutassanak, s segítsenek abban, hogy ma, amikor a félelem, s a befelé fordulás mételyezi a társadalmat, reményt adjanak a fertálymesterek. Mindezt pedig együtt tegyék az egyházzal, éppen most, a hit évében. Hisz hívőként könnyebb – vélte a főkapitány, hozzátéve, némileg profanizálva a hit szót, hogy ha el hisszük, hogy valami sikerül, az meg is fog valósulni.

– Nem engedhetjük el egymás kezét – hívta fel a figyelmet Várkonyi György – sokan vannak, ma már kilátástalan helyzetben a fertálymesteri testületen kívül, de azon belül is. Őket segíteni kötelességünk!

A közgyűlés végül elfogadta mind a 2013-ra szóló programot, mind a pénzügyi tervet, majd Habis László polgármester szólt az egybegyűltekhez. Tájékoztatta az összesereglett fertálymestereket a város gazdasági helyzetéről, melynek végkövetkeztetését így sommázta: Bár minden város ilyen jó anyagi helyzetben lenne Magyarországon, mint Eger!

Fontos eseménye volt a közgyűlésnek, hogy dr. Petercsák Tivadar és dr. Veres Gábor negyedmesterek javaslatára az immár 237 fős testület közgyűlése hozzájárulását adta ahhoz, hogy meginduljon az eljárás, hogy az egri fertálymesterség fölkerüljön a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe.

Még egy lényeges feladat előtt álltak a fertálymesterek. Dr. Kádár Zsolt volt református esperes, a testület korábbi egyházi alkapitánya elköltözött Egerből, így helyére új vicekapitányt kellett választani. A testület döntése értelmében immár dr. Lengyel Gyula plébános látja el ezt a tisztet.

A közgyűlést követően megérkezett az est díszvendége dr. Ternyák Csaba egri érsek is, akinek áldást kívánó köszöntése után következhetett a vacsora, ahol az előző napon elkészített remek „disznóságokat” kóstolhatták meg az Egri Fertálymesteri testület tagjai.

 

Tekintse meg képgalériánkat:

 

Címkék: ,


Eger.
SZUPERINFO.HU




Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása