2013.05.13 15:59; Frissítve: 2013.05.14 08:39


Rájátszás a katlanban – Bolykiéknál felszárnyalt a vers, a dal

Grecsó most hátra nyúl. Megtelt a katlan, megteltek a poharak és csordultig teltek a szívek. Fotó: Ebner Béla Grecsó most hátra nyúl. Megtelt a katlan, megteltek a poharak és csordultig teltek a szívek. Fotó: Ebner Béla
írta Ebner Béla - Az rendben van, hogy elmegyünk egy pincébe, az is, hogy ott jobbnál jobb borokat ízlelhetünk, sőt még az is, hogy szót váltunk eme nemes nedűkről a borásszal. Sőt az sem ördögtől való, ha közben megszólal édesen, búsan a zene. De az már nem mindennapi, hogy e mellé versek és költők jöjjenek, s odasereglik több száz ember, hogy együtt legyen. Együtt a verssel, a dallal, a borral és persze együtt legyenek mindannyian egy délutánra, egy estére. 
hiba beküldése

És most itt, a Bolyki Pincészetben, a függőleges kőfalakkal kerített katlanban mind együtt voltak. Együtt és egyként mind, akik egy húron pendülnek. S hogy ezt a húrt kézzel, szóval vagy lélekkel pendítik meg, szinte mindegy is, csak az a fontos, hogy rezegjen, s e rezgés eljusson a szívekig. Bolykiéknál pedig eljutott szombaton szívig és minden zsigerig, amikor a Bródy Sándor Könyvtár szervezésében – a névadó emléktáblájának felavatása után – itt rendezték meg a Bródy Pikniket, melynek fénypontja a Rájátszás című produkció volt, amiben a ma költő- és zenészgenerációjának legjelesebb képviselői léptek színpadra.

©

Ők – Erdős Virág, Grecsó Krisztián, Háy János írók és Beck Zoli, Kollár-Klemencz László, Szűcs Krisztián muzsikusok – együtt adtak olyan műsort a nagyobb vagy kisebb érdemű, de lelkes publikumnak, melyet aki csak eljöhetett a kőfalak árnyékába, soha nem fog elfeledni, mert ott maradnak a szavak, a hangok, a nyelvi gegek a szívben, zsigerekben, a gondolatokban, a szűk horizontról is tág jövőbe néző tekintetekben. 

©

Mert jelenthetem, nincsenek műfaji határok az igazi művészetekben. Ott csak az emberi alkotás, a gondolat van, ami megmozdít, tovább visz és gazdagít. Feltölt addig, míg újra találkozhat vele a gyarló ember. S itt, a Bolyki katlanban igazi találkozó volt. Mert a művészet nem olyan, ami az elérhetetlen szirtek magasában bontja szárnyát, hanem testközelben mutatja meg magát, s ha fölrepül, akkor visz, repít magával akár a katlan mélyéről a sziklacsúcsokon is túlra, egészen a csillagokig. Jelen estben például az Egri Csillagig, amit Bolykiéknál Hazug mókusnak hívnak.

©

De miért lenne itt minden ugyanolyan, mint máshol a világon? A katlan ugyanis a Földünknek egy olyan szeglete, ahol valahogy minden másképpen van. Ahogy belép valaki a kőfalak közé, maga mögött hagyja a hétköznapok  kicsinyes harcait, a gyűlölséget, az álságosságot, az alakoskodást. Ebben a zártan is égre táruló térben együtt, egy ritmusra dobbannak a szívek, az amúgy kusza, ne adj’ Isten egymással feleselő gondolatok egy mederben haladnak, különösen egy ilyen kitüntetett alkalommal, amikor valami történik.

Megtörténik az, ami csak az élet különleges és emlékezetes pillanatainak a sajátja. Ránézel a lányra és ő visszanéz. S ettől a pillantástól fogva úgy tekintetek egymásra, mintha mindig őt nézted volna, s mintha ő is csak téged látott volna eddig is.

Mindketten tudjátok, most már mindig egymás szemében, a másik tekintetében fogjátok látni a világot, legyen az bármilyen is….

Ha most lemaradt a Rájátszásról, pótolja az élményt képgalériánkkal:

Tekintse meg a TV Eger által készített kisfilmet a Bródy emléktábla avatásról és a Piknikről:



További hírek a Eger kategóriából
Hétvégi országos sportműsor
Budapest - A fontosabb hétvégi hazai sportesemények. tovább »
Új helyre költözött az egri okmányiroda – kormányablak nyílt Egerben
2015. október 9-én bezárt az egri Szvorényi utcai okmányiroda. Funkcióját teljes egészében a Barkóczy u. 7. [...] tovább »
Földhöz juthatnak a gazdák – megkezdődött az árverési hirdetményi időszak
A Magyar Állam, mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a [...] tovább »
Csütörtökön kezdődik a Korunk zenéje fesztivál
Budapest, 2015. szeptember 30., szerda (MTI) - Csütörtökön kezdődik a Korunk zenéje fesztivál, amely az idén a [...] tovább »
Élményalapú programozó iskola nyílik gyerekek számára
A gyerekeknek természetes, hogy számítógépet, tabletet, okostelefont használnak. Itt a lehetőség, hogy olyan [...] tovább »
Töltse le a 2015-ös falinaptárat!
Az egri Szuperinfó falinaptárával nem marad le a fontos eseményekről! tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Kicsi pálya, kis eredmény, kevés ész”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Kelet-Magyarország csoport 15. fordulójában hét meccset [...] tovább »
Jövő márciusig eltiltva Tarcal és Kenézlő játékosa – Labdarúgó fegyelmi határozatok
Miskolc – A Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának fegyelmi bizottsága a [...] tovább »
„Jó, hogy vége!”
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Nyírerdő csoport 15. fordulójának szombati nyitányán [...] tovább »
Ilyen sem volt még: veretlen maradt az Apagy (is)!
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó megyei II. osztály Pannónia Zrt. csoport 15. fordulójában három meccset [...] tovább »
Csúnya kótaji zakó Naményban​
Szabolcs-Szatmár-Bereg - A labdarúgó Kelet Takarék megyei I. osztály 15. fordulójában négy mérkőzést [...] tovább »
Nyírbátori FC – Három null a félidőben, a végén három négy
Nyírbátor - Szünetbeli háromgólos előnye dacára pont nélkül maradt az utolsó igazi őszi meccsén a Nyírbátor. tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása