Frissítve:

Egészségnap Óbudán

Tavaly nyílt meg a Lótusz biobolt az Eurocenter Óbuda Bevásárlóközpont földszintjén azzal a céllal, hogy az egészséges életmódot, életszemléletet minél többen magukévá tegyék a hétköznapokban is.

Nagy sikerrel rendezték meg 2012 novemberében az első egészségnapot, melyre rengeteg látogató érkezett. Az elképzelésből immár hagyomány lett: minden év őszén és tavaszán újabb érdekességekkel, újdonságokkal előrukkolva várják az egészséges életmód iránt érdeklődőket. A sok érdekesség mellett idén tavasszal is újabb egészséges élelmiszereket, és egy a hazai piacon újonnan megjelent biokozmetikum-családot szeretnének bemutatni a szervezők, melyek kedvezményesen megvásárolhatók.
– Grafológusunk és asztrológusunk készséggel áll mindenki rendelkezésére, aki a tudatos önismeret útján jár – mondat el lapunknak a Lótusz biobolt vezetője. – Természetgyógyászunk, aki széles körű ismeretekkel és nagy gyakorlattal rendelkezik a fitoterápia, a biorezonancia, a reflexológia és a Bach-virágterápia területén, szeretettel várja a hozzá fordulókat. Akinek pedig hajproblémái lennének, mikrokamerás hajanalízis során találhat megoldást problémáira – tette hozzá. 

Egészségnap Óbudán 2013. április 20-án 9 és 18 között az Eurocenter földszintjén. (X)

 

hiba beküldése



További hírek a Óbuda-Békás kategóriából
Útjára indult a D2-es hajójárat
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére, a BKV Zrt. üzemeltetésében indult útjára az a [...] tovább »
Karácsonyi adománygyűjtés óbudai családoknak
Az Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi Központ munkatársai és önkéntesei novemberben tartós [...] tovább »
Új csekkbefizető automaták
Saját fejlesztésű csekkbefizető automatákat állít üzembe a Magyar Posta a CBA Kereskedelmi Kft. Príma [...] tovább »
Itt a madáretetési szezon
Több mint egy évszázada indult Magyarországon a lakosság önkéntes madáretetési mozgalma. [...] tovább »
Folytatódik a kerékpár-regisztráció
A tulajdonosnak valamivel igazolnia kell, hogy a bicikli az ő tulajdonában van, majd egy adatlap kitöltése után [...] tovább »
Téli könyvvásár az Óbudai Platán Könyvtárban
Az Óbudai Platán Könyvtár a közelgő ünnepek alkalmából könyvvásárral várja minden kedves régi és új [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szárnyalnak a DVSC-TVP ifijei
Debrecen - Újabb két győzelmével megszilárdította vezető helyét az I. osztályú bajnokságban a DVSC-TVP [...] tovább »
Magyar Kupa – Idegenben került előnybe a Balmazújváros
Budapest - Az élvonalbeli Balmazújváros 3-2-re nyert az NB II-es Győr otthonában szerdán, a labdarúgó Magyar [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Az amerikai sífutók első olimpiai sikere, Björgen 14. érme
Budapest - Hét számban avattak győztest a phjongcshangi téli olimpián szerdán, a sífutók szabadstílusú [...] tovább »
Phjongcshang 2018 – Elődöntőben a címvédő kanadai és a német férfi hokiválogatott
Budapest/Phjongcshang - A címvédő kanadai és a német válogatott négy közé jutásával vált teljessé a férfi [...] tovább »
Halasztásról döntöttek borsodi focibajnokságokban
Miskolc - A megyei labdarúgó-bajnokságok keddi, Miskolcon tartott összevont ligaértekezletén – tekintettel a [...] tovább »
Magyar Kupa: DVTK vs. Vác: Hó, valamint két diósgyőri gól esett
Miskolc - A Diósgyőr várhatja előnyösebb helyzetből a jövő heti Vác elleni MK-nyolcaddöntő-visszavágót­­­. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása