Frissítve:

Másfél millió forint díjkitűzés egy betörésben

Másfél millió forint díjkitűzés egy betörésben
További félmillió forintot ajánlott fel a sértett, így már másfél millió forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője annak, aki segít kézre keríteni egy szentesi betöréses lopás elkövetőit.

hiba beküldése

A rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen tettesek 2013. január 16-a és 21-e közötti időben betörtek a Szentes, Honvéd utca egyik családi házába, majd az egyik szobában elhelyezett lemezszekrényt kivágták, ahonnan készpénzt, valutát és ékszereket tulajdonítottak el több tízmillió forint értékben.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 1.500.000 forint díjat tűzött ki a nyomravezetőnek, amelyből egymillió forintot a sértett ajánlott fel. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövetők személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövetők azonosíthatók, bűnösségükre a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja. A díjkitűzés visszavonásának közzétételét követően a jelentkezés elkésett.

A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekményről, annak elkövetőiről, vagy az eltulajdonított tárgyakról bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán (Szeged, Kossuth Lajos sgt. 22-24.), vagy hívja a 107-es segélyhívószámot, illetve a Telefontanút a 0680/555-111-es telefonszámon.

Többek között az alábbi nyakláncokat keresik:

– Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság –



További hírek a Szentes kategóriából
Sajtóközlemény
2015 | 08 | 31. Sajtóközlemény BEFEJEZŐDTEK A NAPELEMES ENERGIATERMELÉS KIVITELEZÉSI MUNKÁLATAI A [...] tovább »
Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó
2015. augusztus 23-án a Megyeháza szabadtéri színpadán négy fúvószenekar muzsikált felváltva. tovább »
Augusztus 20. Szentesen
Idén délután 6-kor kezdődtek az ünnepi műsorok a Művelődési és Ifjúsági Ház melletti „gödörben”. tovább »
Nagy János orgonahangversenye
István király ünnepének előestéjén gyönyörű hangversenyt hallhattunk a Szent Anna templomban. tovább »
Virtuózok!?
A virtuóz szónak van egy kis mellékzöngéje, ami a művészi átélés helyett elsősorban a technikai tudás [...] tovább »
Legyetek jók Szentesen is!
Ki ne ismerné ezt a méltán híres filmet, melynek zenéjét magyarul is feldolgozták? tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSE: Visszavágnának a BVSC-nek
Debrecen - A DVSE csapata szerdán az OB I-es bajnokság 8. fordulójában a fővárosba utazik, ahol a BVSC-Zugló lesz [...] tovább »
Balkányi bronz az év végére
Balkány - Az utolsó idei országos bajnoki döntőket rendezték az elmúlt hetekben a szabadfogású birkózás [...] tovább »
Curling Eb – Újabb két magyar vereség
Budapest, St. Gallen - Mindkét magyar válogatott kikapott a St. Gallen-i curling Európa-bajnokság hétfői [...] tovább »
DVTK Jegesmedvék: Szomorú hétfő a Kontinentális Kupa után
Miskolc - Elszalasztott esély volt a vasárnap esti Ritten Sport ellen elvesztett DVTK Jegesmedvék-­meccs. tovább »
Férfi kosárlabda vb-selejtező – Fiatal magyar csapat játszik Lengyelországban
Budapest - Fiatal átlagéletkorú magyar válogatott szerepel a lengyelek otthonában a férfi kosárlabda [...] tovább »
Bajai András a Magyar Sí Szövetség új elnöke
Budapest - Bajai Andrást választotta meg elnöknek hétfői tisztújító közgyűlésén a Magyar Sí Szövetség. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása