Frissítve:

Élhető közbiztonságot szavatol Csongrád megye rendőrsége

Élhető közbiztonságot szavatol Csongrád megye rendőrsége
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Dr. Lukács János r. dandártábornok úr évértékelő sajtótájékoztatót tartott 2013. február 19. napján, amelyen összegezte a Csongrád megyei rendőrség 2012. évi munkáját és kiemelte a 2013. évre vonatkozó főbb célkitűzéseket.

hiba beküldése


A tavalyi évben 19.338 bűncselekményt regisztrált a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, amely 13%-os csökkenést jelent 2011-hez viszonyítva. Örvendetes, hogy a szám két év elteltével ismét húszezer alatt van. Csökkent a lakosság szubjektív biztonságérzetét befolyásoló személy elleni erőszakos, garázda jellegű, valamint a közterületen elkövetett bűncselekmények száma.

Csongrád megyében az elmúlt évben négy emberölést követtek el, míg 2011-ben ez a szám kilenc volt.

Főkapitány Úr elmondta, hogy 9116 vagyon elleni bűncselekmény vált ismertté Csongrád megyében, ami 21%-os mérséklődést jelent. 564 embert állítottunk bíróság elé ún. gyorsított eljárás keretében, kollégáink átlagosan 104 nap alatt fejezték be az ügyek nyomozását.

Negatív irányú változás a lakásbetörések, személygépkocsi lopások és rablások számában mutatkozott, így az idei év egyik fontos feladata ezen deliktumok megelőzése és felderítése.

Csökkent a személyi sérüléssel járó balesetek száma, ezzel a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság eleget tett az Európai Bizottság által közétett „Fehér Könyv”-ben megfogalmazott elvárásoknak. 2012-ben 743 ember sérült meg közlekedési balesetben, amelyből 25 halálos kimenetű volt, 33 személy okozott ittasan balesetet.

Továbbra is élhető közbiztonságot szavatol megyénk rendőrsége. Nincsen veszélyeztetett település Csongrád megyében, ugyanakkor kiemelt feladat a kialakuló devianciák helyben történő megoldása.

Kiemelkedő eredmény, hogy a Magyarországon elért SIS (Schengen Information System) találatok 53%-át Csongrád megyében regisztrálták, míg az illegális migrációval kapcsolatos jogsértések 47%-át követték el megyénkben. 4698 illegális migráns fogtak el a Csongrád megyei rendőrök, 60%-os emelkedést elérve ezzel.

A Szegedi Határrendészeti Kirendeltség kontinentális első helyet tudhat magának tiltott határátlépés és az embercsempész felderítésében, míg a hamis közokiratok felfedése Európa második legjobb eredménye.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a 2013. év egyik legfontosabb feladatának a lakosság szubjektív biztonságérzetét befolyásoló bűncselekmények következetes üldözését, így a közterületen elkövetett, vagy személy elleni erőszakos bűncselekményt elkövetők elleni hatékony fellépést tűzte ki célul. Ugyanakkor prioritást élveznek a tulajon elleni szabálysértések megakadályozása, továbbra is határozottan fellépünk a közösséget megfélemlítő bűnelkövetők ellen, amivel a tisztességes többséget szolgáljuk.

A korábbi évekhez hasonlóan a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság az idei évben is támogató együttműködéséről biztosítja a civil szervezeteket, iskolákat, önkormányzatokat, egyházakat, valamint a polgárokat.

– Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság –



További hírek a Szentes kategóriából
Sajtóközlemény
2015 | 08 | 31. Sajtóközlemény BEFEJEZŐDTEK A NAPELEMES ENERGIATERMELÉS KIVITELEZÉSI MUNKÁLATAI A [...] tovább »
Nemzetközi Fúvószenekari Találkozó
2015. augusztus 23-án a Megyeháza szabadtéri színpadán négy fúvószenekar muzsikált felváltva. tovább »
Augusztus 20. Szentesen
Idén délután 6-kor kezdődtek az ünnepi műsorok a Művelődési és Ifjúsági Ház melletti „gödörben”. tovább »
Nagy János orgonahangversenye
István király ünnepének előestéjén gyönyörű hangversenyt hallhattunk a Szent Anna templomban. tovább »
Virtuózok!?
A virtuóz szónak van egy kis mellékzöngéje, ami a művészi átélés helyett elsősorban a technikai tudás [...] tovább »
Legyetek jók Szentesen is!
Ki ne ismerné ezt a méltán híres filmet, melynek zenéjét magyarul is feldolgozták? tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szpari – Forró három meccses eltiltása
Nyíregyháza - Hiába kért fegyelmi tárgyalást a Nyíregyháza Spartacus vezérkara a még az MTK elleni idegenbeli [...] tovább »
Videó: Sós Bence felépült
Debrecen - A Debrecen labdarúgója mesterhármast ért el a hétvégén a második csapatban. Most a Loki TV-nek [...] tovább »
Evezős vb – Döntős a magyar kormányos kettes
Budapest/Sarasota - A Juhász Adrián, Simon Béla duó - a kormányos Kolláth Vandával kiegészülve - bejutott a [...] tovább »
Videó: Ha ez a strandröpis filmecske nem hozza vissza Nyíregyházára a nyarat, akkor semmi
Nyíregyháza - Mint ismeretes, Nyíregyházán rendezték meg az Országos Strandröplabda Bajnokság 2. fordulóját, [...] tovább »
Nébih: túl magas nikotinsavat mértek egy sportolóknak szánt élelmiszerben
Budapest - Túl magas nikotinsav (niacin) tartalmat mutatott ki a német hatóság egy Amerikai Egyesült Államokból [...] tovább »
Milliós beruházás, ha valaki ebből akar megélni
Debrecen - Bár a profik itt is komplex edzéseken vesznek részt, sokan megkérdőjelezik az e-sport-ágazat sportértékét. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása