Frissítve:

Elhunyt Fábián Juli énekesnő

Elhunyt Fábián Juli énekesnő © Fotó: nlcafe.hu
Budapest – Hosszan tartó, türelemmel viselt betegség után szombaton Budapesten elhunyt Fábián Juli. Az énekesnő, dalszerző, dalszövegíró 37 éves volt.

hiba beküldése

Békésen távozott családja, barátai és zenésztársai körében – közölte Szepesi Mátyás, a művész menedzsere az MTI-vel.

Fábián Juli a szakma és a közönség által az egyik legtöbbre tartott magyar díva volt, aki a dzsessz és a pop műfajában számos sikeres produkció részese volt.

1980-ban született, zenei tanulmányait a Petőfi Sándor Általános iskola Ének-Zene tagozatán alapozta meg, ahol klasszikus zongorát is tanult. Később a Külkereskedelmi Főiskolán szerzett diplomát, amellyel párhuzamosan az Etűd Zeneiskolában sajátította el a dzsesszének alapjait. Tanárai Munkácsi Bea és Winand Gábor voltak. Két év énektanulás után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz tanszakára, Berki Tamás tanítványaként.

Pályafutása első éveiben énekelt a kizárólag női tagokból álló Soft Jazz Bandben, saját dzsessz kvartettjében, a Just In Time-ban és a Jazzjetben. Rendszeres vendége volt a Gyárfás István Triónak, több alkalommal énekelt Pege Aladár zenekarával, a Budapest Jazz Orchestrával, a Free Style Chamber Orchestrával, több ízben fellépett a Magyar Rádió Márványtermében. 2005-től dzsesszéneket tanított az Etűd Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskolában.

Fábián Juli 2003-ban három számban közreműködött a Deseő Csaba-Gyárfás István Trio Tale című lemezén, 2005-ben az elektronikus zenét játszó Erik Sumo Band tagjaként a My Rocky Mountain című CD-n énekelt. 2007-ben és 2008-ban az egyik legismertebb jazz-énekverseny, a Montreux Jazz Voice Competition legjobb nyolc énekese közé jutott. 2005-től öt éven át énekelt a népszerű nujazz csapatban, a Barabás Lőrinc Eklektricben, amellyel két stúdióalbumot (Ladal – 2007; Trick – 2009) készített. 2009-ben a Fábián Juli Jazz Riff-fel csinált lemezt Honey & Chili címmel. 2010-ben énektanárként közreműködött az első hazai X-Faktor versenyzőinek szakmai felkészítésében.

2011-ben elnyerte a Lakatos-Ablakos Dezső Ösztöndíjat, ugyanebben az évben a Sárik Péter zongoristával közös duójával Harmony címmel publikált zeneanyagot. Szintén 2011-ben megjelent Zoohackerrel közös elektroakusztikus duójának négyszámos EP-je, a Girly, majd a formáció indult A Dal 2012-ben és a Like A Child című dallal bejutott a nyolcas döntőbe.

Fábián Juli & Zoohacker 2015-ben stúdióalbumot jelentetett meg Shine címmel. Valamennyi nagy hazai nyári fesztiválon fellépett.

– MTI –



További hírek a Zene kategóriából
„Ha a zenéből kellene megélnem, bajban lennék”
Debrecen - A londoni koncerthelyszín után ezúttal a Nemzeti Színházban ült a dobok mögé a Loki korábbi [...] tovább »
Elhunyt Edwin Hawkins Grammy-díjas gospelsztár, az Oh Happy Day énekese
Washington - Elhunyt 74 évesen Edwin Hawkins Grammy-díjas gospelsztár, akinek legismertebb dala az Oh Happy Day volt [...] tovább »
Meghalt a The Cranberries énekese
46 évesen életét vesztette Dolores O’Riordan, a kilencvenes években világszerte népszerű, The Cranberries nevű [...] tovább »
Meghalt Ökrös Oszkár Kossuth-díjas cimbalomművész
Budapest - Meghalt hétfőn Ökrös Oszkár Kossuth-díjas cimbalomművész, a 100 tagú Cigányzenekar szólamvezetője [...] tovább »
A Dal 2018 – Szombaton lesz az első válogató
Budapest - Szombaton indul A Dal 2018: a közmédia dalválasztó showjának első adásában tíz előadó lesz [...] tovább »
Hangversenyen „párbajoznak“ a diákok
Nyíregyháza - Az egyik fiatal átveheti majd az Universitas-gyűrűt is. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSC: egy meccsel csökkentették Jovanovic büntetését
Debrecen - Három bajnoki találkozót kell kihagynia a DVSC középpályásának. tovább »
Olimpiai bajnok tanácsadó az MVLC-nél
Miskolc - Horkai György hétfőn hivatalosan is munkába állt a Miskolci VLC-nél. tovább »
Tíz akadémiát akkreditált a kosárszövetség
Budapest - A szövetségi felülvizsgálatot követően tíz akadémia használhatja a jövőben a Nemzeti Akkreditált [...] tovább »
Finomhangolást végeznek Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - Csak két távozója van a tiszaújvárosi labdarúgó­csapatnak, mert a jelenlegi keretben bízik a [...] tovább »
Műkorcsolya Eb – Tóth Ivett és Medgyesi Fruzsina az olimpiai indulásért küzd
Budapest - Magyar szempontból az a szerdán kezdődő műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokság legnagyobb [...] tovább »
Putnok FC: Szabadban, teremben
Putnok - Hétfőn délután látott munkához a Putnok FC NB III-as labdarúgócsapata. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása