Elítélt csernelyi uzsorásbanda

  17 okt 2017

Ózd, Csernely – Megfizethetetlen kamatokat kértek a kölcsönért, élelmiszerért.
Egy egymással rokonságban álló csernelyi banda a településen nehéz anyagi körülmények között élő embereknek nyújtottak kamatra pénzkölcsönt és értékesítettek különféle élelmiszereket a bolti árnál lényegesen magasabb vételáron. A törlesztés érdekében az életveszélyes fenyegetéstől sem riadtak vissza. A bíróság megállapítása szerint a kölcsönök uzsorakamattal terhelt visszafizetése súlyos nélkülözésnek tette ki az érintetteket.
Más esetben az egyik bandatag a lakásának pincéjét adta bérbe. Mivel a bérbe vevő a bérleti díjat nem tudta fizetni, arra súlyos kamatot kellett fizetnie. Majd miután már egyáltalán nem tudott fizetni, a bérbeadó arra kényszerítette, hogy fakitermelési munkát végezzen részére.

Négy–hét év fegyházbüntetés

Az Ózdi Járásbíróság dr. Pallagi István vezette elsőfokú tanácsa a vádlottakat „súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás, uzsorabűncselekmény és kényszermunka bűntette” miatt 4 és 7 év közötti fegyházbüntetésre ítélte, rendelkezett az okozott kár megtérítéséről is. A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a hasonló jellegű bűncselekmények előfordulása az Ózdi Járásbíróságon rendkívül gyakori. Az ítélet nem jogerős, a vádlottak fellebbeztek. A büntetőper a Miskolci Törvényszéken folytatódik.
ÉM-SZB