Frissítve:

Elsejétől városőrség

Elsejétől városőrség
Városőrség alakult Siófokon, március elsején kezdi tevékeny-ségét.

hiba beküldése


Balázs Árpád siófoki polgármester azt mondta, amikor Piros Attilával, Somogy megye rendőr-főkapitányával együttműködési megállapodást írt alá: azt várják, hogy javul a város közbiztonsága, nagyobb rend lesz a közterületeken. Az új önkormányzati városrendészeti szervezetet Herke Tamás vezeti, aki korábban rendőrként Kaposváron dolgozott vezető beosztásban és Siófokon is volt rendőrkapitány. A városőrség létszáma a tervek szerint hamarosan húsz főre duzzad, ami az eddigi közterület-felügyelet duplája. Nyárra pedig tovább erősítik a zavartalan idegenforgalmi szezon érdekében, egyebek között nyugdíjba vonult rendőrökkel.   
– A közterület-felügyelet bizonyította ugyan a létjogosultságát, ám volt egy rajta kívül álló hibája: törvényi korlátok gátolták időnként a munkában, így aztán nem mindig tudott megfelelni a városlakók és az ide érkező nyaralók elvárásainak – így Balázs Árpád. – A törvény betartásával tevékenykedik majd az új szervezet is, ám jó hír, hogy a jogszabályi keretek lényegesen tágabbak lesznek.
Bűnmegelőzés, katasztrófa-, ifjúság- és környezetvédelem, turizmus – sorolta feladataikat Herke Tamás önkormányzati osztályvezető, a városőrség vezetője. Elmondta: előállíthatják az „arra érdemeseket”, rendezvények esetén távol tarthatják, eltávolíthatják az oda nem tartozókat, szabálysértés esetén joguk van rendőrség, bíróság elé állítani a renitens személyt. – Nem seriffség alakul, fegyverünk nem lesz, bilincsünk, rendőrbotunk, vegyi eszközünk azonban igen. S később terveink szerint szolgálati kutyánk is.



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása