Frissítve:

Elvette a görögök szüzességét a ZF-Eger

írta E. B. - A ZF-Eger a Bitskey Aladár Uszoda medencéjében spártai küzdelemben 10–9-re győzte le a görög Vuliagmeni csapatát a Bajnokok Ligájának A-csoportjában.

hiba beküldése

A Vuliagmeni hat mérkőzés után hat győzelemmel, 18 szerzett ponttal vezette a vízilabda BL. A-csoportját, míg az Eger – igaz, egy mérkőzéssel kevesebbet játszva – éppen a felét, kilenc pontot gyűjtött eddig. Így korántsem lehetett elmondani, mielőtt vízbe szálltak volna a csapatok, hogy Gerendás György együttese egyértelmű esélyese lett volna a találkozónak.
Az első negyedet 3–2-re nyerte meg az egri gárda, Bátori Bence góljával alakult ki az eredmény az első szünetre. Majd a nagyszünetben már kettővel, 6–4-re vezetett a magyar csapat.
A harmadik játékrészben Gór-Nagy Miklós is betalált: 7–4. Ezután azonban porszem került a hevesi gépezetbe. Gödörbe kerültek az egriek, olyannyira, hogy a harmadik negyed vége előtt nem sokkal Angelosz Vlaopulosz akciógóljával 8–8-ra egyenlített a görög együttes.
Az utolsó játékrész felénél 9–9 volt az állás, de Varga II Zsolt szép elhajlásos lövésével ismét a ZF-Egernél volt a vezetés. Két másodperccel a csata befejezése előtt, egy görög időkérést követően Afroduakisz félpályáról egyből rálőtte a labdát, mely a hálóban kötött ki. A gólt azonban a játékvezetők érvénytelennek minősítették. A görögök reklamáltak, megrohamozták a zsűrit, de a hivatalos végeredmény maradt 10-9 a ZF-Eger javára. A szabályok szerint időkérés után nem lehet kapura lőni a labdát. végül az Eger megnyerte a találkozót.

 FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
 A-CSOPORT

 ZF-EGER–VULIAGMENI (görög)
10–9 (3–2, 3–2, 2–4, 2–1)

 Eger, 1000 néző. Vezette: Akif (török), Buch (spanyol)
EGER: Bisztritsányi – Bundschuh, Bátori 1, Biros 1, Mezei 1, GÓR-NAGY 1, Graham 2. Csere: VARGA II ZS. 2, Kovács G., Salamon 1, Seman 1, Gerritse
VULIAGMENI: Konsztantinosz – GUNASZ 2, H. AFRUDAKISZ 3, Vlahopulosz 2, Hadzidakisz, Milonakisz 1, Karuncosz 1. Csere: Elmiszian, Komadina, Tigkasz, Veloinasz, Vulgarakisz
Gól – emberelőnyből: 12/4, ill. 8/3
Gól – ötméteresből: 1/0, ill. –
Kipontozódott: Bundschuh (25. p.)



További hírek a Eger kategóriából
Hétvégi országos sportműsor
Budapest - A fontosabb hétvégi hazai sportesemények. tovább »
Új helyre költözött az egri okmányiroda – kormányablak nyílt Egerben
2015. október 9-én bezárt az egri Szvorényi utcai okmányiroda. Funkcióját teljes egészében a Barkóczy u. 7. [...] tovább »
Földhöz juthatnak a gazdák – megkezdődött az árverési hirdetményi időszak
A Magyar Állam, mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a [...] tovább »
Csütörtökön kezdődik a Korunk zenéje fesztivál
Budapest, 2015. szeptember 30., szerda (MTI) - Csütörtökön kezdődik a Korunk zenéje fesztivál, amely az idén a [...] tovább »
Élményalapú programozó iskola nyílik gyerekek számára
A gyerekeknek természetes, hogy számítógépet, tabletet, okostelefont használnak. Itt a lehetőség, hogy olyan [...] tovább »
Töltse le a 2015-ös falinaptárat!
Az egri Szuperinfó falinaptárával nem marad le a fontos eseményekről! tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fotók: Kerekesek az Egyetem­városban
Miskolc - Mintegy 170-en indultak tegnap a Miskolc-Egyetemvárosban, a Herman Ottó Tudományos Közhasznú Egyesület [...] tovább »
Nagy Kinga bronzérmes lett Spanyolországban
Burgos - Junior párbajtőr Világkupa-versenyt rendeztek szombaton a spanyolországi Burgosban – 189 indulóval. tovább »
Pető Tibor lett a Magyar Evezős Szövetség új elnöke
Budapest - A kétszeres világbajnok Pető Tibor lett a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) új elnöke, mivel hétfőn az [...] tovább »
DVSC-TVP: visszatérnek a debreceni vb-szereplők
Debrecen - Három DVSC-TVP-játékos lépett pályára a németországi világbajnokságon. Madalina Zamfirescu [...] tovább »
DVSC: Takács Tamás volt a leghatékonyabb, óránként betalált az ellenfélnek
Debrecen - Az NB I góllövőlistáját Varga Roland vezeti 13 találattal, ám van egy játékos, aki őt és a teljes [...] tovább »
Videó: A gokartpálya közepén bunyózott két pilóta
Brazíila - A futamon Felipe Massa korábbi F1-versenyző is indult, az ő csapattársa volt az egyik résztvevő. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása