A fiatal felnőttek örülnek a csoknak, építkezni azonban nem akarnak egy felmérés szerint

Budapest – A magyar fiatal felnőttek közel fele szerint a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) növeli az építési kedvet, azonban csupán a megkérdezettek 15 százaléka vágna bele az otthonteremtésbe a következő öt évben – derül ki a Berger Házak Zrt. és a Pulzus közvéleménykutató közös felméréséből.

A reprezentatív felmérést 25-45 éves magyar fiatalok körében, 1000 ember bevonásával végezték.

A válaszadók a csok mellett az új lakások építéséhez adott másik állami ösztönzőt, az áfa-kedvezményt is pozitívumként értékelik – áll a közleményben. Felidézték, hogy a kormány tavalyi döntése értelmében 2023. december 31-ig továbbra is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alkalmazható azon új lakóingatlanok értékesítésekor, amelyek 2018. november 1-jén végleges építési engedéllyel rendelkeztek.

Beregszászi Pál, a Berger Házak Zrt. ügyvezető igazgatója szerint a visszafogott építkezési kedv esetében nyomós ok lehet a túl szoros határidő, hiszen azok, akik tavaly novemberig nem rendelkeztek érvényes építési engedéllyel, a jelenlegi kedvezményes, 5 százalékos lakásáfát már csak akkor vehetik igénybe, ha az építkezés teljes egésze befejeződik ez év végéig. Úgy vélte, egy most induló építkezés esetében erre a hagyományos technológiával már nincs esély.

Készházas technológiával ugyanakkor a teljes folyamat – tervezéssel és a banki ügyintézéssel együtt – 8-9 hónapot vesz csak igénybe – tette hozzá.

A Berger Házak Zrt.-nek – a cég honlapján található tájékoztatás szerint – az elődje a több mint tíz éves múltra visszatekintő Beregszászi-Trade Kft., amelynek a nevéhez gerendaházak építése köthető. A Berger Házak Zrt. készházelemek előállításával foglalkozik, a szerkezeti elemek (a falak és tetőelemek) a cég polgári gyártóüzemében készülnek el.

-MTI-



Erd.
SZUPERINFO.HU