Este nyolcra érnek Miskolcra a gépszörnyek

Akt.:
Este nyolcra érnek Miskolcra a gépszörnyek
Este nyolcra érnek Miskolcra a gépszörnyek - © Fotó: Tóth István
Kazincbarcika, Miskolc – Magyar viszonylatban a túlméretes szállítmányok között is jelentős méretűnek számít a két berendezés elem, amely Belgiumból indult és éjjel érkezik meg Kazincbarcikára.

Ahogy beszámoltunk már róla, egy 208 tonnás, 41,3 méter hosszú, 4,5 méter széles és 5,2 méter magas, illetve egy 221,5 tonna, 45,6 méter hosszú, 4,2 széles és 5,4 magas berendezés elemet szállítanak a BorsodChembe, amelyek napközben Emőd mellett állnak a kísérő autókkal együtt, és 19 órakor indulnak majd útnak a 3-as úton.

A magasság okoz nehézséget

Mint Balog Esztertől, a Bau-Trans Kft. diszponensétől, a szállítás szervezőjétől megtudtuk, a nehézséget ennél a szállításnál nem a hossz, vagy súly, hanem a magasság adja. Bár az ember azt gondolná, hogy a kézenfekvő megoldást, vagyis, hogy autópályán haladjon a konvoj azért kell kizárni, mert túl lassan haladnak, a szakember elmondta, egészen másról van szó.

– A magasság akadályozza az autópályán közlekedést. Ezek a szállítmányok ugyanis nem férnének át a táblákat tartó állványok alatt. Az, hogy két járműről van szó már nem jelent nagyobb bonyolítást a szállításban, a konvoj mérete, járműveinek száma már mindegy, ha kijelöltük az útvonalat – magyarázza Balog Eszter.

A két hatalmas fémalkatrészt Belgiumban gyártották le, ott hajóra került, és Budapesten rakodták ki, onnan indult el a közúti szállítás és öt nap, négy éjjel kell a Budapest és Kazincbarcika közötti út megtételéhez. A szakember azt mondja a budapesti rész volt a legnehezebb, de a Miskolcon keresztülhajtás is az út bonyolultabb részéhez tartozik.

Megemelik a vezetékeket

– Több helyen meg kell majd emelnünk a közmű vezetékeket, de az előzetes felmérések szerint leszedni nem kell sehol. Miskolcot tulajdonképpen nagyjából elkerüljük, befelé hajtva a 3-as főúton nem megy el a konvoj a felüljáró részig, még előtte behajtunk Miskolc-Szirmára – teszi hozzá.

A berendezés elemeket szállító két tréler elég speciális szerkezet, tengelyenként nyolc gumiabroncsa van, az egyik alatt 14, míg a másik alatt 16 tengely található. Minden tengely kormányozható, hogy könnyebb legyen a manőverezés, és a trélereket vontató járművek is a legnagyobb motorteljesítménnyel rendelkeznek, ami lehetséges.

A járművek 19 órakor el fognak indulni jelenlegi pihenőhelyükről, így a diszponens szerint 20 órakor már Miskolcra érnek majd, így akkor látható lesz a már korábban jelzett útvonalon a nem mindennapi konvoj!

ÉM-HI


Már megyénkben a gépszörnyek!
Emőd, Miskolc, Szirmabesenyő - Napközben Emődnél pihen a két gigarakomány, amellyel este indulnak tovább, és haladnak át Miskolcon és Szirmabesenyőben, hogy végül megérkezzenek a BorsodChembe. Ismét gigarakomány utazik megyénken keresztül, hasonlóan a 2017 augusztusában érkezett rakományhoz. Akko...

Illusztráció
Miskolc - Több száz tonnás túlméretes szerelvény halad át péntek este Miskolcon. A miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztályának közlése szerint a szállítmányozó cég a Borsodchembe szállít 221,5 tonna és 208 tonna súlyú, 46 illetve 42 méter hosszú szerelvényekkel. A túlméretes szállítmány pé...



.
SZUPERINFO.HU