Frissítve:

Észak-Finnország kórusa

Finnországból érkezett Siófokra a Nonetti énekegyüttes, akik az elmúlt hétvégén helyi kórusokkal együtt adtak közös koncertet. Június 8-án délután a siófoki Kálmán Imre Kulturális Központban láthatta a finn kórus műsorát a közönség.

Közös koncertjüket a Siófoki Bányász Női Karral, a Siófoki Férfi Dalkörrel és a Siófoki Zeneiskola hangszeres tanáraival együttműködve mutatták be. A finn énekegyüttest 2002-ben alapította az észak-finnországi Liminka-területi Zeneiskola akkori igazgatója, Garanvölgyi Tibor. A kórus vezetője, csakúgy, mint a kórus tagjai, ma már nyugdíjas. Az énekesek Oulu, Kempele és Liminka településekről gyűlnek össze, hogy hetente rendszeres énekléssel fejlesszék énekhangjukat. Az öt házaspárból álló kórushoz egy szavalóművésznő is csatlakozik, aki szintén részt vesz hazai és külföldi fellépéseiken. A Nonetti énekegyüttes 2012-ben ünnepelte tízéves fennállását, melynek alkalmából egy hanglemezt is készítettek. Repertoárjukban a népzenén és szórakoztató zenén túl klasszikus és egyházi zene is szerepel. Siófoki látogatásukat a szombati közös koncert után másnap, június 9-én az Evangélikus Templomban a délelőtti vasárnapi istentiszteleten szintén énekszóval zárták.

Milei Barbara 

hiba beküldése



További hírek a Siófok kategóriából
XII. Gazdanapi találkozó Kilitin
Augusztus 11-én és 12-én rendezte meg a Siófok Térségi Gazdakör XII. Gazdanapi találkozóját a [...] tovább »
Végre Plus Size Divat Siófokon!
Augusztus elején nyitottuk meg Plus Size Divat üzletünket Siófokon, az Átrium üzletházban, ahol nagyméretű [...] tovább »
A véradók életet mentenek!
A siófoki járás területén sikeresen zajlik a nyári véradókampány, eddig szép számmal érkeztek az [...] tovább »
Átadták a Kossuth kompot
Ünnepélyes szalagátvágással és pezsgős koccintással szimbolikusan a Balaton közepén avatták fel a [...] tovább »
Parlagfűmentesítési akció
Egy nagy konténert töltöttek meg parlagfűvel azok az önkéntesek, akik részt vettek a Nők a Balatonért [...] tovább »
A Gyöngyös nyerte a Nemzeti Strandlabdarúgó Ligát
Budapest, Siófok - Az Energia SC Gyöngyös nyerte a Nemzeti Strandlabdarúgó Ligát, miután a szombati fináléban [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
A Fradival játszottak 70 éves születésnapjukon Szirmabesenyőben
Szirmabesenyő - Emlékezetes rendezvényt tartottak vasárnap délután Szirmabesenyőben. tovább »
Ünnepnapi ajándékot kaptak Kisgyőrben
Kisgyőr - Augusztus 20. alkalmából műfüves pályát kaptak az ezerhatszáz lelkes Kisgyőr lakói. tovább »
Hazai vízben küzdenek a második fordulóért
Miskolc - A 39. héten öt vendéggárda érkezik a Kemény Dénes sportuszodába. tovább »
Futballsikereket ért el a DEAC az ünnepi hétvégén
Debrecen - Eredményes hétvégét zártak a Debrecen Egyetem labdarúgó-csapatai, a három mérkőzésen a [...] tovább »
Focikapus, majd edző lett az ötven éve az egri várat ostromló egykori janicsárból
Nyíregyháza - Kovács János is aktív részese volt az Egri csillagok 50 évvel ezelőtti forgatásának, és ott [...] tovább »
Birkózó-vb – Lőrincz Tamás is negyeddöntős
Párizs - A kötöttfogású Lőrincz Tamás (75 kg) követte a negyeddöntőbe öccsét, Viktort (85 kg) és Korpási [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása