Frissítve:

FELHÍVÁS

FELHÍVÁS

hiba beküldése

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nagykanizsai Tankerülete fenntartásában működő általános iskolákba történő beíratásra

Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2013/2014. tanévre történő általános iskolai beíratásokra az alábbi időpontokban kerül sor: 2013. április 8. – 9. (hétfő, kedd) 8.00 órától 18.00 óráig

Tanköteles, azaz 2007. augusztus 31-ig született gyermekét a szülő köteles a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni.Az első évfolyamra történő beíratáskor a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosító és a lakcímet igazoló hatósági igazolványt és az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást kell bemutatni.A felvételről első fokon az iskola igazgatója dönt, elutasítás esetén a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ  Nagykanizsai Tankerületének igazgatója hivatott a felülbírálati kérelmet elbírálni.

Tankerületi igazgató

2013.Az egyes általános iskolák körzetébe tartozó települések, utcák és terek nevét az alábbiakban közöljük:

Település: Nagykanizsa


1.   HEVESI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA (8800 Nagykanizsa, Hevesi u. 2.)70/A sz. őrház, Alsó Szabadhegyi utca, Barátos utca, Békástó utca, Betyár utca, Bilkei utca, Boszorkány utca, Cseresznyés utca, Déva utca, Felső Szabadhegyi út, Füzértekercs utca, Harang utca, Harmat utca, Hegybíró utca, Hevesi Sándor utca, Kanyar utca, Kazanlak krt., Kovászna utca, Kőkereszt utca, Medgyaszay István utca, Mészáros Lázár utca, Munkás utca, Nagyrécsei vasútállomás, Pásztor utca, Patak utca, Péterfai utca, Raktárház utca, Récsei utca, Stern tér, Szabadhegy, Szabadhegy utca, Székely-kert park, Tersánczky utca, Tüskés utca, Tüzér utca, Vadvirág utca, Városkapu körút 

2. KISKANIZSAI ÁLTALÁNOS ISKOLA (8800 Nagykanizsa, Bajcsy-Zsilinszky Endre u. 67.)Alsónyiresi legelő, Alsó temető utca, Bába utca, Bajcsai út, Bajcsy-Zsilinszky Endre út, Berek köz, Bornemissza Gergely utca, Cigány utca, Cserfa utca, Dobó István utca, Felsőtemető utca, Fenyő utca, Gördövényi utca, Hajgató Sándor utca, Haladás utca, Halis István utca, Homokkomáromi utca, Hunyadi tér,  Jakabkúti utca, Kismező utca, Kisrác utca, Kossuth Lajos utca, Kőrisfa utca, Körmös utca, Malomkert utca,  Március 15. tér, Munkácsy Mihály utca, Nagyrácz utca, Őrtorony utca, Pápai utca, Pivári utca, Ráckert utca,  Rozmaring utca, Szent Flórián tér, Szent Rókus utca, Szepetneki utca, Szigeti utca, Templom tér, Tornyos köz, Törökvári utca, Tőzike utca, Vágóhidi út, Varasdi utca, Vöröshegyi utca, Zsigárdi köz
3. KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR – PÉTERFY SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA (8800 Nagykanizsa, Csokonai u. 1.)68. sz. őrház, Akós út, Alapy Gáspár utca, Árok utca, Attila utca, Bagolai sor, Bajza utca, Bakónaki utca, Balatoni utca,  Barbalits Lajos utca, Bartók Béla utca, Berkes József utca, Búzavirág utca, Cseke Ferenc utca, Csokonai utca, Dandár utca, Dessewffy Arisztid utca, Dongás utca, Édenkert utca, Eszterházy Péter utca, Hadi utca, Hébér utca, Honvéd utca, Ibolya utca, Irtás utca, Kaán Károly utca, Kápolnás utca, Kerekalja utca, Keresztfai utca, Kilátó utca, Kisbagolai hegyhát,  Kisbagolai utca, Kisberki utca, Kis Éden utca, Kishegyi út, Kodály Zoltán utca, Krátky István utca, Kútvölgyi utca, Laktanya utca, Levente utca, Liszt Ferenc utca, Lopótök utca, Madách Imre utca, Mária utca, Mező Ferenc tér, Mező Ferenc utca,  Muskátli utca, Nagybagolai hegyhát, Orbán Nándor utca, Őrház utca, Pipacs utca, Platán sor, Postakert utca, Pöltenberg Ernő utca, Présház utca, Rózsa utca, Sánci utca, Semmelweis Ignác utca, Szekeres József utca, Szőlősgazda út (Kaposvári út és Présház u. közötti szakasz), Szőlőskert utca, Táborhely utca, Táncsics Mihály tér, Tavasz utca,  Téglagyári utca, Teleki utca, Thúry György tér, Thúry György utca, Toldi Miklós utca, Vaspálya sor, Zala György utca, Zemplén Győző utca

4. MIKLÓSFAI ÁLTALÁNOS ISKOLA (8800 Nagykanizsa, Iskola u. 10.)Barka köz, Bem József utca, BocskaiIstván utca, Csiky Gergely utca, Csengery utca 100-tól végig, Dr. Szentendrei Edgár utca, Gárdonyi Géza utca, Halastó utca, Hóvirág utca, Hősök tere, Iskola utca, Kápolna tér, Kiss János utca, Krúdy Gyula utca, Dr. Marek József utca, Mátyás király utca, Miklósfa utca,  Móriczhelyi út, Nagykerteki utca, Nagy Lajos utca, Parkerdő utca, Patak köz, Pityer utca, Potyli malom,  Szaplányos, Szaplányos utca, Szentendrei utca, Szent György utca, Szentgyörgyvári utca, Teleki Blanka utca, Veress Péter utca, MóriczhelypusztaBelezna, Liszó, Nemespátró települések teljes közigazgatási területe

5. PALINI ÁLTALÁNOS ISKOLA (8800 Nagykanizsa, Alkotmány utca 81.)113. sz. őrház, Alkotmány utca, Állami erdészház, Boróka utca, Diófa utca, Durgó Katalin utca, Egerszegi utca, Felsőerdei erdészlak, Felsőerdő utca, Forrás utca, Förhénc hegy, Förhénc utca, Fűzfa utca, Gelence utca, Gesztenyés utca, Herkules utca, Inkey utca, Iparos utca, Kámáncspuszta lakóház,  Kámáncsi erdészlak, Kalász utca, Kertész utca, Lazsnak utca, Lovarda utca, Majorkert utca, Magvető utca, Napsugár utca, Őz utca, Palini utca, Park utca, Szálfa utca, Szarvas utca, Udvarház utca,  Vadalmás utca, Vadrózsa utca,Homokkomárom, Hosszúvölgy települések teljes közigazgatási területe

6. ROZGONYI ÚTI ÁLTALÁNOS ISKOLA (8800 Nagykanizsa, Rozgonyi u. 25.)Bedő Albert utca, Berzsenyi Dániel utca, Bolyai János utca, Borkő utca, Buda Ernő utca, Cserfő-hegy, Cserfő utca, Dózsa György út 53-tól végig, illetve Dózsa György út 48-tól végig, Eötvös tér, Erkel Ferenc utca, Fáy András utca, Gábor Áron utca, Hunyadi utca, Huszti tér, Jókai Mór utca, Kálvin tér,  Kanizsai Dorottya utca, Kazinczy Ferenc utca, Kertekalja utca, Királyi Pál utca, Kisköz utca,  Kölcsey Ferenc utca, Muraközi utca, Múzeum tér, Petőfi Sándor utca, Rákóczi Ferenc utca, Rozgonyi utca, Sugár utca, Takarék utca, Vadas Ernő utca, Vámház utca, Virághegyi út, Vörösmarty utca

7. ZRÍNYI MIKLÓS – BOLYAI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA (8800 Nagykanizsa, Zrínyi Miklós út 38.)Ady Endre utca, Akácfa utca, Aradi vértanúk tere, Arany János utca, Árpád utca, Babóchay utca, Bagoly utca,  Bajza utca, Bánom, Barátgödöri utca, Báthory utca, Batthyány utca, Belus József utca, Bethlen Gábor utca,  Bikavér utca, Boroskupa utca, Bősze Kálmán köz, Corvin utca, Csáktornya utca, Csalogány köz, Csányi László utca, Csengery u. 100-ig, Damjanich János utca, Dankó Pista utca, Deák Ferenc tér, Derítő telep, Dózsa sportpálya, Dózsa György u. 1-51-ig, illetve Dózsa György u. 2 – 46-ig, Egry József utca, Egyetem park,  Erdész utca, Erzsébet tér, Európa Tanács utca, Ezerjó utca, Felsőfakosi út, Fülesbagoly utca, Fő utca, Garay utca, Gasparich Márk tér, Gólyahír utca, Gyepmesteri telep, Gyulai köz, Halvax utca, Hársfa utca, Határőr utca,  Hegyalja út, Hegyhát utca, Herman Ottó utca, Ifjúság utca, Ilona utca, Irsai utca, József Attila utca, Kalmár utca, Kaposvári út, Kassa utca, Katona József utca, Kenyérkúti út, Kinizsi Pál utca, Király utca, Kisfaludy Sándor utca, Kórház utca, Kossuth tér, Kövidinka utca, Lámpagyár utca, Látóhegy, Látóhegy lakóház,  Látóhegyi út, Lékay Gyula utca, Lendva utca, Ligeti utca, Lőtér lakóház, Magyar utca, Magyarkanizsa utca,  Május 1. utca, Maort utca, Nagybagolai utca, Napraforgó tér, Nagyváthy utca, Nyárfás utca, Nyírfa utca, Olaj utca, Oportó utca, Othelló utca, Papp Simon sétány, Pintérgyepű út, Pontyos út, Puttonyos út, Rigó utca,  Rizling utca, Romlottvári utca, Sabján Gyula utca, Sandi utca, Sikátor utca, Só utca, Sörgyár utca, Széchenyi tér, Szeghalmi Bálint utca, Szemere utca, Szentgyörgyvári hegyhát, Szent Imre utca, Szőlősgazda utca (Présház utca és Bagola közötti szakasz), Szürkebarát utca, Tárház utca, Tripammer Gyula utca, Tungsram tér, Új élet utca, Úttörő utca, Űrhajós utca, Vár utca, Vásár út, Vasút utca, Vasvilla utca, Vécsey utca, Virág Benedek utca, Wlassics utca, Zárda utca, Zengő utca, Zrínyi Miklós utca

Nem állami fenntartású iskolák: 

PIARISTA ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, DIÁKOTTHON ÉS BOLDOG DONÁTI CELESZTINA ÓVODA(8800 Nagykanizsa, Sugár út 11-13.)

Gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmények:

SZIVÁRVÁNY EGYSÉGES GYÓGYPEDAGÓGIAI MÓDSZERTANI INTÉZMÉNY(8800 Nagykanizsa, Rózsa u. 9.)



További hírek a Nagykanizsa kategóriából
A Kunics testvérek nagy napja
Kunics Réka és Bence összesen 4 bajnoki címet szerzett a lábtoll-labda IFI Ob-n. Október 25-én, a hagyományoknak [...] tovább »
Moziműsor 2014.10.16-10.22.
VISSZA A KEZDŐOLDALRA tovább »
MEMO gyermekcipők
VISSZA A KEZDŐOLDALRA tovább »
EXIM képviselet nyílt Nagykanizsán
A mai napon megnyílt a Külgazdasági és Külügyminisztérium által felügyelt EXIM nyugat--dunántúli [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Curling Eb – Kiesett az élvonalból a magyar női válogatott
St. Gallen - A magyar női válogatott vereséget szenvedett csütörtökön a St. Gallen-i curling Európa-bajnokság [...] tovább »
Edzőtábort tartanak Nádudvaron
Hajdúszoboszló, Nádudvar - A Hajdúszoboszlói Porszem Lovas Egyesület 3 napos edzőtábort szervez a Dávid [...] tovább »
Mindössze 13 évesen az U17-esek között a tollaslabda Eb-n
Debrecen - A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola három tollaslabdázója és egy edzője is részt vesz a november 29-ig [...] tovább »
Nyerő volt a 21 a medencében
Debrecen - A Lipők, Pázmányi, Mészáros, Béres-kvartett 16 éve fennálló országos csúcsokat döntött. tovább »
Világkupa-győzelmek és bajnoki címek a debrecenieknek
Debrecen, Mikepércs - Nem kevesebb mint 19 éremmel térhettek haza a shogun SE karatékái a magyar bajnokságról. tovább »
Őrületes mérkőzés Sevillában
Sevilla - A Liverpool a félidőben 3–0-ra vezetett, azonban a hazaiak a 93. percben döntetlenre mentették a meccset. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása