Felrakná a tejszínhabot a kávéra a kemecsei csapat

A sárga mezes kemecseiek kiváló védekezéssel álltak a tabella élére
A sárga mezes kemecseiek kiváló védekezéssel álltak a tabella élére - © Fotó: Pusztai Sándor
Kemecse – Picit keserű, amit főztek Kemecsén, de nem lehetnek elégedetlenek.


Olyan nagy ok azért nem lehet a panaszra. A megyei II. osztály Pannónia Zrt. csoportját veretlenül vezeti a Kemecse, a legkevesebb gólt kapta a bajnokságban, abszolút esélyesek arra, hogy bajnoki címmel zárják a szezont, ám edzőjük valamivel ennél is jobb őszre számított.

– Olyan döntetlenekkel hullajtottunk pontokat, amik elkerülhetőek lettek volna – értékelte az eddigieket Resán Attila edző. – A Nagykálló a kilencvennegyedik percben egyenlített, a Levelek ellen semmit nem mutattunk, mélyponton volt a csapat, egyedül talán a Nyírlugos ellenit lehet a pályára fogni. A tréner szerint a védelmük kimagasló, ám elöl többet várna a csapattól, szerinte gólerősebb is lehetne az együttes.

Jóval előbbre tekintenek

– A védelmünk stabil, szinte a harmadosztály aljának is megfelelne, mindegyikük futballozott is magasabb szinten – mondta az edző. – Annyiban a tavalyi Ibrányhoz lehet hasonlítani, hogy a bajnokság ezen szakaszában ők hét gólt kaptak, míg mi kilencet. Inkább a támadósorunkkal vannak hiányosságok, főleg a szélső játékunk nem potens. A középpályásaink lőtték a legtöbb gólunkat.

A listavezető Kemecsénél már a feljutásnál is tovább tekintenek.

– Ez a keret alkalmas a feljutásra, de fejben kell erősebbnek lennünk. Nem szabad elkényelmesednünk, azért sem, mert nem megnyugtató az előnyünk, az Újfehértó nagyon feljött. Célnak nem is a feljutást jelölném meg, hanem azt, hogy utána a megyei első osztályban megragadjunk, és ne a kiesés elől kelljen menekülnünk.

Több gólt szeretne

– Január tizennegyedikén kezdjük a felkészülést a bajnokság második felére. Tavasszal megpróbálunk több gólt rúgni és tejszínhabot tenni a kávéra, amit megfőztünk. Most még keserű kicsit, de nagy panaszunk azért nem lehet – zárta szavait Resán Attila.

Kemecsei mutatók

Őszi végeredmény: 1. 15 12 3 – 46–9 39

Hazai pályán: 1. 8 7 1 – 30–3 22

Vendégként: 2. 7 5 2 16–6 17

Házi góllövőlista: 8 gólos: Szaffián Szabolcs és Szathmári Sándor. 6 gólos: Kovács István és Petics György. 5 gólos: Balázsi Péter, Sándor Dávid és Szathmári Dávid. 1 gólos: Hokk Ádám, Lukács Gábor és Márton Péter Tamás.

MK



.
SZUPERINFO.HU