Frissítve:

Férfi kosárlabda NB I – Győzelemmel kezdett a címvédő Szolnok

Férfi kosárlabda NB I – Győzelemmel kezdett a címvédő Szolnok
Jászberény, 2013. március 7., csütörtök (MTI) – Idegenbeli győzelemmel kezdte meg szereplését a címvédő Szolnok csütörtökön a férfi kosárlabda NB I-ben, miután a középszakasz felsőházának első mérkőzésén könnyedén nyert Jászberényben.

hiba beküldése

Már elővételben elkeltek a jegyek, és a Jászberény telt ház – 900 néző – előtt fogadta a Bercsényi úti csarnokban az alapszakasz helyett a regionális Adria Ligában szerepelt Tisza-partiakat. A vendégek igazolták hírnevüket, és James Florence, valamint Brandon Gay révén már a nyitónegyedben elhúztak a sorozatban kilenc sikernél tartó Jászberénytől, amely negyedikként zárta az alapszakaszt. A második negyedben még inkább kiütközött a két csapat közötti különbség, 20 perc alatt 10 szolnoki tripla hullott a gyűrűbe, így a nagyszünetben már 32-53 volt az állás.

Fordulás után a házigazdák a válogatott Soós Gábor vezetésével tíz pontra faragták a különbséget (50-60), az utolsó játékrész 56-70-ről indult. A hajrára Báder Márton a mezőny legjobbjává lépett elő, és ismét tíz pont fölé nőtt az Olaj előnye, amely végül magabiztosan nyerte meg az április 20-ig tartó középszakasz nyitómeccsét.

Eredmény:

TOP COP Security Jászberény-Szolnoki Olaj KK 68-94 (11-26, 21-27, 24-17, 12-24)

————————————————————————–

legjobb dobók: Soós 14, Rakic 11, illetve Báder 19, Florence 16, Gay 12



További hírek a Szolnok kategóriából
A Lungo Drom mindig szót emelt a magyarországi cigányságért
Szolnok - Az emberi erőforrások minisztere nagyra értékeli a Lungo Drom munkáját, mert a szervezet mindig szót [...] tovább »
Önkormányzat-parkolás Kunszentmártonban nem kell fizetni a parkolásért januártól
Szolnok, 2013. december 28., szombat (MTI) - Ismét ingyenesen parkolhatnak az autósok Kunszentmártonban a jövő [...] tovább »
Kosárlabda-Magyarország Szerb kosarassal erősített a Szolnoki Olaj
Budapest, 2013. december 27., péntek (MTI) - A Szolnoki Olaj férfi kosárlabdacsapata a 28 éves Strahinja [...] tovább »
Kosárlabda-Adria Liga Adria Liga – Hosszabbítás után nyert a Szolnok
Szolnok, 2013. december 28., szombat (MTI) - A Szolnok hazai pályán hosszabbítás után legyőzte szombaton a Zadart [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Cristian Ugalde Veszprémből Hannoverbe igazol
Budapest/Veszprém - Hat év után távozik Cristian Ugalde a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatától. tovább »
Soling Eb – Nyolc ország 22 csapata Alsóörsön
Alsóörs - Nyolc ország 22 csapata indul a jövő kedden kezdődő vitorlázó Soling Európa-bajnokságon, amelynek [...] tovább »
Férfi vízilabda ob I – Szolnok-Eger párharc már az elődöntőben
Budapest - Az elmúlt öt évben csak a fináléban csaptak össze, most azonban már az elődöntőben találkozik [...] tovább »
Ombudsman: kockázatos a kiskorúaknál a vízi sportok edzésein használt hypoxiás módszer
Budapest - Az ombudsman szerint fokozott kockázatot jelent a 15 évesnél fiatalabb sportolókra a vízi sportok [...] tovább »
Aluinvent-DVTK: Pénteken is játszanának
Miskolc - A kérdés az, hogy eldől-e az 5. hely sorsa, vagy még lesz egy miskolci mérkőzés a Cegléd ellen. tovább »
MVLC: a Honvéd ellen a rájátszás első körében
Miskolc - Szerdán hazai környezetben elkezdi a rájátszást a PannErgy-MVLC pólóegyüttese. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása