Frissítve:

Fertődi díjazottja is lett a Velux Dolgozói Alapítványának

Fertődi díjazottja is lett a Velux Dolgozói Alapítványának
40 ország jelöltjei közül magyar munkatárs is dolgozói díj elismerésben részesült.

hiba beküldése

1996 óta évente ítélik oda a világ 40 országának 10.000 dolgozója közül a 10 legelhivatottabb, minőségi munkát végző munkatársnak a cégalapítóról elnevezett dolgozói díjat.
A fertődi-fertőszentmiklósi gyártóbázis alumínium üzemében dolgozó Soós József -fémmegmunkáló gépkezelő- munkahelye iránti elkötelezettsége, magas színvonalú munkája, kollégái felé tanúsított segítőkészsége elismeréséül vehette át a díjat a 2013. január 26-án tartott díjátadón.

A VELUX Cégcsoportot is tömörítő VKR Holding Dolgozói Alapítványának kitüntetésére, a Villum Kann Rasmussen Díjra nem maguk az alkalmazottak jelentkeznek. A helyi tanácsok és bizottságok választják ki és ajánlják a jelölteket. A díjra minden VELUX dolgozó esélyes, de csak azok kaphatják meg, akik lojalitásukkal, együttműködő készségükkel, különleges képességeikkel hozzájárulnak a vállalat még jobb munkahellyé válásához.

A 2013-as Villum Kann Rasmussen Díj 10 új díjazottjával 1996 óta összesen eddig 215 alkalmazott kapott kitüntetést a VKR Dolgozói Alapítványtól. A legjobb alkalmazottakat pozíciótól függetlenül ismeri el a VKR Holding, és a kitüntetésről a világ 40 országában 10.000 dolgozóját értesíti. Soós József, a fertőszentmiklósi alumínium üzemben nyújtott teljesítményével érdemelte ki a díjat, professzionális munkavégzésével jó példát mutatva kollégáinak.

”Nagyfokú elkötelezettségét, a vállalat iránti hűségét nap mint nap bizonyítja Soós József, de minőségi munkavégzése és kezdeményezőkészsége is dicséretre méltó. Kollégáinak nyújtott önzetlen segítségével is hozzájárul ahhoz, hogy a VELUX Cégcsoport még erősebb legyen. Az ilyen alkalmazottaktól lesz a vállalat vonzó munkahely mások számára is” – állt a díjazottat ajánló bizottság levelében.

A fémmegmunkáló gépkezelő 2013. január 23-án, a Dolgozói Alapítvány alapítója, Villum Kann Rasmussen születésnapján értesült arról, hogy idén ő is a kitüntettek között van. A nagy megtiszteltetés és elismerés mellett a díjazottat egy aranyórával is megajándékozták.
”A vállalatnak kiemelten fontos, hogy elismerje dolgozói teljesítményét. Soós Józsefre nemcsak a VELUX Magyarország Kft. munkatársai büszkék, de a Cégcsoport 10.000 kollégája is. A legjobban dolgozó munkatársak kitüntetése mellett nagyon figyelünk arra, hogy jó munkahelyet biztosítsunk az alkalmazottak számára. A munkakörnyezet fejlesztésével jobb munkafeltételeket kínálunk dolgozóinknak. Egészségedre! programunkkal pedig az egészséges életmód megvalósításában támogatjuk őket. A Biztonsági Kiválóság programunkat az üzemi balesetek számának nullára csökkentése érdekében indítottuk el” – nyilatkozta Vincze Zoltán, a VELUX Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Számos lépést tett a VELUX Magyarország Kft. azért, hogy még vonzóbb munkahely legyen a munkavállalók szemében.

• Három éves komplex egészségmegőrző programot indított több mint 1000 munkatársa számára a vállalat. Az Egészségedre! 2012-2014 elnevezésű programmal a VELUX Magyarország Kft. hosszú távon szeretné ösztönözni és segíteni a dolgozókat az egészséges életmód megvalósításában.

• A fenntarthatóság érdekében tett lépéseken túl kellemesebb munkakörnyezetet és jobb munkafeltételeket is biztosít a fertődi gyártóbázis.

• A vállalat biztonsági politikájának egyik alapelve a gondoskodás, valamint minden dolgozó bevonása, képzése. A Biztonsági Kiválósági Program segítségével a VELUX Magyarország Kft. az eddig is rendkívül magas biztonsági színvonalat tovább tudja növelni, ezáltal az üzemi balesetek száma nullára csökkenthető.

(Forrás: FLOW PR)



További hírek a Kapuvár kategóriából
Friss helyi hírek és információk
Friss helyi hírekért, információkért, programajánlókért, képgalériákért látogasson el tovább »
Friss helyi hírek és információk
Friss helyi hírekért, információkért, programajánlókért, képgalériákért látogasson el ... tovább »
Önkormányzati választások 2014
Az önkormányzati választási kampány politikai hirdetési árlistáját itt találja. tovább »
Idén is az élmezőnyben a Szuperinfó hajója
Az idén sem kímélte a balatoni vihar a Kékszalag versenyzőit, de a Szuperinfó hajója jól állta a próbát! tovább »
Karácsony nyáron?
Július 15-től nagy mínuszok és ajándékok várhatók: nyári karácsony a Szuperinfónál! tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Puskás vs. DVTK – Készen állnak a feladat megoldására
Miskolc - Szombaton 15.30-tól Felcsúton, a PAFC ellen lép pályára a Diósgyőri VTK, az NB I 16. fordulójában. A [...] tovább »
DVTK Jegesmedvék: Büntetőkkel nagy lépés a továbbjutás felé a Kontinentális Kupában
Miskolc - Pénteken Olaszországban megkezdődött a jégkorong Kontinentális Kupa E-csoportjának küzdelme. tovább »
Heidi Löke nem lesz újra a Győr játékosa
Budapest/Győr - A norvég beálló, Heidi Löke nem lesz újra a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC játékosa. tovább »
Phjongcshang 2018 – Az orosz csapat kizárása esetén nem közvetítik az olimpiát az állami televíziók
Moszkva - Nem fogja közvetíteni a phjongcshangi téli olimpiát az orosz csapat kizárása esetén sem az [...] tovább »
Debrecenbe érkezett a Kubala László pályafutását bemutató vándorkiállítás
Debrecen - Debrecenbe érkezett Kubala Lászlónak, az FC Barcelona legendás labdarúgójának életét, [...] tovább »
A Kölcsey-siker titka a hatékony védekezés
Nyíregyháza, Vásárosnamény - Bár a Vitka a második félidő derekán még vezetett az NB II-es női megyei [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása