FM: a polgárőrségnek fontos szerepe van a parlagfű elleni védekezésben

  11 nov 2017

Esztergom – Fontosnak tartja a polgárőrség szerepét a parlagfű elleni védekezésben, a földtulajdonosok szemléletformálásában a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára.
A Polgárőrök a parlagfűmentes településekért című szombati, esztergomi konferencián Nagy István azt mondta, a parlagfű gyakorlatilag az ország majdnem minden művelt területén jelen van, a nyári virágzásakor pollenje több százezer ember allergiás megbetegedéséért felelős. Nem az állam, hanem a földhasználók és -tulajdonosok feladata a védekezés – mutatott rá.
Kiemelte, hogy a civil szervezeteknek – különösen a polgárőrségnek – helyismeretük révén különösen fontos szerepük van a fertőzött területek felderítésében, a prevencióban, a földtulajdonosok szemléletformálásában.
Közölte, az Országos Polgárőr Szövetség 2017-ben 12 millió forint támogatást kapott arra, hogy nyílt napokat, fórumokat, országos szakmai konferenciát szervezzen a parlagfűmentesítésről.
Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke elmondta, hogy a közbiztonság mellett a környezetvédelemre, a parlagfű elleni küzdelemre is figyelnek. Közölte, a “zöld polgárőrség” 1991-től 2010-ig összesen 1,7 milliárd forint támogatást kapott, azóta viszont évente mintegy egymilliárd forintot. Megjegyezte, emellett kaptak még 570 gépjárművet, a rendőrség pedig kerékpárokat és segédmotorokat bocsátott rendelkezésükre.
A támogatásokat meg is hálálják – mondta -, hiszen évente mintegy kilencmillió szolgálati órát teljesítenek a polgárőrök.
Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára szerint a polgárőrség bizonyított, hiszen soha nem lett politikai bábja senkinek, a közért, a közösségekért végzi önkéntes tevékenységét. A bűnmegelőzés területén végzett munkájukat minősíti, hogy amikor a déli határra több ezer rendőrt vezényeltek, akkor az az ország közbiztonságán egyáltalán nem érződött – mondta.
Rácz András, a Földművelésügyi Minisztérium környezetügyi helyettes államtitkára arról beszélt, hogy a minisztérium és a polgárőrség között több területen van együttműködés, legutóbb októberben arról állapodtak meg, hogy a polgárőrök segítik a tíz nemzeti parkban dolgozó 272 természetvédelmi őr munkáját.
A parlagfüvet a legagresszívabb gyomnövények között tartják számon. Magja a talajban akár 40 évig is csíraképes maradhat. Egy növény akár 50-60 ezer magot is hozhat, pollenjeit augusztus közepén szórja el. Magyarországon a lakosság több mint 20 százalékát érinti a parlagfűallergia. A polgárőrség tájékoztatója szerint ez az egyetlen gyomnövény, amely irtásának elmulasztását – 15 ezertől 5 millió forintig terjedő – pénzbüntetéssel szankcionálják.
– MTI –