Frissítve:

Folytatná az áfacsökkentést az Agrárkamara

Folytatná az áfacsökkentést az Agrárkamara Folytatná az áfacsökkentést az Agrárkamara
Miskolc – Az agrárpolitika változásának irányvonalairól és a vidékfejlesztés helyzetéről egyaránt szó esett azon a szakmai rendezvényen, amelyet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) rendezett a napokban „Erősödő agrár- és élelmiszergazdaság, jólétben gyarapodó vidék” címmel Miskolcon, az Avasi Gimnázium Színháztermében.

hiba beküldése

A jelenlevők Taskó József, a NAK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnökének köszöntőjét követően Papp Gergely szakmai főigazgató-helyettes előadását hallgatták meg a 2020 utáni Közös Agrárpolitikáról. Papp Gergely négy fő témakörben foglalta össze a változási irányvonalakat. Mint elmondta, a kárenyhítési rendszerek fejlesztésével, valamint a jövedelemstabilizációs támogatásokkal javítani kell a magyar gazdák versenyképességét.

„A fenntartható fejlődés elősegítése lényeges irányvonalat képez, illetve nagyobb szerepet kapnak majd az innovációs törekvések, hiszen fontos, hogy a termelők nyitottak legyenek az újdonságokra. A tervek szerint az adminisztratív feladatok a jövőben egyszerűsödnek. A főigazgató-helyettes szerint a területalapú támogatások a jövőben megmaradnak, és valószínűleg hasonló mértékűek is lesznek, csak több feltételhez lesznek kötve. A beruházást segítő támogatások azonban eltűnhetnek a palettáról.” – hangsúlyozta.

Elmozdulás a holtpontról

Ezt követően Győrffy Balázs, a NAK elnöke tért ki a vidékfejlesztés helyzetére. Beszédét a kamara falugazdász-hálózat kiépítésében, erősítésében betöltött szerepével kezdte, kiemelve, hogy a hálózat tájékoztatási szolgáltatás keretében nyújtott segítségével az elmúlt időszakban ezer milliárd forint támogatás került a gazdálkodókhoz. A kamara fontos feladata feketegazdaság elleni fellépés, és mint azt az elnök hangsúlyozta, a megkezdett áfacsökkentéseket szeretnék további termékekre (például a zöldség-gyümölcsre, az UHT és az ESL tejre, a tűzifára és a sütőipari termékekre) is kiterjeszteni. Továbbá telefonos applikáció segítségével akár már a piacon is ellenőrizhetjük az őstermelőket, hogy valóban saját termékeit árusítják-e.

img_7973-2

„Uniós elvárásoknak megfelelően a felhasznált vízmennyiséggel arányos vízkészletjárulékot (VKJ) meg kell fizetni már az öntözés, a halgazdaság és a rizstermelés vonatkozásában is, azonban ezen a téren sikerült a lehető legtöbb, és az Európai Unióban a legmagasabb kedvezményt elérni.” – mondta, majd kitért az erdőtörvényre is, amelynek legfontosabb eleme, hogy biztosítja az értékteremtő erdőgazdálkodás feltételeit.

Megemlítette továbbá, hogy az utóbbi években az élelmiszeripar kevés támogatásban részesült, de a vidékfejlesztési program, illetve egyéb pályázatok révén 300 milliárd forráshoz jut az ágazat, ami segíthet az ágazatnak elmozdulni a holtpontról. Beszéde egyik legfontosabb elemeként említette meg a kamara által kiépítendő – az Európai Unióban egyedülálló módon a teljes országot lefedő – jégkármérséklő rendszert, amellyel minden évben a kamarai tagdíjbevétel tízszeresét, évi 50 milliárd forintnyi kárt is meg lehet majd előzni.



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása