Fonódó buszok

Fonódó buszok
Fonódhatnak 2014-től a siófoki helyi és helyközi busz-, később a vonatjáratok is.

Egy most elkészült tanulmány átalakítaná a város tömegközlekedését, figyelembe véve azt is, hogy ha megépül a második vasúti sínpálya és új megálló is létesül, akkor lehetővé válik a vonatjáratok HÉV-ként történő közlekedtetése is, ami akár a helyi buszokat is kiválthatja egyes vonalakon.Húsz százalékkal, évi hatvanezer kilométerrel csökkenthető a helyi buszok futásteljesítménye, forintban kifejezve ez több, mint húszmilliós megtakarítás – áll abban a javaslatban, amit első olvasatban tárgyalt a siófoki képviselő-testület. A tanulmány nemcsak a jelenlegi vonalhálózat átszervezését javasolja esetenként egymásba fonódó járatokkal, hanem a helyközi buszok bevonását is. Elsősorban az ipartelepi és a széplaki irányból érkező távolsági járatok lehetnek erre alkalmasak, hétvégén a kiliti városrészen áthaladók is. Később a széplaki és sóstói vonalon megtörténhet a járatok kiváltása is, a leendő „HÉV”-vel. A sóstói vonalon addig is a nyáron még járatsűrítést is javasol a tanulmány, a kilitit és a foki-hegyit pedig egymásba fonná, megteremtve az összeköttetést a két városrész között. A testületi ülésen Gruber Attila képviselő azt szorgalmazta: a déli tehermentesítő út elkészülte után azt is vonják be a helyi tömegközlekedésbe.



.
SZUPERINFO.HU