Frissítve:

Gondolatolvasás a képernyőn keresztül

Gondolatolvasás a képernyőn keresztül
Danny Blue immár nyolc éve varázsolja el mentalistaképességeivel az embereket.

hiba beküldése

Uri Geller utódjának egy perce sincs unatkozni. Számos felkérése mellett tanfolyamokat tart az emberismeretről, valamint a budapesti Szuperinfó olvasóinak azt is elárulta, hogy hamarosan induló tévéműsorában elkalauzol majd bennünket képzeletünk határain túlra.
– Mennyiben változtatott az életeden, hogy 2008-ban megnyerted A kiválasztott című műsort, így te lettél Uri Geller utóda?
– Már azt megelőzően is mentalistaként tevékenykedtem, de a show-műsort követően még több kapu nyílt meg előttem. Többek között suliturnéra indultam, amelynek során általános iskolás gyerekeknek mutattam be különféle produkciókat. Nagyon jól fogadták, szerettem azt az időszakot.
– Mentalistaként egyik erősséged, hogy átlagon felüli a megérzőképességed. Előre megjósolsz eseményeket, sőt, látszólag az emberek gondolatai sem maradnak titokban előtted. Hogyan viszonyulnak ehhez azok, akikkel magánemberként találkozol?
– Sajnos, van, hogy tartanak tőlem az emberek, mert azt gondolják, manipulálom az elméjüket, de mondanom sem kell, hogy ez teljesen alaptalan feltételezés.
– Szoktad hódításra használni a talentumodat?
– Úgy gondolom, mindenki beveti a saját fegyvertárában lévő kellékeket azért, hogy a kiszemelt hölgyet meghódítsa, nem tagadom, én is el szoktam játszani ezzel a képességgel.
– És bejön a lányoknak?
– Még nem tudtam eldönteni, hogy nyerő-e ez a stratégia. Sokaknak imponál, de arra is volt már példa, hogy valaki amiatt utasított vissza, mert azt hitte, hogy ezek a csajozós trükkjeim, és így próbálom levenni a lábáról.
– Van olyan műsorszám vagy elem, mely annyira jól sikerült, hogy tőled vették át mások, vagy annyira egyedi, hogy rajtad kívül senki nem csinálja?
– Mindkettőre van példa. Egy angol mentalista az egyik estemnek az alapkoncepcióját vette át, és arra építette fel a saját műsorát, a dvd-s jóslat pedig a saját találmányom, melyet senki másnál nem lehet látni rajtam kívül.
– Hogy lehet ezt az adottságot edzeni, formában tartani?
– Mindennap játszom logikai vagy memóriafejlesztő játékokat, és jártomban-keltemben is adódnak olyan helyzetek, amikor kisebb bemutatókat lehet tartani abból, amit tudok.
– Mi segített abban, hogy elismert mentalistává válj?
– A határozottságom és a céltudatosságom. Gyerekkorom óta tudom, hogy a képességeimmel az embereket szeretném szórakoztatni, és erre tudatosan készültem. Még színházi társulathoz is csatlakoztam, hogy a színészmesterség elsajátítása által fejlesszem a színpadi szerepléseimet.
– Mennyire foglalkoztat a tanítás, a tehetség felkutatása?
– Van egy tanítványom, egy nagyon tehetséges fiatalember, akivel időről időre találkozom, és segítem őt abban, hogy meg tudja valósítani a színpadon, amit szeretne. De tartok képzéseket cégvezetőknek, középvezetőknek és HR-eseknek is, akik számára fontos, hogy jobban kiismerjék magukat az emberek közt. Kihívást jelent számomra, hogy átadjam nekik a látásmódomat, amelynek segítségével sikeresebbek lehetnek a saját szakterületükön.
– Mi köti le mostanában az energiáidat?
– Egy televíziós műsorra készülünk, amely a Tudatfeletti címet viseli, és a Story4 műsorán lesz látható. Egy reality show lesz, amely során különböző helyszíneken fordulok meg, és az ott tartózkodó személyekkel csinálok mindenféle érdekes dolgot. Az a célunk, hogy az embereket elgondolkodtassuk, illetve megmutassuk, hogy létezhet több is annál, mint amit el tudunk képzelni.
– Személyesen is lehet veled találkozni valahol?
– Minden hónapban önálló esttel készülök a Cotton Clubban, Gondolatolvasó címmel, de vannak megrendelhető műsorszámaim is, így céges vagy magánrendezvényekre is rendszeresen kapok meghívásokat. 

 



További hírek a Budapest kategóriából
Posta: a megszokott rendben zajlik az emelt összegű nyugdíjak kézbesítése
Budapest - A Magyar Posta tájékoztatása szerint a megszokott rendben zajlik az emelt összegű nyugdíjak [...] tovább »
Osztrák jégkorongliga – Bravúros fehérvári győzelem
Budapest/Bécs - A Fehérvár AV19 1-0-ra nyert idegenben az éllovas Vienna Capitals ellen az osztrák jégkorongliga [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Legyőzte a MAC-ot az Újpest
Budapest - Az Újpest nagy küzdelemben 3-2-re nyert a második helyen álló, vendég MAC Budapest ellen a jégkorong [...] tovább »
Női röplabda Közép-európai Liga – Simán kikapott a Vasas a Békéscsabától
Budapest - A Vasas házigazdaként sima vereséget szenvedett a címvédő Békéscsaba csapatától a női röplabda [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Magabiztos siófoki siker
Budapest - A Siófok házigazdaként 21 góllal legyőzte az újonc Kecskemét csapatát a női kézilabda NB I pénteki [...] tovább »
Újabb kilenc FTC-szurkoló lakhelyelhagyási tilalmát rendelte el a bíróság
Budapest - Lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el a Budai Központi Kerületi Bíróság újabb kilenc olyan [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Sportolók a gyorsétterem akciójában
Nyíregyháza - Minden évben egy napon sportolók segítik a legismertebb gyorséttermi lánc akcióját, amiben azért [...] tovább »
Rövidpályás gyorskorcsolya vk – Dobogón a Liu fivérek, bajban a férfi váltó
Szöul - Liu Shaolin Sándor ezüst-, öccse, Liu Shaoang pedig bronzérmes lett 500 méteren a rövidpályás [...] tovább »
Lemondott a walesi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya
Cardiff - Chris Coleman pénteken lemondott a walesi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról. tovább »
Osztrák jégkorongliga – Bravúros fehérvári győzelem
Budapest/Bécs - A Fehérvár AV19 1-0-ra nyert idegenben az éllovas Vienna Capitals ellen az osztrák jégkorongliga [...] tovább »
Puskás vs. DVTK – Így állhat fel a Diósgyőr Felcsúton
Miskolc – A szombaton 15.30-kor kezdődő Puskás Akadémia - Diósgyőri VTK NB I-es mérkőzés előtt megnéztük [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Legyőzte a MAC-ot az Újpest
Budapest - Az Újpest nagy küzdelemben 3-2-re nyert a második helyen álló, vendég MAC Budapest ellen a jégkorong [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása