Guatemalai banánnal érkezett a potyautas Miskolcra

  17 jan 2018

Miskolc – Egyik kedvenc pihenőhelye a banánlevelek között van.
Nem várt fordulat érte azt a miskolci gyümölcsárust, aki a Guatemalából érkezett friss banánok között egy mexikói leveli békát talált. A Miskolci Állatkert és Kultúrpark segítségét kérte, így most ideiglenesen a vadasparkban vendégeskedik a nagyutazó kisbéka. Veress Tamás, az intézmény gyűjteményi vezetője elmondta, hogy a tanácstalan kereskedő segítséget kért tőlük, miután váratlan vendégére bukkant, ők pedig szívesen fogadták azt be. A Közép-Amerikában honos mexikói leveli béka szülőföldjén nem veszélyeztetett, gyakori fajnak számít.
beka1
Éjszakai életmódot folytat, és egyik kedvenc pihenőhelye a banánlevelek között van. Ez jelenthette vesztét a Miskolcra utazó példánynak is, akit valószínűleg véletlenül leszüreteltek a gyümölccsel együtt. Nagyjából 3 hetet utazott a banánok között, és Tamás elmondása szerint úgy tűnik, ez nem viselte meg. Bár alapvetően rovarevő fajról van szó, a banánok között találhatott apró falatokat, amikkel kihúzta a nagy utat. Most egy ideig a vadasparkban vendégeskedik, ahol megadnak neki mindent, amire szüksége van. Hosszú távon azonban nem tudja befogadni az intézmény, úgyhogy jelenleg befogadó állatkertet keresnek neki.
beka2
Addig is biztosítják a természetes életteréhez hasonló, magas páratartalmú környezetet, illetve apró rovarokat kap – majd remélhetőleg megtalálja új, immár végleges otthonát.
ÉM-KCS


[related-post post_id=”3737313″]