Frissítve:

Gyere a Forrásba, és legyél Te is Eger Kis Csillaga!

Új szereplőket vár a diákszínpad. Fotó: Gál Gábor Új szereplőket vár a diákszínpad. Fotó: Gál Gábor
Szereplőválogatást tart az Egri Kulturális és Művészeti Központban működő Forrás Diákszínpad a nyáron ismét bemutatandó Eger kis csillagai című történelmi musicalhez.

hiba beküldése

©

Éppen egy tucat éve, 2001-ben mutatta be az Egri Kulturális és Művészeti Központban (EKMK) működő Forrás Diákszínpad a Dobó téren Huzella Péter és Zalán Tibor korszakos történelmi musicaljét, az Eger kis csillagait, mely három nyáron át, 2001-2003-ig garantált idegenforgalmi rendezvény volt a városban. Most, 2013-ban, a Gárdonyi-évben eljött az ideje, hogy új megfogalmazásban, új szereposztással ismét színre kerüljön – hisz azóta felnőtt egy új gyerekszínész-nemzedék, s erre a legjobb apropót adja Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója. Ezért az EKMK Forrás Diákszínpada gyermekszereplőket keres az új, sokszereplős produkcióba. A zenés történelmi játékot Venczel Valentin rendezi. Az előadás bemutatója júliusban várható.

A meghallgatásra 12 és 18 év közötti fiúk és lányok jelentkezését várják, ahol az ének-, és tánc tudást valamint a színészi képességeket veszik szemügyre.

A meghallgatás időpontjai:
március 4. hétfő, 16 óra;
március 9. szombat, 10 óra;
március 11. hétfő, 16 óra;
március 18. hétfő, 16 óra.

Helyszín: Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház
Eger, Bartók Béla tér 6.

További információ:
20/7792877.



További hírek a Eger kategóriából
Hétvégi országos sportműsor
Budapest - A fontosabb hétvégi hazai sportesemények. tovább »
Új helyre költözött az egri okmányiroda – kormányablak nyílt Egerben
2015. október 9-én bezárt az egri Szvorényi utcai okmányiroda. Funkcióját teljes egészében a Barkóczy u. 7. [...] tovább »
Földhöz juthatnak a gazdák – megkezdődött az árverési hirdetményi időszak
A Magyar Állam, mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a [...] tovább »
Csütörtökön kezdődik a Korunk zenéje fesztivál
Budapest, 2015. szeptember 30., szerda (MTI) - Csütörtökön kezdődik a Korunk zenéje fesztivál, amely az idén a [...] tovább »
Élményalapú programozó iskola nyílik gyerekek számára
A gyerekeknek természetes, hogy számítógépet, tabletet, okostelefont használnak. Itt a lehetőség, hogy olyan [...] tovább »
Töltse le a 2015-ös falinaptárat!
Az egri Szuperinfó falinaptárával nem marad le a fontos eseményekről! tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fatum-Nyíregyháza – Feladó nélkül is feladták a leckét a Csabának
Nyíregyháza - A Békéscsaba női röplabdacsapata lenyűgöző sorozata közel két éve tart a honi porondon. tovább »
Ifjúsági Liga – Döntetlent játszott és kiesett a Honvéd-MFA
Budapest - A Budapest Honvéd-MFA U19-es labdarúgócsapata házigazdaként 1-1-es döntetlent játszott az orosz FK [...] tovább »
Megfejtették, miért előnyösebb a balkezesség egyes sportágakban
Oldenburg - Német kutatók megfejtették, miért előnyösebb a balkezesség és a ballábasság az asztalitenisz, a [...] tovább »
Möbelringen Kupa – Norvégiában tartja a vb főpróbát a magyar női kézilabda-válogatott
Budapest - Csütörtöktől vasárnapig a norvégiai Möbelringen Kupán tartja a jövő pénteken kezdődő [...] tovább »
Európai Bizottság: az EU-t élénk gazdasági tevékenység, magas foglalkoztatási mutatók jellemzik
Brüsszel - A gazdasági, költségvetési és szociálpolitikai irányítás 2018-as európai szemeszterének kezdetén [...] tovább »
Férfi kosárlabda vb-selejtező – Két alapemberük nélkül a lengyelek
Budapest - Két alapembere nélkül áll ki a magyarok ellen a lengyel férfi kosárlabda-válogatott a világbajnoki [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása