Frissítve:

Gyermekek a gyermekekért Hódmezővásárhelyen

Gyermekek a gyermekekért Hódmezővásárhelyen
A 20 éves Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány támogatásának jegyében rendeznek gyereknapi programokat Hódmezővásárhelyen a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt május 26-án. Az esemény fővédnöke Lázárné Megyeri Zita, a nap háziasszonya pedig Szinetár Dóra lesz.

hiba beküldése

2013. május 16-án délelőtt a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt megtartott sajtótájékoztatón Prof. Dr. Pintér Sándor, a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány elnöke elmondta: hálával tartoznak Dr Kószó Péter alpolgármesternek, aki 20 évvel ezelőtt kezdeményezte és megalapította a koraszülött mentést. A professzor örömmel tudata, hogy az elmúlt 20 év alatt több mint 20 ezer gyereket mentettek és arról is beszélt, hogy az országban csak két helyen, Budapesten és Szegeden van lehetőség újszülöttek szívének műtésére. A mentések száma minden évben nagyon magas: 1250-1300 között van. Ennek az a legfőbb oka, hogy Magyarországon rendkívül magas a koraszülöttek száma. Pintér Sándor hangsúlyozta: bár több állami támogatást kapnak, ez még mindig nem elég és ezért nagyon fontos számukra az adománygyűjtés és az adók 1%-ából befolyó összegek.

A professzor szavai után Dr Kószó Péter alpolgármester elmondta: Magyarországon nem volt megoldva a koraszülött mentés, ezért sokszor kerültek életveszélyes állapotba a gyereket a kórházba szállítás közben. Ezért, mint az első rendszerváltó parlament tagja 1992-ben egy költségvetési szavazás után merült fel, hogy szükség lenne a koraszülött mentésre. Ezután Dr Bálint Péter, Prof. Dr Pintér Sándor és Kószó Péter közösen kezdeményezték a mentés elindítását. Kószó Péter arról is beszélt: németországi minta alapján kezdték el a koraszülöttek ellátását. Hangsúlyozta: 2000-ig harcoltak a koraszülött mentés állami finanszírozásáért. Az alpolgármester elmondta: a mostani gyereknap célja: Gyermekek a gyermekekért. A 20 évvel ezelőtt megmentett gyerekek ma már felnőttként látogathatnak el a gyermeknapra.

 

Végül Gajdán Bálint, a Bessenyei Művelődési Központ intézményvezetője ismertette a gyermeknap programjait. Az egész napos eseményen, fellép a többi között a Cibere Meseszínház, a Városi Fúvószenekar, a Léghajó Meseszínház és a Kócbabák bábszínház is. A rendezvény ideje alatt kiállítás lesz látható hódmezővásárhelyi és a városhoz kötődő művészek alkotásaiból. A művek megvásárolhatók, amellyel az érdeklődők a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítványt támogathatják. A gyermeknapon közreműködik Sütő Zsanett, a Vodafone Magyarország Alapítvány Főállású Angyala is.

A tájékoztató után Dr Kószó Péter és Prof. Dr Pintér Sándor közösen helyezte el a Munkácsy-díjas Hézső Ferenc által felajánlott festményt a kiállítás paravánjára.

 

Tóth Tünde



További hírek a Hódmezővásárhely kategóriából
KÖZMEGHALLGATÁS
Tisztelt Hódmezővásárhelyi Polgárok! tovább »
NEM SOK HIÁNYZOTT A DÖNTŐBE JUTÁSHOZ
Kedden este 18.00 órai kezdéssel a Bonyhád otthonában léptek volna pályára Vásárhelyi Kosársuli játékosai. tovább »
Honvédtiszt jelöltek Hódmezővásárhelyen
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora és a Honvédelmi Minisztérium Miniszteri Kabinet főnöke látogatást tett [...] tovább »
Jó játékkal, szép győzelmekkel búcsúzott az évtől a HLKC
Az őszi szezon zárófordulójában a péntekre előrehozott mérkőzésen Szeghalomra látogatott az NBII Dél-Kelet [...] tovább »
Családi események Hódmezővásárhelyen
A Családi események keretében minden hét elején az elmúlt héten született gyermekekről, a [...] tovább »
KÖNNYEDÉN GYŐZTEK CSORVÁSIÉK
A vártnál jóval könnyebb győzelmet aratott az Eger ellen a Vásárhelyi Kosársuli. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„Csapatunk ismét bizonyította, hogy egységesen sok mindent el lehet érni”
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II, 10. fordulójában vasárnap idegenben nyert a Kazincbarcika. tovább »
Hatéves debreceni kislány aratott a karate bajnokságon
Debrecen - Hat érmet és egy teljesítmény kupát hozott el a hatéves józsai Őri Panna Krisztina a szerencsi karate [...] tovább »
Labdarúgó NB II – Újra élen az MTK
Budapest - Az MTK kihasználta a Kisvárda vereségét, 5-2-re legyőzte hazai pályán a Soroksárt, így újra az [...] tovább »
MK: kicsúszott a DVSE kezéből a továbbjutás
Debrecen - Nem sokon múlott, de végül nem került be a legjobb nyolc közé a Debrecen vízilabdacsapata. tovább »
Apagyilkossággal vádolják a szovjet jégkorong-válogatott egykori kapusának lányát
Moszkva - Apja meggyilkolásával vádolta meg a kiemelt ügyekben eljáró orosz Nyomozó Bizottság (SZK) annak a [...] tovább »
„Szegény embert az ág is húzza…”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 7. fordulójában két meccset játszottak vasárnap. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása