Frissítve:

Hagyományőrző sváb disznóvágás Kaposszekcsőn

Hagyományőrző sváb disznóvágás Kaposszekcsőn
Kaposszekcső Község Német Nemzetiségi Önkormányzata 2013-ban is ragaszkodott a hagyományokhoz és megrendezte a sváb disznóölést. Az állat feldolgozásának módja, a belőle készült ételek (pl prí), mind-mind a régi hagyományokhoz igazodtak.

hiba beküldése

Erre a jeles eseményre meghívták az általános iskola 2. osztályosait szüleikkel, akik közül többen boldogan fogadták el a meghívást. Míg a felnőttek az udvaron és a konyhában szorgoskodtak, addig a gyerekek különdöző “disznós” feladatokat oldottak meg osztályfőnökük Löblné Egyed Ilona és tanítójuk Horváth Katalin irányításával.

Amikor a sertés feldolgozása abba a fázisba ért, hogy ők is bekapcsolódhattak, részt vettek a munkában. Veszely István segítségével húst aprítottak, daráltak, kolbászt töltöttek. A végén ebédre meg is ették munkájuk gyümölcsét. Amikor elkészültek mindennel, étvágyhozónak játszottak egy jót az udvaron, sőt a régi népszokásra, a “nyársdugásra” is sor került.

Ennel lényege, hogy a disznóvágós házhoz fiatalok titokban egy nyársad dobnak, dugnak be, amire cédulára írt tréfás versikét írnak a bölléreknek. Jutalmul a háziak kolbászt, hurkát tűznek a bot végére is visszteszik oda, ahol találták. Jutalom a finom falat!

A vidám nap késői ebéddel zárult. A részt vevő gyerekek és felnőttek nagyon jól érezték magukat, újdonságokat hallhattak és közösségépítőnek sem volt rossz ez a délelőtt.



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása