Frissítve:

Hangulatos könyvpremier

Keszthelyi szerző újonnan napvilágot látott kötetével ismerkedhettek meg az érdeklődők a Fejér György Városi Könyvtár minapi rendezvényén.

hiba beküldése

Író-olvasó találkozón Kardos Gy. József, Pannon hangulatok című munkájának bemutatójára került sor. A könyv születéséről maga a szerző beszélt, mint 35 évi munka terméséről, mely összesen 77 költemény.
Az alapvető ihletet a kiadvány címéül is választott, 2012-ben született vers tükrözi. A kötet „Közélet”, „Magánélet” és „Nem komoly versek” fejezetcímekkel tagozódik 3 részre. Utóbbit úgy is jegyzi a költő, mint „badarkák”, „bökversek”, „szösszenetek”.
Az esten a költeményekből való felolvasásokkal közreműködött Bereczky Szilárd, a népművészet mestere. A „Közélet” rímei szólnak a hévízi Bibó István Gimnázium több ünnepéhez, a fürdőváros gyarapodásának mérföldköveihez, a Virágos Magyarországért Mozgalomban elért győztes helyezéséhez, más jeles alkalmakhoz, Keszthely életének aktualitásaihoz. A „Magánélet” beszél ősökről, vágyakról, reményről, emlékekről, követi eltűnt idők nyomát. A záró részben pedig a humor szólal meg, aminek Kardos Gy. József sosem volt híján.
A szerző saját előszavában a maga szerénységével ajánlja kötetét, megjegyezve, hogy mindig is csak „szárnypróbálgatásnak” tartotta a líra területén végzett kísérleteit. A verseket hallva, olvasva azonban felidéződik a 18. századi francia Buffon természettudós időt álló gondolata: „Jól írni annyi, mint jól gondolkodni, jól érezni és jól kifejezni. Egyszerre kell hozzá szellem, lélek és ízlés”.Horányi Árpád



További hírek a Keszthely kategóriából
Adventi zenés este a keszthelyi könyvtárban
Keszthely minden kulturális intézménye hozzájárul rendezvényeivel az adventi ünnepkör bensőséges megéléséhez. tovább »
Gesztenyés adventi est
A zalai üdülőrégió 4 települése immáron hagyományosan együtt tölti az adventi ünnepkör hétvégéit, a [...] tovább »
Természettudomány 200
Kitaibel Pál jeles természettudós halálának 200. évfordulója előtt tiszteleg a keszthelyi Helikon [...] tovább »
Hal- és bejglivásár a keszthelyi Halászcsárdában
A nagy ünnepekre való készülődéshez kereskedelmi munkával is hozzájárul Keszthely patinás vendéglátó helye, [...] tovább »
Szabadics pultról az ünnepi asztalra
A bevásárlócentrumok mai divatvilágában is vannak olyan boltok, amelyek nem hagyják feledésbe menni, hogy a [...] tovább »
Babainfó
A keszthelyi kórházban december 5 - 11. között születtek: tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fotók: Kerekesek az Egyetem­városban
Miskolc - Mintegy 170-en indultak tegnap a Miskolc-Egyetemvárosban, a Herman Ottó Tudományos Közhasznú Egyesület [...] tovább »
Nagy Kinga bronzérmes lett Spanyolországban
Burgos - Junior párbajtőr Világkupa-versenyt rendeztek szombaton a spanyolországi Burgosban – 189 indulóval. tovább »
Pető Tibor lett a Magyar Evezős Szövetség új elnöke
Budapest - A kétszeres világbajnok Pető Tibor lett a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) új elnöke, mivel hétfőn az [...] tovább »
DVSC-TVP: visszatérnek a debreceni vb-szereplők
Debrecen - Három DVSC-TVP-játékos lépett pályára a németországi világbajnokságon. Madalina Zamfirescu [...] tovább »
DVSC: Takács Tamás volt a leghatékonyabb, óránként betalált az ellenfélnek
Debrecen - Az NB I góllövőlistáját Varga Roland vezeti 13 találattal, ám van egy játékos, aki őt és a teljes [...] tovább »
Videó: A gokartpálya közepén bunyózott két pilóta
Brazíila - A futamon Felipe Massa korábbi F1-versenyző is indult, az ő csapattársa volt az egyik résztvevő. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása