Frissítve:

Háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el Romániában a volt uralkodó, I. Mihály halála miatt

I. Mihály I. Mihály - © Forrás: Foter.ro
Bukarest – Háromnapos nemzeti gyászt rendeltek el Romániában december 14-re, 15-re és 16-ra az ország utolsó, a trónról 1947-ben elűzött uralkodója, I. Mihály halála miatt. Az erről szóló határozatot szerdai ülésén fogadta el a román kormány.

hiba beküldése

A svájci rezidenciáján 96 éves korában kedden elhunyt Mihály király hamvait december 13-án szállítják Romániába. A királyi háznak visszaszolgáltatott sinaiai Peles-kastélyba tervezett rövid kitérő után, ahol az állami méltóságok és tisztségviselők vesznek búcsút az elhunyttól, a volt uralkodó holttestét még aznap este felravatalozzák Bukarestben, a jelenleg szépművészeti múzeumként működő egykori királyi palotában. Itt a következő két napon bárki leróhatja kegyeletét.

A gyászszertartásra szombaton a román ortodox pátriárkatus bukaresti székesegyházában kerül sor, majd Mihály királyt a román uralkodók hagyományos nyughelyén, Curtea de Argesen temetik el az elmúlt években épült új ortodox székesegyházban.

A nemzeti gyásznapokat megelőzően a kétkamarás bukaresti parlament hétfői ünnepélyes együttes ülésén tiszteleg az elhunyt uralkodó előtt.

Kedden Klaus Iohannis államfő és Mihai Tudose miniszterelnök is erkölcsi példaképnek, történelemformáló személyiségnek, igaz hazafinak nevezte Mihály királyt, akinek – érdemei elismeréseképpen – a köztársasági Románia állami temetést rendez.

A kormányellenes megmozdulásokat szervező ellenzéki szervezetek közleményben tudatták, hogy felfüggesztik tüntetéseiket. A kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt is elállt a hét végére tervezett demonstráció megszervezésétől, amellyel a korrupcióellenes ügyészség állítólagos túlkapásai ellen szándékozott tiltakozni.

A királyi ház szerdán közleményt adott ki arról, hogy a román király halálával a trónörökös automatikusan királlyá (királynővé) válik, attól függetlenül, hogy uralkodhat-e, vagy sem, és attól függetlenül, hogy használni akarja-e később a király (királynő) címet, vagy sem. Az előírás I. Mihály legidősebb lányára, Margit trónörökös hercegnőre vonatkozik, akit a közéletből való visszavonulása alkalmával Mihály király tavaly a “Korona Őrének” nevezett ki, és akit a közlemény szerint immár megillet a Margit királynő cím.

I. Mihály gyermekként 1927 és 1930 között, majd 1940 és 1947 között volt Románia uralkodója. Fontos szerepet játszott az 1944. augusztus 23-i fordulatban, amikor a már hadszíntérré vált Románia szakított addigi szövetségeseivel, a tengelyhatalmakkal, és az antifasiszta koalíció oldalára állt át.

Romániában nagy tisztelet övezi a kommunizmus időszakát száműzetésben átvészelő volt uralkodót, akit csak évekkel az 1990-es rendszerváltás után engedtek be az országba. A Ion Iliescu vezette posztkommunista hatóságok úgy értékelték, hogy a király népszerűsége hatalmukat és a köztársasági államformát is veszélyezteti. Mihály király csak a kétezres években térhetett hosszabb időre vissza hazájába, amikor a visszakapta a korábban államosított ingatlanai egy részét.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Öt terroristát “semlegesítettek” Karacsáj- és Cserkeszföldön
Moszkva - - Öt terroristát "semlegesítettek" hétfőn az észak-kaukázusi Karacsáj- és Cserkeszföldön - [...] tovább »
Brexit – Theresa May: Nagy-Britannia törvénybe foglalja az EU-állampolgárok jogosultságait
London - A brit miniszterelnök szerint a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok jogosultságait [...] tovább »
Angela Merkel gratulált az új osztrák kancellárnak
Berlin - Angela Merkel német kancellár hétfőn telefonon gratulált Sebastian Kurznak osztrák kancellári [...] tovább »
Videó: Kézigránátos rablót lőttek le az ukrán rendőrök (18+)
Ukrajna - A rendőrök golyói oltották ki annak a rablónak az életét, aki egy járőrkocsit zsákmányolva, [...] tovább »
Elfogták a vasárnapi hamburgi robbantás feltételezett elkövetőjét
Berlin - Elfogták a Hamburgban vasárnap történt robbantás feltételezett elkövetőjét, egy 51 éves német [...] tovább »
Zaklatási ügyek – Dokumentumfilm készül a Weinstein-botrányról
London - Dokumentumfilmet készít a BBC Two a szexuális zaklatással, erőszakkal és helytelen viselkedéssel vádolt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fotók: Kerekesek az Egyetem­városban
Miskolc - Mintegy 170-en indultak tegnap a Miskolc-Egyetemvárosban, a Herman Ottó Tudományos Közhasznú Egyesület [...] tovább »
Nagy Kinga bronzérmes lett Spanyolországban
Burgos - Junior párbajtőr Világkupa-versenyt rendeztek szombaton a spanyolországi Burgosban – 189 indulóval. tovább »
Pető Tibor lett a Magyar Evezős Szövetség új elnöke
Budapest - A kétszeres világbajnok Pető Tibor lett a Magyar Evezős Szövetség (MESZ) új elnöke, mivel hétfőn az [...] tovább »
DVSC-TVP: visszatérnek a debreceni vb-szereplők
Debrecen - Három DVSC-TVP-játékos lépett pályára a németországi világbajnokságon. Madalina Zamfirescu [...] tovább »
DVSC: Takács Tamás volt a leghatékonyabb, óránként betalált az ellenfélnek
Debrecen - Az NB I góllövőlistáját Varga Roland vezeti 13 találattal, ám van egy játékos, aki őt és a teljes [...] tovább »
Videó: A gokartpálya közepén bunyózott két pilóta
Brazíila - A futamon Felipe Massa korábbi F1-versenyző is indult, az ő csapattársa volt az egyik résztvevő. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása