Frissítve:

Hasizomláz a nevetéstől – az aggteleki nézőtéren

Crystal koncert a Gömöri Napokon Crystal koncert a Gömöri Napokon
Aggtelek – A “Gömöri Napok” a Baráti Kör Aggtelekért Egyesület legújabb próbálkozása augusztus 10-12. között – közölte lapunkkal Peczéné Éva, az egyesület vezetője.

hiba beküldése

Januártól készültünk “A kísértet házhoz jön” három felvonásos vígjátékkal. Nyilvános főpróbája egyébként pénteken volt. A bemutató előadás vasárnap este hat órakor lesz. A szereplők a Baráti Kör tagjaiból kerülnek ki. Akik eljönnek megnézni a vígjátékot, azoknak garantáltan hasizomlázuk lesz a nevetéstől!

Vasárnap délután fél 4-kor “Gömöri emlékek” címmel kiállításunkat nyitjuk meg, melyen a mesés gömöri textíliák mellett Svikruháné Csépányi Márta csodálatos festményeiben gyönyörködhetünk. Ezt követően az Aggteleki Gyermekszínjátszók előadásában Mátyás király gömöri látogatásaival kapcsolatos meséken szórakozhatnak a jelenlevők. Ismerős mesék is szerepelnek repertoáron, ezt nem szabad kihagyni! Szombaton a Baradla – barlang hangversenytermében ma 18 órakor a Crystal koncert lesz.

Vasárnap krumpli lángos és gulka – isteni gömöri ételek – kaphatók a művelődési ház környékén. A Gömöri Napokat kis tábortűzzel és Vaszlik Krisztina gyönyörű fuvolajátékával zárjuk – mondotta végezetül Peczéné Éva, az egyesület vezetője.

B. Gy.



.
SZUPERINFO.HU




Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása