Frissítve:

Hátrányból fordított az Fradi az Eger ellen

Hátrányból fordított az Fradi az Eger ellen
Az Egri FC labdarúgócsapata Vácott, vagyis „hazai pályán” fogadta a Ferencvárost a Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén, mely igen jól kezdődött a vendéglátók számára, de a vége annál kiábrándítóbbra sikerült.

hiba beküldése

Mészáros Ferenc, az egriek vezetőedzője nagy lehetőségről beszélt a két felvonásos ütközet kapcsán.

– Nagyon közel kerültünk az „aranyat” jelentő ládához, ami a meglévő alapon túl kellő motivációt adhat a párharchoz. Mindent el kell felejteni, ami esetleg negatívan hatna, kezdve a hét sérült játékostól a pálya állapotáig bezárólag. Figyeljünk arra, hogy minél többet hozzunk ki magunkból, és törekedjünk olyan eredmény elérése, ami továbbjutási esélyt kínál a szombati visszavágóra – nyilatkozta a tréner az egrifc.hu-n.

Az Újpest elleni derbi után ez volt a Fradi első tétmérkőzése, így nagy kérdés volt, hogy a zöld-fehérek mennyire tudnak felpörögni a pár száz szurkoló előtt játszott Ligakupa meccsre. Az egriek számára már kevésbé volt szokatlan a szinte üresen ásítozó váci stadion látványa és hangulata.

Az első percben, azonban már is helyzetbe került az FTC: Orosz adott be a baloldalról élesen, labdájáról a középen érkező Milan Perics maradt le centiméterekkel. A következő támadásnál Orosz szerzett labdát, visszaadott Svábnak, aki középre gurított, Vladan Csukics pedig nem sokkal a kapu fölé lőtt.

A 22. percben mégis az Eger szerezte meg a vezetést: egy jobboldali szöglet után Mecinovic fejelt kapura, Sváb pedig csak a gólvonal mögül tudta kirúgni a labdát. Ricardo Moniz pár percig még dühöngött, hogy a bírói ítélet téves volt, de a holland mesternek nem volt igaza. Szabályos gólt szerzett a hevesi egylet. Tíz perc kellet hozzá, hogy a Fradi felébredjen a sokkból, és két minutum alatt megfordította a találkozó állását. Előbb Orosz ment el nagy lendülettel a baloldalon, keményen középre adott, az érkező Jenner pedig közelről a léc alá fejelt. Majd Peric harcolt meg egy labdáért, amely Aborához került, középpályás pedig közelről a bal alsóba belsőzött. Amely a félidő eredménye is volt egyben.

A fordulás után nyolc perccel tovább növelték előnyüket a vendégek: Csukics tüzelt távolról, de Sztankó mellényúlt, így a labda a kapuban kötött ki. Ezek után főleg a mezőnyben erőlködtek a csapatok, de a 70. perc újabb eseményt tartogatott a nézők számára. A hazai csapat büntetőt harcolt ki, de Németh Norbert tizenegyesét Ranilovic hárította, így maradt a kétgólos Fradi előny.

A hátralévő húsz percben az eredmény már nem változott, így kedvező helyzetből várja a Ferencváros a szombati visszavágót.

Mészáros Ferenc, az egriek vezetőedzője: – A durva egyéni hibákat egyelőre még nem bírja el a csapatunk. A Fradi az első két helyzetét belőtte. Mi jól felkészültünk, de a futball könyörtelenül bünteti a nagy hibákat. Ettől azonban még optimisták maradunk, hiszen a futballban mindig van esély a visszavágón is.

Ligakupa-elődöntő, első mérkőzés

Eger-FTC 1-3 (1-2)

G.: Mecsinovics (22.), ill. Jenner (35.), Aborah (36.) Csukics (53.)

Eger: Sztankó – Balog Zs., Szabó B. (Farkas Á., 62.), Mecsinovics, Vidovics – Albert, Buac, Németh N., Horváth Z. (Palásthy, 66.) – Koós (Preklet, 71.), Pavicsevics

FTC: Ranilovic – Somalia, Klein, Gyömbér, Sváb – Csukics, Józsi – Jenner (Jovanovics, 62.), Aborah (Leonardo, 55.), Orosz – Perics

Tekintse meg a mérkőzés összefoglalóját!




További hírek a Eger kategóriából
Hétvégi országos sportműsor
Budapest - A fontosabb hétvégi hazai sportesemények. tovább »
Új helyre költözött az egri okmányiroda – kormányablak nyílt Egerben
2015. október 9-én bezárt az egri Szvorényi utcai okmányiroda. Funkcióját teljes egészében a Barkóczy u. 7. [...] tovább »
Földhöz juthatnak a gazdák – megkezdődött az árverési hirdetményi időszak
A Magyar Állam, mint tulajdonos nevében és képviseletében eljáró Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a [...] tovább »
Csütörtökön kezdődik a Korunk zenéje fesztivál
Budapest, 2015. szeptember 30., szerda (MTI) - Csütörtökön kezdődik a Korunk zenéje fesztivál, amely az idén a [...] tovább »
Élményalapú programozó iskola nyílik gyerekek számára
A gyerekeknek természetes, hogy számítógépet, tabletet, okostelefont használnak. Itt a lehetőség, hogy olyan [...] tovább »
Töltse le a 2015-ös falinaptárat!
Az egri Szuperinfó falinaptárával nem marad le a fontos eseményekről! tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Dakar-rali – Elindultak Dél-Amerikába Szalay Balázsék
Budapest - Útnak indult a Dakar-ralira szerdán Szalay Balázs az Opel Dakar Teammel. tovább »
Vívó ob – Új nevezési rekordok
Budapest - Több nevezési rekord is megdől a vívók hétvégi országos bajnokságán, míg az 55 éves múltra [...] tovább »
Curling Eb – A magyar férfiak és nők is kikaptak
Budapest/St. Gallen - A magyar női válogatott Dániától, a férfi együttes pedig Izraeltől kapott ki a St. [...] tovább »
Tizenöt ország nyolcvan játékosa a budapesti kopogós Eb-n
Budapest - Szombaton és vasárnap a Marczibányi téri Ormai László Csarnokban, illetve a Népligetben található [...] tovább »
Kislétán döntetlen, Nyírpazonyban szoros meccs
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Asztalitenisz: Donic megyei csapatbajnokság, 8. forduló. tovább »
Labdapattogásra fegyverropogás
Nyíregyháza - A Hungarian Open tízméteres nemzetközi sportlövő-versenyt rendezik meg a Continental Arénában. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása