2018.06.8 10:34; Frissítve: 2018.06.8 10:35


Elhunyt Jeney Edit újságíró

Elhunyt Jeney Edit újságíró Elhunyt Jeney Edit újságíró
Miskolc – Jeney Edit legutóbb a Kulcs Magazinba írt cikkeket, 63 éves korában érte a halál.
hiba beküldése

Jeney Edit újságíró hosszan tartó, nagy önfegyelemmel és erős akarattal viselt betegség után 2018. június 5-én, 63 éves korában visszaadta lelkét teremtőjének. Amíg csak tehette dolgozott. Utolsó írása májusban jelent meg.

Református lelkészcsaládban született 1955-ben Kántorjánosiban. 1978-ban Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen matematikus diplomát szerzett, majd ugyanott egyéni levelezőként elvégezte a matematikatanár szakot. Középiskolai tanárként, később számítástechnikai szakterületen dolgozott. 1981 óta Miskolcon élt. Férjével egy leánygyermeket neveltek. A Budapesti Református Teológiai Akadémia levelező tagozatán megkezdett tanulmányait a rendszerváltás időszakában abbahagyta, és közéleti tevékenységet kezdett: 1989-ben létrehozta a Szegényeket Támogató Alap (SZETA) miskolci szervezetét, melyet az országos egyesület felbomlásáig vezetett. 1990-ben jelentek meg az első cikkei, 1991-ben a Déli Hírlaphoz hívták, ahol 2002-ig dolgozott. Közben 1993-ban diplomát szerzett a Bálint György Újságíró Akadémián. Cikkei jelentek meg többek között az Új Magyarországban, a Magyar Demokratában, a Magyar Nemzetben, a Képmás családi magazinban. Több időszaki kiadványt, belső újságot írt, szerkesztett, pr-tevékenységet végzett. A Miskolci Keresztény Szemle című negyedéves folyóiratot 2010-től felelős szerkesztőként gondozta, de 2016-ban a második szám megjelenése után kénytelen volt lemondani. Hónapról hónapra megjelentek jegyzetei a Kulcs Magazinban, legutolsó írása a májusi számban látott napvilágot.

ÉM



Hatvan.
SZUPERINFO.HU




Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása