2018.01.12 14:30; Frissítve: 2018.01.12 14:30


Előzetes letartóztatásba helyezték a pásztói csecsemőgyilkost

Előzetes letartóztatásba helyezték a pásztói csecsemőgyilkost © Forrás: police.hu
Salgótarján – A bíróság pénteken elrendelte annak a 34 éves pásztói nőnek az előzetes letartóztatását, aki megölte újszülött gyermekét – közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
hiba beküldése

Nágel Tamás elmondta: a nő, akit január 10-én elfogtak és őrizetbe vettek, elismerte a bűncselekmény elkövetését. Emberölés bűntett miatt folytatnak ellene eljárást.

Előzetes letartóztatására a Nógrád Megyei Főügyészség tett indítványt.

Bóna Gyula főügyész az MTI-vel közölte: a gyanú szerint a nő 2018 első napjaiban életképes, legalább 37 hetes terhességből származó gyermeket szült Pásztón, majd az újszülött csecsemő életét kioltotta.

A gyermek fejét kedden egy kutya találta meg. Az előzetes igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a csecsemő élve született. A fej és a nyak több részén sérüléseket, valamint elmozdulásos koponyacsonttörést is észleltek a vizsgálat során.

A főügyész hozzátette: az ügyészség indítványa szerint a bűncselekmény tárgyi súlyára figyelemmel – a büntetés nagysága, a kiszabható tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés miatt – magalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított megszökne vagy elrejtőzne, és a tárgyi bizonyítási eszköz elrejtésével vagy megsemmisítésével megnehezítené a bizonyítási eljárást.

– MTI –


Forrás: tenyek.hu
Pásztó - Figyelem, megrázó riport következik! Kiderült, hogyan végzett újszülött kisbabájával a 37 éves pásztói asszony. Az egyébként háromgyermekes anyuka összetörte a csecsemő koponyáját, levágta a fejét, a testét pedig a vízbe dobta. Úgy tudjuk, a nő a szeretője házától ment a patak partra, ah...

Fotó: police.hu
Salgótarján - Őrizetbe vette a rendőrség azt a 34 éves pásztói nőt, aki a napokban szülte meg gyermekét, majd megölte az újszülöttet - közölte az MTI-vel szerdán a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Nágel Tamás felidézte, hogy hétfőn este állampolgári bejelentés érkezett a főkapit...

Forrás: tenyek.hu
Pásztó - Horror Pásztón, Nógrád megyében. Egy halott csecsemő fejét találták meg egy házban. A lakók exkluzív interjút adtak a Tényeknek, azt mondták, az előszobában botlottak bele, kutyájuk vitte haza. Egy helyi nő szülhette a kisbabát, a Tények úgy tudja, hogy a rendőrség meg is találta a három...

Illusztráció: Pixabay
Salgótarján - Újszülött-testrészt találtak Pásztón, a rendőrség emberölés miatt nyomoz - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel. Nágel Tamás elmondta: a főkapitányságra hétfő este érkezett bejelentés arról, hogy Pásztón egy újszülött testrészét találták meg....



További hírek a Sport kategóriából
Máté Péter: a saját határainkon túl
Debrecen - Az exlokista Máté Péter még futballozna, de már a jövőjét tervezgeti, mentáltrénerként. tovább »
DVTK tartalék: A jövő még a jövő zenéje
Miskolc - A DVTK tartalék tavasszal már nem idegenben vívná a hazai meccseit. tovább »
Szombaton Bellér-emléktorna Ózdon
Ózd - Két héttel az NB I/B-s férfi kézilabda-bajnokság tavaszi rajtja előtt felkészülési tornát rendez a [...] tovább »
DVTK Jegesmedvék: az Acélbikák ellen kezdődik a középszakasz
Miskolc - Kialakult a jégkorong Erste Liga középszakaszának órarendje, ismertté vált, hogy az alapszakaszgyőztes [...] tovább »
Búcsú a kézilabda Eb-től – Ez így egyértelmű kudarc
Varasd - Szerzett pont nélkül, három vereséggel esett ki az Európa-bajnokságról a férfi kézilabda válogatott. tovább »
Asztalitenisz World Tour – Pergel Szandra egyesben is búcsúzott
Budapest - A páros után egyesben is búcsúzott a főtábla csütörtöki nyitófordulójában Pergel Szandra a BOK [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Asztalitenisz World Tour – Két magyar páros a negyeddöntőben
Budapest - Pótáék és az Ecseki, Szudi duó élte túl a 16-os páros főtábla csütörtök délelőtti első [...] tovább »


Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása