2017.12.5 13:40; Frissítve: 2017.12.5 13:40


OGY – Soltész Miklós: az anyanyelv a külhoni magyarság megmaradásának záloga

OGY – Soltész Miklós: az anyanyelv a külhoni magyarság megmaradásának záloga
Budapest – Az anyanyelv megőrzése a külhoni magyarság megmaradásának egyik legfontosabb záloga, ebben pedig kiemelt szerepet játszanak a határon túli egyházak, valamint a magyar bölcsődék és óvodák – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt kedden.
hiba beküldése

Soltész Miklós elmondta: 2010-ben 163 millió forintot fordítottak erre a célra, idén pedig már 3,2 milliárd jutott rá.

Az elmúlt években a kormány támogatta 26 új templom felépítését, és mintegy 300 felújítását, hozzájárult egyházi óvodák, iskolák, kollégiumok, parókiák, lelkészi és közösségi házak megújulásához, valamint segítette közösségi programok, zarándoklatok, katolikus táborok megvalósulását is – ismertette az államtitkár.

Soltész Miklós azt hangoztatta, hogy a külhoni egyházaknak nyújtott támogatás erősíti a helyben maradást, hozzájárul a kivándorlás megállításához, és segíti a “visszamagyarosítást” is, mert ha az ott élő magyarok azt látják, hogy az anyaország erős, akkor érzik, hogy érdemes megmaradni.

Grezsa István, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak koordinációjáért felelős kormánybiztos a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programról beszámolva közölte: a 2016 novemberétől 17,1 milliárd forintból elindított első ütemnek és az idén októberben elfogadott 21,5 milliárd forintos másodiknak köszönhetően több mint 150 új óvoda, bölcsőde épül és mintegy 450 újul meg.

Jelenleg több mint 47 ezer gyerek jár a határon túl magyar bölcsődébe és óvodába, ezt a számot a program fejlesztéseivel szeretnék hatvanezerre emelni – mondta a kormánybiztos.

Hozzátette, hogy az intézmények építése és felújítása mellett játszótereket is kialakítanak, fejlesztőcsomagokat és magyar meséket tartalmazó laptopokat is eljuttatnak a bölcsődékbe és az óvodákba, valamint továbbképzéseket, szakmai és módszertani konferenciákat szerveznek az ott dolgozóknak.

Petneházy Attila (Fidesz) arra volt kíváncsi, milyen a fogadtatása a programnak a helyiek körében. Grezsa István elmondta, nagyon pozitívan állnak hozzá a fejlesztésekhez a települések lakói, és Kárpátalján például az ukrán-ruszin gyerekek közül is sokat íratnak magyar óvodába.

Pánczél Károly (Fidesz) az új óvodák későbbi fenntartásáról érdeklődött. A kormánybiztos közölte, a fenntartási rendszerek országonként eltérnek, de a magyar kormány alapelve az, hogy Magyarország megépíti, az ottani állam pedig majd fenntartja az intézményeket.

Az ülésen megemlékeztek a kettős állampolgárságról 2004. december 5-én rendezett népszavazásról is. Soltész Miklós erről azt mondta, az akkori szociálliberális kormány tönkretette az addigi nemzetegyesítő programokat, mivel nem ismerte fel, mekkora küzdelmet folytatnak a határon túli magyarok a megmaradásért. Pánczél Károly, a bizottság fideszes elnöke szégyenteljes eseménynek nevezte a népszavazást, amire azonban – véleménye szerint – 2010-től a magyar nemzetpolitika méltó választ tudott adni.

– MTI –



További hírek a Mozi kategóriából
Videó: Majkáéknak bejött Amerika!
Budapest - Az első két rész átütő sikere után Herendi Gábor idén nyáron elkezdte forgatni a Valami [...] tovább »
Csak nők adják át a díjakat a hollywoodi színészcéh januári ceremóniáján
London - A nők szerepének erősítéséről fog szólni a hollywoodi színészcéh (SAG) januári díjátadója, [...] tovább »
Oscar-díj – Közzétették a legjobb idegen nyelvű filmek szűkített listáját, bekerült a Testről és lélekről
Los Angeles - Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása is szerepel a legjobb idegen nyelvű film [...] tovább »
Zaklatási ügyek – Morgan Spurlock beismerte, hogy számos alkalommal molesztált nőket
Los Angeles - A dokumentumfilmes Morgan Spurlock Twitterén vallotta be, hogy ő sem ártatlan a zaklatási ügyekben, [...] tovább »
Zaklatási ügyek – Salma Hayek azzal vádolja Weinsteint, hogy szexuális zaklatta és halálosan megfenyegette
London - Újabb filmsztár vallott a médiában Harvey Weinstein ellen: Salma Hayek a New York Timesban azzal vádolta [...] tovább »
Szürkécske napjaink a Férfikor tükrében
Debrecen - Mire van szüksége egy mozinak ahhoz, hogy a multivitaminos üdítőt csak a száraz szájpadlás juttassa [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiütéses Aluinvent-DVTK győzelem a sereghajtó otthonában
Miskolc - A diósgyőri női kosárlabdacsapat megnyerte a 2017-es esztendő utolsó bajnokiját. tovább »
Női kézilabda-vb – A francia válogatott nyerte a döntőt
Hamburg - Franciaország válogatottja két góllal legyőzte a címvédő és Európa-bajnok norvég csapatot a [...] tovább »
Női vízilabda világliga – Megnevezte szűkített keretét Bíró Attila
Budapest - Bíró Attila, a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya 19-ről 13 fősre szűkítette [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Csurgó nem tudta megszorítani a Veszprémet
Budapest/Csurgó - A címvédő Veszprém tizennégy góllal nyert a Csurgó vendégeként a férfi kézilabda NB I [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Kapás arany-, Kenderesi bronzérmes a zárónapon, második Magyarország az éremtáblázaton
Budapest/Koppenhága - Kapás Boglárka révén egy arany-, valamint Kenderesi Tamás által egy bronzérmet nyertek a [...] tovább »
Rövidpályás úszó Eb – Éremtáblázat
Budapest - A magyar válogatott nyolc arany-, három ezüst- és két bronzéremmel az oroszok mögött a második [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása