Rossi: szívem szerint összetörnék mindent

Akt.:
Rossi: szívem szerint összetörnék mindent
Marco Rossi szövetségi kapitány rendkívül letörten értékelte a magyar labdarúgó-válogatott csütörtöki háromgólos vereségét a világbajnoki ezüstérmes horvát csapat vendégeként, elsősorban nem is az eredményt, hanem a mutatott játékot fájlalta a spliti Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen.

“Vitán felül sokkal jobb csapat a horvát, ezért ki lehet kapni 3-0-ra tőle, ez benne van a futballban, a szlovákok például 4-0-s vereséget szenvedtek tőlük szeptemberben. De nem így, nem ilyen formában! Ha ugyanolyan küzdelemben maradunk alul, mint Szlovákiával szemben, az nem gond, mert akkor az utolsó percig küzdöttünk” – fogalmazott csalódottan az olasz szakvezető, aki nem kívánt felelőst vagy bűnbakot keresni, mert nem egy, hanem sok játékos követett el nagyon komoly hibát.
Rossi arra nem tudott magyarázatot adni, mi okozhatta együttese dekoncentráltságát. Úgy vélte, nehéz lenne az atmoszférára fogni, mert futballistái játszottak már hasonló környezetben, ugyanakkor egyelőre maga is csak keresi a válaszokat, amelyeket muszáj lesz megtalálni, és nemcsak a vasárnapi, azeriek elleni találkozóra, hanem hosszú távon.
“Idejöttünk és úgy játszottunk, mint a nyulak. Öt-hat gyermeteg hibát követtek el a játékosok, ebből három gólt kaptunk. A sorozatos korai hibák pedig csak növelték a bizonytalanságot. Ez volt a legrosszabb meccsünk, amióta én vagyok a kapitány. Az ellenfél jobb, mint mi, de nem mindegy, hogy kapunk ki. Nem harcoltunk, nagyon messze voltunk a legjobbunktól” – kesergett Rossi, aki példaként a Kádár Tamás hibája után született első horvát gólt említette. “Luka Modric világsztár, kiválóan támadott le, de harminc méterről indult, bármilyen megoldást választhatott volna a védő…”
A tréner újságírói kérdésre annak sem tudott felhőtlenül örülni, hogy a csoport másik találkozóján a magyarok számára kedvező eredmény született azzal, hogy Wales 1-1-es döntetlent játszott Szlovákiában. Megfogalmazása szerint egy ilyen meccs után nehéz arra gondolni, hogy az utolsó játéknapon majd Walesben képes lesz nyerni a csapata, márpedig az elengedhetetlen lenne az Eb-részvételhez.
“Mindig a mentális felkészítés a legfontosabb” – jelentette ki az MTI kérdésére, hogy ilyen fájó kudarc után a fizikális vagy a pszichés felkészítés lesz-e a fontosabb az azeriek elleni, vasárnapi összecsapás előtt.
Úgy vélte, teljesen más attitűddel kell majd futballoznia a válogatottnak, de hozzátette, a helyzetet csak nehezíti Kleinheisler László kiállítása, mivel ezúttal három középpályásra nem számíthatott, de az eltiltással ez a szám négyre emelkedett.
“Szívem szerint összetörnék mindent a teremben csalódottságomban, de úrrá kell lennem a helyzeten. Jelenleg nem találom a szavakat. Holnap viszont új nap jön, amikor a csapattal közösen meg kell találnunk a megoldást ahhoz, hogy vasárnapig talpra álljunk” – mondta zárásként Rossi.
Gulácsi Péter, aki többek között egy büntető kivédésével a magyar csapat legjobbja volt, arról beszélt, hogy a hibák minimalizálását tartották fontosnak, ehhez képest három gólt rúgattak az ellenféllel.
“Az első félidőben nem nyújtottunk válogatott szintű teljesítményt. És itt nem csak a hibákra gondolok. Elfogadhatatlanul játszottunk” – mondta önkritikusan az RB Leipzig kapusa, aki többek között a dinamika hiányát és a bátortalanságot említette. “Nem nyertünk párharcokat, egyszerűen lenyomtak minket”.
A Bundesliga legjobb kapusának választott játékos szerint a sors fintora ugyanakkor, hogy vasárnap visszaszerezhetik a most elvesztett önbizalmat, egyúttal egy győzelemmel a második helyet is.
A magyar válogatott mostani vereségével továbbra is harmadik helyen áll a csoportjában, hátránya négy pont az éllovas horvátokkal és egy a második szlovákokkal szemben, az egy meccsel kevesebbet játszott walesieket pedig kettővel előzi meg. Vasárnap 18 órától a sereghajtó azerieket fogadja a Groupama Arénában, és mindenképpen nyernie kell, hogy megőrizze esélyét az Eb-részvételt jelentő első két hely megszerzésére.

(MTI)



Hatvan.
SZUPERINFO.HU